Tolnai Ottó: „Az egész Jugoszláv-térség rám égett.”
A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár első napjának egyik kiemelt vendége volt Tolnai Ottó. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, színműíró, műfordító a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy írói világa is valami egészen különleges helyet foglal el az irodalomban. Mondatai, akár leírva, akár kimondva, nagyon sokfelé kanyarodhatnak. Mint egy asszociációs játék.
A Jelenkor Kiadónál megjelent, Szeméremékszerek 3 – A fröccsöntés kora című könyvének bemutatóján Mészáros Sándor, Kalligram Kiadó igazgatója mindjárt a beszélgetés elején kiemelte, hogy igazából azért is tud ennyire jól működni a Szeméremékszerek, mert Palics, „ez a kicsi hely”, „a szerző által a világ közepévé válik”, ezt pedig belemerülve a könyvbe „maga az olvasó is elhiszi”.
Erre Tolnai egy történettel válaszol. Amikor gyermekkorában megvették a tanyát, akkor annak nem volt kerítése. Egy idős néni élt ott, és megkérdezték, hogy meddig az övéké a birtok. És akkor a néni azt mondta, hogy ameddig ellátsz. „És igyekszem ezt megtartani” – fogalmaz az író.
Egyébként Tolnainak kivételesen éles látása van arra, hogy meglássa a környezetében a történeteket, az emberekben a történeteket. Például most, amikor Palicsról jött ide – meséli – egy érdekes figura hozta. Dumás, ő úgy mondja, hogy puhaszájú. Amikor pedig beült az autóba, akkor a sofőr rögtön mesélni kezdett, hogy ő úszótréner, meg, hogy találkozott Kadhafival. És, hogy ő tanította meg úszni. (Tolnai sokat foglalkozott, és foglalkoztatja most is Kadhafi ezredes személye.) És így máris lett egy új története, amit majd, ha hazatér Vásárhelyről, megírhat.
Mészáros Sándor szerint nem csupán a véletlen találkozások és beszélgetések azok, amelyek fontosak. „Hanem az is, hogy Tolnai figurái között sok a félkész művész. És ő bennük olyan részleteket láttat meg, amiket nem tartanak számon mások. Ki tud emelni belőlük olyan darabkákat, amelyek valahogyan kiemelik őket. Ugyanakkor pedig egyes alkotókról igenis ki meri jelenteni, hogy ők a legjobbak ebben a művészeti ágazatban” – magyarázza Mészáros. És felhívja a figyelmet arra, hogy Weöres Sándor már 1966-ban írt egy Tolnai-szövegről, pedig akkor a szerző még fiatal volt, Weöres pedig mégis tudott róla.
Tolnai elmeséli, hogy Weöres már korán elkezdett Újvidékre járni. „Hihetetlen ember volt. Ahol megorrintotta, hogy van valami érdekes, egy különös sor, ott megjelent” – mondja nevetve. A másik, szintén fontos személy a szerző életében Koncz István költő volt. „Sok izgalmas kalandot éltem meg vele. Kereskedő volt az édesapja mint az enyém. És a bátyámmal együtt jártak egyetemre Belgrádra. Imádtam a szerb irodalmat, költészetet. Ahogy a horvátot is” – fogalmaz Tolnai Ottó.
Ugyanakkor még ott volt Domonkos István is, akivel Tolnainak közös kötete is jelent meg. „Domonkos István olyan volt, mint egy exotikus költő ezen a vidéken. Jazzzenész volt és a költészete is olyan volt” – mondja.
Végül, Mészáros Sándor arra is rátér, hogy Tolnai számára érezhetően fontos volt mindig a fiatalkori baloldalisága, amit megtartott, és hol így, hol másképp ábrázolja azt. Számára nagyon fontos volt Jugoszláviának az egykori világa. Tolnai elmondja, hogy még most is követi a horvát-szerb, valamint az albán-szerb viszonyt. „Az egész Jugoszláv térség rám égett, és nekem kell valamit vele csinálni” – fogalmaz az író. „Csináltam egy szerb kötetet, és ott Montenegró problémáiról írtam politikai dolgokat, és utána rettegtem, hogy jönnek értem. Kicsit szabadszájúan mondtam el, amit gondoltam. De állandóan van ilyen alkalom, amikor muszáj szólni” – mondja. Mészáros, lezárásként azzal buzdít olvasásra, hogy a Szeméremékszerek-sorozatot igazából bárhonnan el lehet kezdeni, bárhogyan lehet forgatni. És talán pontosan ezért életszerű. Mert kusza, és nem rövid a gyeplő, ami féken tarthatná ezt a gazdag írói világot.
(Szöveg: Szabó Eszter/ Fotók: Kilyén Zsolt)
