November 13, 2021

Időszerűnek, minőséginek, hitelesnek lenni – ez a Napsugár és Szivárvány útja

Egy éve új főszerkesztő irányítása alatt készülnek és jutnak el több ezer erdélyi magyar gyerekhez a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok. A nyugdíjba vonuló Zsigmond Emesét László Noémi költő, műfordító váltotta. A megújult lapról, gyermekekről, gyermekirodalomról László Noémivel beszélgettünk.

Milyen érzés egy olyan gyermekirodalmi lapcsalád főszerkesztőjének lenni, ami nem csak a mostani fiatalok kisérője, de évtizedekre visszamenőleg szinte minden magyar ajkú diák kezében megfordult?

Egyrészt felemelő, másrészt gyomorszorító.  Felemelő, mert azáltal, hogy a Napsugár műhelyébe kerültem, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bajor Andor nyomdokain járok, hogy csak néhány nevet említsek azokéi közül, akik a lapok 1957-es és 1980-as indulása óta olvasóinknak írtak, meséltek. Ugyanakkor gyomorszorító, mert nagy felelősség a két lap által képviselt minőségi szintet hónapról hónapra tartani. Ezt mindenki átélte, aki nagy múltú közösségbe lépett Erdélyben.

László Noémi – Fotó: Beliczay László

Mitől jó egy erdélyi gyermekirodalmi lap?

Időszerű, egységes, reprezentatív. Szerzőink körét nem korlátozzuk feltétlenül itt született írókra, mégis a Napsugárban és a Szivárványban olvashatók az itt élő és gyermekeknek író alkotók versei, történetei. Így javarészt ugyanabból a körülöttünk kavargó valóságból, helyzetekből szárba szökkent szövegeket olvashatunk e lapokban. Ha valaki azt szeretné megtudni, Erdélyben mostanság mely írók, költők törődnek a gyermekirodalom ügyével, csak rá kell pillantania a Napsugárra, a Szivárványra. Ugyanezt az illusztrációkat készítő képzőművészekről is elmondhatnánk. A két lapban közölt gyermekírások, rajzok világából talán az is kiderül, hogyan gondolkodnak tájainkon az óvodás, kisiskolás korú gyerekek.

Miért fontos, hogy olvasóvá neveljük gyermekeinket? Milyen lehetőségeink vannak erre ma?

Ez nem mindenki számára fontos ma sem, mint ahogyan máskor sem volt mindenki számára fontos. Érthető, hogy újságíró írótól, szerkesztőtől ezt kérdezi, vagy hogy értelmiségi körökben szörnyülködünk, hogy esetleg nem olvasnak a gyerekek. Azt gondolom, ahhoz képest, hogy mennyire siratjuk az állítólagosan néhai olvasói szenvedélyt, a mai világban sokkal többeknek, főként fiatal korúaknak van hozzáférésük könyvhöz, betűhöz, mint korábbi időkben. Igaz ugyan, hogy a rendszerváltás előtt mindenki olvasott vagy kirándult, mert egyébre alig volt lehetőség, de aki igazán érdeklődik ez iránt a világ iránt, az az új körülmények közt is megtalálja az odavezető utat, én hiszek ebben. Lapjaink remekül működnek „turistajelzésként” a gyermekirodalom erdejében. Az olvasóvá nevelés nyilván a kreativitás és képzelőerő, a gyors és biztos szellemi tájékozódás fejlesztésében hasznos, ezekre a készségekre nagy szükség lesz egy távolabbi jövőben, ahol a gép a legtöbb, művészi érzéket, találékonyságot és fantáziát nem igénylő területről kiszorítja majd az embert.

Mivel tudja a Napsugár és a Szivárvány megszólítani azokat a gyerekeket, akik a most kialakult helyzetben hosszú órákra kényszerülnek a képernyők elé, s olykor egy-egy kattintásra vannak a teljes (virtuális) világtól?

Nem tudom, mennyire sportszerű ez a kérdés. Mivel szólítaná meg? A két lap továbbra is szerkesztői szerint minőséginek, hitelesnek, szellemesnek ítélt verset, mesét, ismeretterjesztő anyagot közlő, papír alapú termék, erdélyi magyar gyermekirodalmi orgánum. Nem szeretném, ha vicclap, rejtvényújság vagy folytatásos képregényfüzet, netalán igénytelenül összedobott foglalkoztató füzet képét venné föl azért, hogy a kattogtató gyerekeket „megszólítsa”. Nem a lapnak kell őket megszólítania, hanem a gyerekeik valódi érdekeit felismerő szülőknek és pedagógusoknak, akik a képernyők előtt leparkolt kicsik kezébe adják, és még időt is hajlandók áldozni arra, hogy a közölt tartalmat együtt felfedezzék. Mert ha a szülő, a tanító nem szívesen olvas, tájékozódik, gyermeke, tanítványa aligha indul el ezen az úton. Úgyhogy paradox módon nekünk némiképp a szülőknek, a pedagógusoknak kell megtetszenünk. Nincs más választásunk.

Hogyan tud a járvány ideje alatt is élő maradni a kapcsolat a lapok és az olvasók között?

Leginkább a pedagógusok jóindulata, lelkesedése folytán, ugyanakkor a két lapot harminc éven át vezető Zsigmond Emese elképesztő közösségépítő erejének, erőfeszítésének köszönhetően is. Még tovább gondolva, annak a hagyománynak hála, amit 1957-es és 1980-as indulása óta ez a két gyermeklap nem adott fel és nem árult el. Remélem, ahogyan mindig voltak, úgy mindig lesznek felnőttek, akik emlékeznek, milyen jó érzés fellapozni a nyomdából frissen érkező, bűbájos Napsugár, Szivárvány lapszámot. Ez tart bennünket életben, minden időben.

Az interjút Tóth Izabella készítette

November 15, 2021

Műfordító tükrében a Ferrante-láz (és fordítva)

Elena Ferrante-t már nem kell bemutatni a nagyközönségnek, mégis teljes titok fedi a kilétét. Igazából csak annyit tudhatunk róla, hogy Nápolyban született, és regényei már meghódították az egész világot. Király Kinga Júlia író, műfordító, dramaturg már a negyedik magyar hangja az olasz szerzőnek. Erről, és magáról a Ferrante-jelenségről beszélgetett Király Kinga Júlia és Vallasek Júlia […]

November 14, 2021

A közös kiadások menthetik meg a kis kiadókat

Az írott kultúra csupán eladásból jelenleg fenntarthatatlan, de kiutat jelenthet, ha a könyvek közös kiadásban, magyarországi és erdélyi kiadók partnerségében kerülnek az olvasók elé. Ez volt a végkövetkeztetése a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron zajló Van-e határ, hol a határ? A közös kiadások esélyei és sorsa című beszélgetésnek, amelyen Balogh Endre, Gálfalvi Ágnes és ifj. Király […]

November 14, 2021

Új idők új dalai az irodalmi lapoknál

„Cenzúra nincs, de a hatalom egész érdekesen tud megnyilvánulni” – ezzel a kijelentéssel indult a főszerkesztők kerekasztala a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Egy asztalnál Szűcs László az Újvárad, Zsidó Ferenc a Székelyföld, Karácsonyi Zsolt a Helikon és Vida Gábor a Látó szépirodalmi folyóirat képviseletében. A cenzúra létének vagy nem létének, a hatalom befolyásának kézzelfogható mesterpéldájaként […]