Szeretni Erdélyt, irodalmáért (is)
Elek Tibor József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Bárka főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója 14. kötetét is kézbe vehetik a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár látogatói.
A Szerelmem, Erdély nem romantikus regény, bár kétségkívül hangsúlyosan jelen van benne a szerelem, csak nem úgy, abban a formában, ahogy azt elsőre gondolnánk. Igaz, ugyan, hogy akik egy kicsit is ismerik Székely János, Gion Nándor, Markó Béla és Grendel Lajos monográfusának a munkásságát, sejtik, hogy miről van szó. Erdély a szerelmünk – mondja Elek Tibor, aki szerint „a szépség esztétikája teszi lehetővé a nem székelyföldiek számára Erdély szeretetét”. Ő maga így lett „elmúlhatatlanul szerelmes” Erdélybe.
Elek Tibort pályája kezdete, a nyolcvanas évek közepe óta foglalkoztatja az Erdélyben született magyar irodalom. „Úgy is fogalmazhatok, hogy irodalomtörténészi, kritikusi tevékenységem során megkülönböztetett figyelemben részesítettem az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmát” – mondja a szerző, aki már a ’70-es években, középiskolás diákként találkozott az „Erdélyben születő irodalommal”, ahogy következetesen nevezi. Hangsúlyozza, nincs külön erdélyi magyar irodalom, „az irodalomban is egy magyar nemzet van”. „Gondolatilag, földrajzilag, politikai táborokban megosztott ez az irodalom, ugyanakkor nyelvében, kultúrájában, hagyományaiban egy, még ha utóbbihoz való viszonyulásaiban már különbözik is” – mondja Elek Tibor.
A kötetet bemutató Zsidó Ferenc kérdésére válaszolva felidézte, hogy már fiatal irodalomszeretőként tapasztalta, hogy „Magyarországon nem kapták meg a megfelelő méltatást az erdélyi magyar szerzők”, ezért az irodalom megismerésével és megismertetésével ezt az igazságtalanságot akarta feloldani. És nem mindennapi időben és mindennapi módon tette ezt Elek Tibor, aki, mint ahogy Gálfalvi György fogalmazott egy alkalommal, akkor írt doktori disszertációt Székely Jánosról, amikor „az éppen hivatalban lévő irodalmi pápák” egyike sem tolakodott tudomást venni az 1992-ben elhunyt erdélyi költőről.
A Szerelmem, Erdély című könyve válogatott és új esszéket tartalmaz Erdély magyar irodalmáról – a szövegek nem kronológiát követnek, hanem inkább egy laza irodalomtörténeti áttekintést biztosítva az elmúlt ötven év Erdélyben született magyar irodalmára, Sütő András 1972-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényétől Gálfalvi György legutóbbi memoár- és esszéköteteiig. „Az Erdélyben született magyar irodalom történetisége jelenik meg a könyvben.”
Zsidó Ferenc felvetésére Elek Tibor, akinek kutatási területe a kortárs magyar irodalom, határoktól függetlenül, kifejti: el kell ismernünk azt, hogy az erdélyi, főként a „régi” szerzőket nem ismerik eléggé Magyarországon. Példaként a 30 éve elhunyt Székely Jánost említi, aki esetében a monográfiák ellenére sem sikerült áttörést elérni. „Kockázatos a magyar irodalomban valakinek meghalni, mert onnantól kezdve hajlamosak vagyunk megfeledkezni munkájukról” – mondja nem kevés iróniával Elek Tibor, majd gyorsan hozzáteszi ellenpéldaként a 2019-ben elhunyt Térey Jánost. Rámutatott, Székely Jánosról néha megjelennek írások Magyarországon, „időről időre felfedezi valaki, de marad a titkos nagy író fogalom”. Költőként kevésbé ismerik, drámáit néha színre viszik, prózaíróként pedig bármilyen jeleset is alkotott, „valahogy elfelejtették”. „A monográfiának nincs perdöntő szerepe egy írói életmű kanonizálásában” – hangsúlyozza Elek Tibor.
(Fotók: Szigeti Szenner Szilárd)
