Mentor könyvbemutató – Tófalvi Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai V.

Ez az atrocitásokkal teli korszak mély nyomot hagyott az erdélyi társadalomban és ez egy véget nem érő visszaemlékezést idéz fel bennünk. Mindazok, akiket ez a korszak meghurcolt, a jobbítás szándékával cselekedtek, szándékuk miatt egy életre szóló élményben, megaláztatásban, ocsmány, aljas, embertelen eljárásban részesültek.

Tófalvi Zoltánnak nem sikerült minden mély titkot kiaknázni az interjúalanyokból, de nagyon reális, teljes képet nyújt 1956-ról. Igen jó érzékkel rátapint a lényegre, miért volt szükség erre a kiadványra, mi volt Erdély nagy kérdése az ötvenes években, hogyan látták azt, ahogyan megszenvedték a saját véleményüket és kiállásukat azok, akik meghurcoltatásban részesültek, azt, ahogyan a diktatúra ki akarta törölni életüket. Ezek az alanyok a kiállásnak és helytállásnak a jelképei.

Tófalvi Zoltán bevallása szerint annyi drámát sejtet ez a kötet, hogy egyedül Káli Király István vállalta ennek a kiadványnak az összes fájdalmát és megjelentetését. Ez előkészítője a következő nagy kötetnek, ami ezer oldalas kiadvány lesz. A következő kötet is ezt a témát járja majd körül, hogy hogyan alakult ki az erdélyi kérdés. Sokan beszélnek Erdély szépségéről anélkül, hogy ennek a régiónak az igazi értékét vizsgálják.

A szerző szerint az erdélyi kérdés fokozatosan válik akuttá. 1761-1762 az az időszak, amikor a románság számbelileg felülkerekedik a magyarságon, tudatos nemzetépítési stratégiájuk volt, ami nekünk magyaroknak nem volt és nincs meg.  A román történetírás számára is ez meglepetésnek hatott, az erdélyi kérdés megoldására a románok is dolgoznak ki különböző tervet, jelentek már meg ezzel kapcsolatos kiadványok.

Balról: Káli Király István és Tófalvi Zoltán

Vasile Stoica az egyetlen román, aki Ötvös Kollégista volt Budapesten, 18 nyelvet beszélt. 1942-ben lakosságtervet dolgozott ki, mely szerint 5,8 millió kisebbségtől kellett volna megszabadulni. A terv szerint a székelyföldi székelységet kitelepítették volna az erdős Kárpátokba, a Havas vidékére, az erdélyi magyarokat pedig a Timok völgyébe, elképzeléseik szerint ez által Erdély homogén román terület lett volna.

Deák Ferenc ismeri fel egyedül, hogy Erdély nagy veszélyben van, de amikor hatalomra kerül, erről a kérdésről teljesen megfeledkezik. Tisza István próbál szövetkezni a románokkal, de abban az időben gazdaságilag már nagyon erős a románság.

Tófalvi Zoltán a dokumentumokat összeszikráztatta az eredeti levéltári iratokkal. Ezek az interjúalanyok arra emlékeznek, ami a legkeményebb élmény: a hihetetlen idegfeszültség, s vallatás. Az „életfogytiglani kényszermunka” még mindig jobb ítéletnek bizonyult, mint a kivégzés.

A Szoboszlai per kapcsán Káli elmondta, hogy a cinizmus netovábbja, ahogy emberi életeket oltottak ki egy jegyzőkönyv alapján 1958. szeptember 1-jén. Ekkor tíz személyt ítéltek halálbüntetésre.

A kiadó igazgató szerint így 30-40 év távlatában minden másképpen látszik, a memória szelektív jellegének köszönhetően sok minden egészen másképpen alakul ezekben a vallomásokban, az interjúalanyok másként élik meg ezt a visszaemlékezést. Ez a kötet „oral history-nak” számít, szenzációs még annak ellenére is, hogy nem teljesek az interjúk, de szerkesztőjével közösen hagyták az embereket úgy beszélni, ahogy akartak. Ebből a 8 alanyból valami egészen csodálatos kerekedett ki. Belelátunk sorsokba, emberi lelkekbe. Súlyos drámák elevenednek meg e kiadvány lapjain.