November 14, 2021

Új idők új dalai az irodalmi lapoknál

„Cenzúra nincs, de a hatalom egész érdekesen tud megnyilvánulni” – ezzel a kijelentéssel indult a főszerkesztők kerekasztala a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Egy asztalnál Szűcs László az Újvárad, Zsidó Ferenc a Székelyföld, Karácsonyi Zsolt a Helikon és Vida Gábor a Látó szépirodalmi folyóirat képviseletében. A cenzúra létének vagy nem létének, a hatalom befolyásának kézzelfogható mesterpéldájaként […]

November 14, 2021

Vásárhely fölött az ég

Marosvásárhely, az irodalom bölcső-városa címmel szerveztek beszélgetést a könyvvásáron, azzal a céllal, hogy bemutassák Marosvásárhely irodalmi vonatkozásainak pozícióját és jelenlegi helyzetét. A meghívottak Demény Péter, Káli István, Király Kinga Júlia, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor voltak. A beszélgetést pedig Mészáros Sándor moderálta. Elsősorban talán pozícionálni kellene Marosvásárhelyt. […]

November 13, 2021

Egymás megismerése a fordításokon át

„Azért adok ki román fordításirodalmat, mert lenyűgöz a kultúra, a közelsége miatt pedig fontosnak tartom, hogy megismerje a magyarság” – ezzel a kijelentéssel nyitotta a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár ma kora délutáni beszélgetését Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó főszerkesztője. Elena Vlădăreanu: Európa. Tíz gyászének (Fordította: Király Zoltán) és Gheorghe Crăciun – Ioan Groșan – Mircea […]

November 13, 2021

Időszerűnek, minőséginek, hitelesnek lenni – ez a Napsugár és Szivárvány útja

Egy éve új főszerkesztő irányítása alatt készülnek és jutnak el több ezer erdélyi magyar gyerekhez a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok. A nyugdíjba vonuló Zsigmond Emesét László Noémi költő, műfordító váltotta. A megújult lapról, gyermekekről, gyermekirodalomról László Noémivel beszélgettünk. Milyen érzés egy olyan gyermekirodalmi lapcsalád főszerkesztőjének lenni, ami nem csak a mostani fiatalok kisérője, de […]

November 13, 2021

„Az élet rajtunk keresztül írja a mesét” – beszélgetés Alfonsín Gergely Edóval

Tőle tanultuk meg pár évvel ezelőtt, hogy mindannyian Monyókkal élünk együtt, és tőle kaptuk tavaly az elsőre klasszikusnak tűnő, mégis nagyon mai meseregényt, az Izgemozgát. Alfonsín Gergely Edó neve egyre többek számára ismerős, és az idei könyvvásáron gyerekek százaihoz jutott el, hisz a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasás-népszerűsítő játékának egyik kiemelt könyve az Izgemozga. A […]

November 13, 2021

Amerikából jöttem: útkeresés diktatúrákon keresztül

Mindig jól fog egy külső nézőpont ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a körülöttünk zajló világokat, és mindig jó, ha van egy gazdatest, amelyen keresztül el tudjuk mesélni ezt, hogy mások is megértsék. És az sem árt, ha megfűszerezzük egy olyan történettel, amely észrevétlenül adagolja az olvasóba azt a sok értéket és tapasztalatot, amit megosztanánk. Valahogy […]

November 12, 2021

A jó szerkesztő az olvasónak láthatatlan

A szerkesztést nem tanítják, egy szerkesztőségben lehet elsajátítani a titkait. A szerkesztőnek jó szimata kell legyen a legjobb kéziratok megtalálásához. A kiválasztás felelőssége a szerkesztőé. Ilyen kijelentések hangzottak el a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a könyvszerkesztők kerekasztalán, Az irodalmi művek szerkesztésének rejtélyei és értékei című beszélgetésen.  Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója moderátorként elsőként arra […]

November 12, 2021

Mit olvassunk a gyereknek?

Az utóbbi két évben gyerekeink óvodai és iskolai kötelezettségeik miatt órákra képernyők elé kényszerülnek, olvasmányaik nagy része a virtuális térbe költözött, így különösen fontos, hogy milyen könyvet adunk a kezükbe. A világjárvány az erdélyi magyar kiadók munkájára és az erdélyi gyermekirodalomra is rányomta bélyegét. Ugyan a megszokottnál kevesebb friss irodalmi gyerekkönyvvel örvendeztettek meg idén, azért […]

November 12, 2021

Az idénymunkás író és a primordiális szakralitás nagyasszonya a könyvvásáron

Két elsőkötetes szerző mutatta be a könyvét csütörtök este, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvvásár keretén belül. Viszont az útjuk, ahogyan erre a pontra értek, nagyon eltérő. Kemenes Henriette költő Odú című verseskötetét, amely a FISZ kiadásában jelent meg, Bartha László Zsolt színművész méltatta, D. Mészáros Elek riportkönyvéről pedig, amely a Holnap Könyvek gondozásában jelent meg, Szűcs László […]

November 12, 2021

A kritikátlan pátosz hamis

Nemrég múltál hetven. E kerek évforduló alkalmas a számvetésre is – alkotói értelemben. Készült-e számvetés, s ha igen, melyek a summái? Bevallom, ma sem tudom, hogyan kell számvetést készíteni egy alkotói pályáról. Politikusként tudtam, mit jelent számbavenni, hogy mennyit teljesítettünk a programunkból, lehetett listát írni, lehetett vitázni erről. Tulajdonképpen a politika elképzelhetetlen számvetés nélkül, és […]

November 11, 2021

Nincs meghittebb viszony, mint az olvasó és a könyv közötti

Ember és tárgy viszonya nem lehet meghittebb, mint az olvasó és a könyv közötti. Ez volt a végkövetkeztetése a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében tartott Könyvholnap című beszélgetésének, amelyen a Mentor Könyvek Kiadó jelene és jövője mellett az erdélyi magyar könyvkiadás helyzetéről is beszélgettek ifj. Király István kiadóvezető és Dub László, Káli István valamint Miklóssi […]

November 11, 2021

Megnyílt a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Kezdetét vette a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Déltől már látogatni lehet a várbeli kupolában levő vásárt, ahol a Romániai Magyar Könyves Céh tagkiadóival találkozhatunk. További részleteket a rendezvény eseményeiről a Programok oldalon találtók.