Megvakult angyalok



Kali Ágnes angyalai nem befogott szemű angyalok. A vakság itt nem megalkuvás, nem gyávaság, hanem a tisztánlátás egyetlen útja. Kali Ágnes angyalai nem lesütött szemmel, fejüket lehajtva járnak a világban, hanem töretlenül és behódolást nem tűrve a Napba tekintenek. Épp ilyenek ezek a versek is: rémisztően bátran és rémisztően szépen mondják ki mindazt, amit mások még suttogni sem mernek.





További hasonló könyvek


A Tatár-hágó előtere

Dáné Tibor emlékirata a szerző híradó tisztként átélt második világháborús emlékeit dolgozza fel. Fókuszában az a bő másfél esztendő áll, amelyet a szerző 1944. március 24-étől (a huszonegyedik születésnapjától) kezdődően 1945. június végéig a galíciai fronton, illetve hadifogságban töltött.

Szeretlek, Garfield

Keszthelyi György problematikus, konfliktus érző költészetét volt esélye megismerni az Olvasónak. A Bookartnál sem ez az első könyve: Lélekzárka című prózája 2014-ben jelent meg a kiadónál. Ebben a válogatásban legjobb formáját mutatja: azt a szűkszavú, űzött világot, mely nagyon mai, nagyon nyomasztó és felemelő egyben – hiszen vers.

Pulzus

Külső-belső utazás lenyomata ez a verseskötet. Koncentrikusan szerveződő három ciklusa a szülőhely, szülőhaza körzetéből indít, majd az anyanyelv szféráján átvándorolva sorra veszi a fizikai földrajzi tér jelentősebb gócpontjait, magyarán szólva a tágabb világ némely nagyvárosát. Erdély, Magyarország, nagyvilág. Három szóban ezek a kötet földrajzi koordinátái. Azok forgathatják haszonnal e könyvet, akik kíváncsiak az emberi sors […]