Ház, délután



Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez?





További hasonló könyvek


Desertum

Vincze ferenc regénye tíz év után második kiadásban jelentkezik. A Desertum az emlékezés és a felejtés dinamizmusával játszik, hiszen a kettő egyszerre működik: emlékezünk, ugyanakkor felejtünk, és tisztában vagyunk azokkal a részekkel is, amiket elhallgatunk. .Sőt, fennáll a gyanú, hogy az az igazán fontos, amit nem mondunk el. Vincze Ferenc regényében különböző nemzetiségű nagyapák (kettőnél […]

Mintha mi sem történt volna

Alina Nelega dráma- és prózaíró regényének témája a két főszereplő közötti tiltott, mert természetellenesnek tartott szerelmi viszony, melynek ürügyén a szerző bemutatja a Ceaușescu-diktatúra utolsó évtizedét is. A szívszorító szerelmi történet kíméletlen szatírával párosul a kommunista rendszerről, amely a középkorban tartotta és évtizedekkel visszavetette a romániaiakat. Azon keresztül, amit a két értelmiségi nő 1989-ig átél, […]

Időcet

Boda Edit legújabb verseskötete izgalmas utazásra hívja az olvasókat. A kis formátumú kötetbe rendezett, néha csak szösszenetnyi versekből minden napra lehet találni valami útravalót a költőnőtől már megszokott, a valóság és a szürrealitás peremén táncoló stílusban.