Változó korok, változó városképek



Csepreghy András szenvedélyes gyűjtő. Igazi műgyűjtő. Tulajdonképpen ugyanúgy művészi értékeket gyűjt, mint akik képzőművészeti alkotásokra, régiségekre, történelmi ereklyékre szakosodtak: korabeli fotókat, rajzokat, olykor száz évesnél is régebbi, „sorozatgyártásra” ítélt műalkotásokat. A szerző tisztában van gyűjteményének értékével. És nem tagadja, hogy büszke rá. Azt sem, hogy e kincs összegyűjtése nem kis erőfeszítésébe került. Az első, 9000 darabos gyűjteményük témáját Európa épületeinek gyöngyszemei képezték, de később, igazi lokálpatriótaként szülővárosára, Marosvásárhelyre összpontosult gyűjtési szenvedélye. És minden lehetségest megtett azért, hogy valamennyi, tudomása szerint a városról megjelent képeslap birtokába jusson.
Az itt közreadott 200 fotó és képeslap Marosvásárhely történetének azon időszakát mutatja be, amelyben a város a vezetés, a fennhatóság és uralom szempontjából folyamatosan változott, azaz 1918–1944 között. Minden fotónak és képeslapnak külön-külön megvan a maga kis története, amelyek – a képek látványán túl is – érdekfeszítővé teszik ezt a közkincsnek szánt fotó- és képeslapgyűjteményt.





További hasonló könyvek


Az alkotó mérnök-tudós. Gyenge Csaba (1940-2021)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyamatosan gondot fordít a tudományos élet meghatározó egyéniségei életpályájára, munkásságára és életművére vonatkozó adatok gyűjtésére, tárolására és feldolgozására. Az Erdélyi digitális adattár Tudóstárat nyitott, ahol a Nagyjaink gyűjteményben kezdtük el a tudósaink hagyatékából származó dokumentumokat, elkészült műveik kéziratait, jegyzékét, valamint a bibliográfiai adatokat gyűjteni. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az a sorozat, […]

20. századi erdélyi magánlevél-gyűjtemények

A kéziratos levél az emberi kommunikáció történetének szerves tartozéka volt. Elterjedése összefügg a migráció és az utazás tömegessé válásával, az információéhség kialakulásával, valamint a közlekedés tökéletesedésével, a postaszolgálat intézményesülésével, az alfabetizáció elterjedésével. Virágkora a 18., a 19., valamint a 20. század, különösen a két világháború korszaka. A távbeszélés technikai kiépülése az utolsó években-évtizedekben teljesen kiszorította. […]

Sorskérdéseink hordozója. Csép Sándor emlékezete

Sorskérdéseink hordozója címmel jelent meg Csép Sándorra emlékező kötetünk. A jeles televíziós és rádiós személyiséget, a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás megteremtőjét részben a feleség és harcostárs Albert Júlia bemutatása, részben Csép Sándor egykori munkatársainak, barátainak visszaemlékezései idézik meg számunkra.