Jancsó Béla levelezése IV. 1941-1967


  • Szerző: gond. Cseke Péter
  • Kiadó: Kriterion
  • Kiadás éve: 2023
  • Oldalak száma: 516
  • Kategória: Történelem
  • Ár: 54 RON
  • Forgalmazó kiadó: Kriterion

A Jancsó-levelezés első három kötete 874 darabot mutat be az 1914 és 1940 közötti időszakból; a szintén negyedszázadot átfogó periódusról (1941–1967) viszont mindössze „csak” 253 tanúskodik. A Trianont követő eszmélkedésben a „tettek rugójának szánt” küldemények (Mikó Imre) ugyanezt a szerepet töltötték be nemzedéktársánál, a magyar szellem organizátoránál is. Németh László „a hiányzó nemzeti tudat megszövését” tekintette hivatásának, Jancsó azért küzdött, hogy Trianon ne fakítsa ki az első világháború előtti nemzettudatot a Kárpát-medencében. A szovjet hadifogság utáni idők azonban megakadályozták, hogy korábbi szellemi rangján építhesse tovább életművét.

Németh László episztoláriumából összesen 3076 darab őrződött meg. És nemcsak azért, mert Törökvész utcai házát bombatalálat érte; levelezésének jelentős hányadát ugyanis maga vetette tűzbe Magyar­ország német és szovjet megszállásai idején. A Jancsó-hagyatékot sem kímélte a tűz, de az sem volt ritka, hogy küzdelmei közepette maga vált „levélpusztítóvá”.

Jancsó Béla és levelezőtársai megkerülhetetlen kisebbségi lét­fel­ismerésekhez jutottak. Ezek átadása a legutóbbi időkig váratott magára, akárcsak második posztumusz kötetének (Érték, erkölcs, közösségnek. Kriterion, 2021) megannyi tanulsága. Életre keltésük folytán derült ki, ez az elparentált, „torzóban maradt” életmű – valójában belső világunkat építő teljességet sugall.





További hasonló könyvek


Farkaskölykök

Szentpáli Szabó László emlékirata igazi huszadik századi kalandregény a kolozsvári Malomárok partjától a Tatárhágóig. Felelevenednek benne a felhőtlen gyermek- és ifjúkor, az indiánosdik, a kolozsvári Református Fiúgimnáziumban eltöltött diákévek, az erdélyi cserkészmozgalom nyújtotta izgalmak. Az élet azonban sokszor nem, sőt egyáltalán nem olyan „mézeskalácsízű”, mint az operettek világában. Mindezt beárnyékolja ugyanis az időközben kitört második […]

Illustrierte geschichte der szekler

A kötetet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadója jelentette meg 2023-ban. Ugyanitt jelent meg az elmúlt időszakban A székelység története magyar, román és angol nyelven. Mind a négy kiadvány könnyen áttekinthető, diákoknak és felnőtteknek egyaránt olvasmányos és tetszetős. Az ismeretterjesztő kiadvány megírásának és megjelentetésének az volt a célja, hogy a székelyekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat minden […]

Hullóidő. Székely identitásépítés a 19-20. században

A rendszerváltással indult korszak nagy ígéreteivel (határok spiritualizálódása, a liberális demokrácia győzelme, az európai identitás újjáalakulása) szemben napjainkban azt látjuk, hogy helyi, regionális identitások erősödnek fel, vagy olyan identitásépítések indulnak meg, amelyek néhány évtizede még elképzelhetetlenek voltak. Bár a székely identitás nem ilyen új keletű – a múltba, jóval a modern nemzetépítés kora elé nyúló, […]