A Stollwerck família

1838, Köln. Anna Sophia örömmel segít apjának a patikában. A nagymamájától tanultak alapján kifejleszt egy saját receptet, és a köhögés elleni cukorkákat hamarosan a gyógyszertárban is sokan keresik. Amikor August, a patikusgyakornok eljegyzi, a lány biztos jövő elé néz. Ám az apja hirtelen megbetegszik. Úgy tűnik, még az orvosok sem tudnak segíteni rajta, és August is egyre furcsábban viselkedik.
Mindeközben a fűszerkereskedő fia, Franz Stollwerck visszatér Párizsból, ahol inaséveit töltötte, és immár képzett cukrászmesterként pékséget akar nyitni a városban. A fiú Anna Sophia gyerekkori barátja volt, és azóta is szerelmes a lányba. Amikor megkéri a kezét, Anna Sophia nehéz döntés előtt áll: a családjával szembeni kötelességét teljesítse, vagy a szívére hallgasson?

Rebekka Eder regényét igaz történet ihlette: a kölni Stollwerck család és híres csokoládébirodalmuk felemelkedését követhetjük végig női sorsokon keresztül a 19. század évtizedeiben. A nagyívű regényfolyam első kötetét tartja kezében az olvasó.





További hasonló könyvek


Magány pergő errel

A Svájcban élő, sok nyelven beszélő, sok tájat bejárt Ilma Rakusa prózakötetében az otthontalan otthonosság tájképeit és jellemrajzait találjuk. Az Én-elbeszélő új meg új barátságokat köt, személyisége gazdagodik általuk, miközben a veleszületett, örök idegenség mindenkitől eltávolítja. Ez a távolság azonban elbeszélői perspektívát is jelent, amellyel kiváló megfigyelőképesség és finom irónia párosul.

Hozzátartozik a történethez

Barabás Olga nehéz feladatra vállalkozott, amikor az igen gazdag alkotói – történészi, szépírói és műfordítói – múltat, egy hatalmas kultúrtörténeti ismerethalmazt magáénak tudó Sebestyén Mihállyal ült le beszélgetni, egyfajta életinterjút készíteni. Természetesen, ismervén alanya sokoldalú tájékozottságát, felkészült a feladatra, így aztán beszélgetésükből egy majdnem teljes élet képe kerekedett ki, annak minden jellegzetességével, rendhagyó árnyalataival együtt. […]

Zákeus fügefája

Pascal mondja a Gondolatok 194. töredékében: „…csak kétféle ember szolgál rá az értelmes névre: az, aki tiszta szívvel szolgálja Istent, mert ismeri, és az, aki tiszta szívéből keresi őt, mert nem ismeri”. Nem hiszem, hogy igényt tarthatnék a kitüntető értelmes ember címre: nem ismerem Istent, és abban sem vagyok biztos, hogy „tiszta” szívből keresem őt. […]