Az alkotó mérnök-tudós. Gyenge Csaba (1940-2021)



Az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyamatosan gondot fordít a tudományos élet meghatározó egyéniségei életpályájára, munkásságára és életművére vonatkozó adatok gyűjtésére, tárolására és feldolgozására. Az Erdélyi digitális adattár Tudóstárat nyitott, ahol a Nagyjaink gyűjteményben kezdtük el a tudósaink hagyatékából származó dokumentumokat, elkészült műveik kéziratait, jegyzékét, valamint a bibliográfiai adatokat gyűjteni. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az a sorozat, amelyet a jelen kötet indít útjára. Reményeink szerint a sorozatban megjelenő kötetek hozzájárulnak a tudós életpályák és -művek megismeréséhez, a romániai magyar tudományos élet összefüggéseinek és a szaktudományos örökség feltárásához.
Gyenge Csaba (1940–2021) gépészmérnök, műszaki szakíró, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professor emeritusa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt alelnöke, illetve a Műszaki Tudományok Szakosztályának egykori elnöke, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora. Oktató, kutató, iparfejlesztő, doktorátusvezető, több mérnökgeneráció mentora, a műszaki tudományművelés meghatározója.





További hasonló könyvek


Berobogott Temesvárra a nyugat. A Szeged-Temesvár vasútvonal története

Dr. Jancsó Árpád nyolcadik vasúttörténeti tematikájú könyvét a tőle megszokott alapos, tudományos igényű, mégis olvasmányos formában készítette el. A Szeged–Temesvár vasútvonal megnyitásával a Temesköz fő városát is bekötötték az országos hálózatba. E vasútvonal a Bécs–Marchegg–Pest–Szeged–Temesvár–Báziás, majd később Temesvár–Orsova–országhatár vasúti fővonal részét képezte. A kötet az ország vasúti politikájáról, az óhajtott, valamint a megvalósult vasutakról szól, […]

„Gyermek nélkül nem érünk semmit”

„A társadalomnéprajz felfedezés értékű leírásait és elemzéseit Balázs Lajosnak köszönhetjük, aki Csíkszentdomokoson páratlan mélységű adatfelvételeket végzett a »három szükség«, a születés, a házasság és a halál szokásvilágáról, majd – mintegy betetőzésül – a nemi kultúra és a nemi erkölcs hagyomány által vezérelt értékrendjéről.” (Paládi-Kovács Attila akadémikus)

Eltérített képek, kisajátított médium

Az Instagram már több mint egy évtizede nem pusztán a legnagyobb képmegosztó platform, hanem a mindennapi élet számos területét is átszövő médium. Helyszínek, tárgyak, események sokasága azért méz ki úgy, ahogy, hogy az Instagram digitális terében és hálózatában sikeres legyen. Glózer Rita hiánypótló könyve ilyen és ehhez hasonló dinamikák jobb megértéséhez visz közelebb minket: hogyan […]