Szomorú, hogy csak főpróba van, mindig csak főpróba van
Hangzavar adta az alaphangot az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performanszának. A főpáholy előtti galéria szűkösnek bizonyult néző és előadó kiteljesülésének. Mégis, volt abban valami báj, ahogyan az alkotók az éppen kéznél levő asztalokkal barikádozták körbe a teret és alakították ki a performansz díszletét. A vetítővászonként szolgáló fehér, csipkés abrosz különösképpen betalált Zudor János költészetébe. A jelmez is az elhangzott szöveg sajátos világára erősített rá a maga, hogyismondjam, várados módján. Ozsváth Zsuzsa megjelenése kirívó, provokáló, Kemenes Henriette látványvilága emellett szerényebb, talán ennél jobb szó az, hogy magányos. A harmadik, Tasnády Sáhy Péter az önazonosság ironikus meghazudtolásával játssza el Biró Árpád Levente szerepét, vagyis azét, akit mi, nézők vártunk a színre. Inside joke. Nem érti az, aki nem ismeri a szereplőket. De ugyanúgy igaz ez az egész performanszra. Zudort érteni kell. Vagy legalábbis érezni. Nehezen emészthető mindaz, amit kiírt magából.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
A performansz, szövegében feszít és lazít. Az alkotók a kellő helyekre könnyed szövegeket ékeltek. Olyat is, amivel egy húszas éveit taposó fiatal felnőtt tud azonosulni, és olyan szöveg is akad, amely az idősebb korosztályt legyinti tarkón, vagy éppen mélabúsan simogatja. Akadnak viszont olyan szövegrészek, amikben jobb a látványra hagyatkozni, és csak érezni. A könyvvásár morajlásából származó hallási zavar amúgy is két füllel tapasztja a nézőt a szereplőkhöz. De mintha ez is hozzá tartozna a szövegkörnyezethez. Ez a jó a performanszokban. A spontán létrejött helyzet adja meg az igazi jelentésüket.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Az előadás elején Tasnády Sáhy Péter megnyugtat. Ez csak egy főpróba. Lehet beszélni mindenféle súlyos, lélekpasszírozó kérdésről, viszont ettől még nincs tét. A levegőben marad a feszültség. Zudor olyan jelenségeket helyez egymással szembe, amik egymásnak feszülnek, ugyanakkor pedig egymásra tevődnek. Fiatal és öreg. Itthon és a zöldebb fű, meg a kolbászkerítés. Éhínség és telítettség. Román és magyar. Nem létezhet már egyik a másik nélkül.
Az Élő Várados fiatalok nem nyomták le a nézők torkán Zudor János nyelvi és képi világát. Egy performansz amúgy sem arra hivatott, hogy intellektuális sokkot kapva hagyja el a néző a színteret. Ez egy főpróba volt. A maga tökéletlenségeivel. A hiányzó hangosítással és a meg nem értett szavakkal. És ha ezt elfogadjuk, és szabadon engedjük az érzékeinket, talán nem is lesz olyan rossz így. Hogy csak főpróba van.
Brassai Eszter
