November 11, 2022

Versek képzelet és valóság határán

Balázs Imre József hosszabb kihagyás után érkezett ismét felnőttverses kötettel az olvasóközönség elé. Az Éjszakák a zenben, ahogyan azt a cím is mutatja, főként két pólus között mozog. Az éjszaka, a sötétség, a mélység és az álmok nagyon erősen ölelik körül a szavakat. Ezek mellett ott van a zen, a keleti tan, ami az elmélyülést, a dolgok lényegének feltárását jelöli. Azt hiszem, felnőttként folyton ezeket a köröket futjuk, hol sötétségben, hol pedig valami érthetetlen lebegésben keressük az önmagunk legigazibb közegét.

A kötetet bemutató Codău Annamária, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője bevallotta, hogy először nagyon szeretett volna valami rendszert találni a versekben, de egy idő után elengedte a meghatározás kényszerét, és hagyta, hogy a versek csak úgy, önmagukban létezzenek benne. Balázs Imre József is hangsúlyozta, hogy talán pont ebben van a lényeg. Hogy mindenképp mindent meg akarunk érteni, és hogy ez a megértés, ez vajon a nyelvben van-e, vagy valahol máshol. Képek jelennek meg, és ezekre a képekre kell hogy ráhagyatkozzunk, ki kell lépnünk a szövegből. Ha a zen valamit jelent, akkor ezt mindenképp jelenti. „Nem kell mindent megérteni. Van, amikor valami csak úgy van” – hangzott el a kötet bemutatóján.

Az üreges, mély, föld alatti helyek nagyon erősen jelen vannak a kötet verseiben. „Ezek ilyen labirintusok, ezek a föld alatti tájak. Nem tudod előre, hogy hová mész, mit fogsz találni. Például ott van a Harry Potterből ismert sárkány, ahogy kitör a bank alatti járatból. Ami egy nagyon váratlan fordulat” – mondja Balázs Imre József.

Codău Annamária emlékeztet, hogy Balázs Imre József Egyformázni, különbözni című gyermekverses kötetére is azt mondták, hogy egyfajta zen gyerekkönyv. Balázs Imre József szerint annak az a különlegessége, hogy egy gyerekverses könyvhöz képest nagyon sok benne a csönd. Ami azért furcsa, mert általában a gyerekeket azzal próbálják megfogni, hogy zajt, ritmust visznek a versekbe.

Az Éjszakák a zenben verseiben egyébként nagyon sok minden benne van abból, ami a költőt más területeken foglalkoztatja. Például a dalszövegírás, vagy Hervay Gizella költészete.

És a mélyből újra felszínre hozott alkotók is megjelennek benne. Balázs Imre József hangsúlyozza, fontos kérdés ebben az, hogy hogyan lehet személyes az ember, amikor verset ír. Hogyan lehet úgy személyesnek lenni, hogy az mások számára értelmes, releváns legyen? Az Éjszakák a zenben verseiben egy picit minden benne van.

“Az életem, az álmaim, az olvasmányaim, a dalok, a képek, ez valahogy így egyben van ebben a könyvben” – vallja.

(Szöveg: Szabó Eszter/ Fotók: Kilyén Zsolt)

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]