A nemzetét szerető szocialista. Jordáky Lajos (1913-1974)


  • Szerző: Antal Róbert István
  • Kiadó: Kriterion
  • Kiadás éve: 2023
  • Oldalak száma: 376
  • Kategória: Történelem
  • Ár: 59 RON
  • Forgalmazó kiadó: Kriterion

„Lehet-e a jó kommunista egyszersmind jó erdélyi magyar?” Ezzel a kérdéssel záródik sorozatunk harmadik könyvének, Főcze János MADOSZ-monográfiájának hátlapszövege. Úgy tűnik, ez a tizedik kötet már címében is választ sugall a korábbi könyv nem kevéssé retorikus kérdésére. Bár Jordáky Lajos sosem volt MADOSZ-tag, világéletében azon a baloldali értékközösségen belül mozgott, amelyben a madoszosok is. Szociáldemokrata, majd kommunista politikusként, az államszocialista diktatúra kiépítését követően a kulturális szférába kiszorított hithű marxistaként ugyanazzal a dilemmával szembesült, mint a madoszosokból lett kommunisták: megoldhatja-e a kisebbségi lét kihívásait az erdélyi magyar közösség osztályszempontú emancipációja? A kötet széles forráshasználattal, a „totális biográfia” igényével ezt a válaszkereső folyamatot kísérli meg bemutatni. A 20. század nagyobb részén átívelő életpálya végigvisz a korszak történetének legfontosabb állomásain, amelyekhez Jordáky a lehetőségeihez mérten igyekezett alkalmazkodni, miközben kettős kötődéséről és világnézeti elvhűségéről sosem mondott le – megmaradt hangsúlyosan erdélyi magyarnak és szocialistának.





További hasonló könyvek


Nézz vissza reménnyel!

Borbély Emma új kötete ötvözi a monográfia jellemvonásait a hadtörténelmi adatsorokkal. A falutörténeti bevezetést követően a hangsúly áttevődik az első világégés eseményeire. A szerző végigkíséri azoknak a magyar királyi, illetve császári és királyi gyalog- és huszárezredeknek a sorsát, amelyek kötelékében a kibédi katonák harcoltak. Az ezredtörténeteket adatsorok egészítik ki. Ezek központjában a kibédi katona áll, […]

Függőben

A román kisebbség helyzete Észak-Erdélyben (1940-1944) Milyen értelemben tekinthető egy „párnak” Iuliu Hossu görögkatolikus és Márton Áron római katolikus püspök? Ki volt Popoff Mihály, illetve mi volt egyáltalán a magyar ortodox egyház? Igaz-e, hogy a bécsi döntés után „ejtőernyősök” árasztották el Észak-Erdélyt? Ha a törvény megengedte, miért nem alapíthattak iskolákat a román egyházak? Lehetett-e valaki […]

Certamen XI. Előadások A Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Szakosztályában

A CERTAMEN XI. kötete – tudományos vitákra is utalva – több diszciplínához tartozó kutatások dinamikus képét, jelen és múlt, végek és központ(ok) sokféle összefüggését mutatja. Első része a kortárs színházi kommunikáció egy újításának bemutatására, mai prózák (Sofi Oksanen-, Tolnai Ottó-, Háy János-, Tompa Andrea-regények), 19. századi női szerzők (többek között az Erdélyi Múzeum-Egyesület jótevőjeként ismert […]