Székely János levelei a könyvvásáron

Székely János 30 címmel nyílt kiállítás a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében, a legnagyobb „elfeledett” író, költő szerkesztői leveleiből.

Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő-helyettese a lapelőd Igaz Szó levelezését egy csőtörés alkalmával találta meg a Látó pincéjének egy eldugott zugában. A kimenő szerkesztői leveleket ugyanis két példányban gépelték le, egyiket megkapta a szerző, a másik maradt az archívumban. Most utóbbi, idézőjeles levelek egy része kerül az érdeklődők elé, az úgynevezett kötelespéldányok ugyanis „igazi” levélként függenek a falon. Ezek a levelek egyébként, amint az „ősbemutatón” elhangzott, egy erdélyi irodalmi múzeumban kellene helyet kapjanak, ahogy a lassan elkallódó szerzői hagyatékok is.

A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mintegy kéttucatnyi olyan levél tekinthető meg, melyeket Székely János olyan szerzőknek írt, akiknek művei mára már az iskola tananyag részévé váltak. Többek között Hervay Gizellának, Farkas Árpádnak, Markó Bélának vagy épp Szőcs Gézának címzett „leveleket” olvashatunk. Nem mondhatjuk, hogy egy látványos kiállítás ez, ám hangsúlyoznunk kell, hogy tartalmilag annál jelentősebb.

A közszemlére tett „levelek” mindenike ugyanis kortörténet a javából. Amennyiben picit is ismerős az 1960 és 1989 közötti időszak, Székely János irodalmi munkásságának a tanulmányozása nélkül is lenyűgöző az, ahogyan barátságosan, diplomatikusan és nem egyszer kíméletlen kritikai vénával javasol javítást vagy épp kerek-perec leírja, hogy egy adott vers miért nem közölhető.

De ugyanígy lenyűgöző az is, ahogyan győzködi a költészet feladásával őt „fenyegető” fiatal Szőcs Gézát arról, hogy nagy tisztelője, vagy arról ír Markó Bélának, hogy „ne válassza soha a könnyebbik utat” és „még sokra viheti költőként”. 

Markó Béla egyébként 1976 és 1989 között egy szerkesztőségi szobában dolgozott Székely Jánossal, akit a „huszadik század egyik legjelentősebb erdélyi írójának” tart.

A kiállítás külön ínyencsége az a „levél” amelyben Gagarin űrutazása után rendel verset „az Igaz Szó szerkesztőségének legnagyobb levelezője”. A verset 1961-ben meg is kapja Veress Zoltántól.