Volt egyszer egy háború



Én is betöltöttem a 18. életévemet, mint mindenki más, aki bevonul a hadseregbe. 1942-t írunk, szeptember elsejét, én pedig a II. világháború kellős közepén találtam magam…, mondjuk mindig is az volt az álmom, hogy katona legyek és szolgáljam a hazámat. Most lehet, hogy morbidan hangzik, de kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés emberre lőni, kíváncsi vagyok arra a sokkérzetre, ami elkap és arra a hihetetlen bűntudatra, ami azokban a percekben átjárja az egész testemet a talpamtól a fejemig, az agyamtól a szívemig és vissza. Én ezzel a nagyvonalú és gátlástalan lelkesedéssel léptem be a hadseregbe.





További hasonló könyvek


Újabb szemelvények Erdély történetéből

A szerző újabb tanulmánykötete előzőek folytatásának is tekinthető, hiszen az írások döntő többsége itt is Székelyföldről szól. Az erdélyi magyar történetírás helyzetét és elért eredményeit igyekszik kivetíteni, úgy, ahogyan azt az utóbbi időben látta. Több tanulmány, illetve előadás tárgya Marosvásárhely múltja. Ebben a témakörben foglalkozik a szabad királyi város kérdésével, a város jogszabályalkotó tevékenységével, a […]

A magyar kisebbságek 100 éve

Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében a magyarság mintegy harmada – összesen több mint 3 millió fő — az új Magyarországgal szomszédos országok állampolgára lett. Bár 1938 és 1941 között ez a helyzet módosult, 1945 után – apró eltéréssel – ismét az 1920-as határok álltak helyre. A magyarság jelentős része tehát immár több mint egy évszázada […]

Holnaptól tegnapig

Benedek Huszár Tibor hadapród háborús naplója. Az örökösök három generáción át őrizték gondosan az eredeti kéziratot, amely hadtörténi szempontból is hasznos információkat tartalmaz. A könyv célja megismertetni az olvasóval a második világháború egyik frontján (1944. szeptember–1945. augusztus között) zajló eseményeket, a kisbaconi Benedek család egyik tagjának élményein keresztül. A kézirat különlegessége továbbra az is, hogy […]