„Az olvasónak szüntelenül figyelnie kell” – Láng Zsolt interjú
Láng Zsolt válaszol Biró Annamária kérdéseire
Az emberek meséje játszik az olvasóval, részben félrevezeti azzal, hogy mesét ígér, a valóságtól elrugaszkodott történetet, aminek olvasása közben akadálytalanul működtetheti a mesékkel kapcsolatos prekoncepcióit, másrészt vezeti is: látni engedi a párhuzamokat, például Bernard Mandeville A méhek meséje című bölcseleti munkáját. Ezt a történetet (már ha beszélhetünk egyetlen történetről) miért különböző műfaji kódok felől láttad megfoghatónak?
Mandeville könyvének a címében is ott a mese, miközben te bölcseleti munkának mondod. Mások szatírát láttak benne, megint mások közgazdasági tankönyvet, de fabulának, sőt, méhészeti szakkönyvnek is nevezték. Minden történet magával hoz elbeszélői kódokat. Itt, ahogy mondod, több történetről is szó van, meg nem oldott bűnesetről, egy fiú felnőtté válásáról, elvesztett és megtalált anyáról, szerelemről, egy falu, no meg a méhek társadalmáról, magától értetődő a sokfajta kód felbukkanása. De ezek a kódok nincsenek kőbe vésve. Cervantes a lovagregények kódját vette alapul, ismerte jól, mint a tenyerét, de regénye, a Don Quijote úgy alakult, hogy közben a műfaji kódokat is alakította. Egyébként a cím, Az emberek meséje legutoljára született meg, már be volt tördelve a kézirat, és nem is az én szüleményem, hanem a szerkesztőé. Amikor javaslata elhangzott, egy csapásra úgy éreztem: most lett kész a könyv.
A kortárs magyar prózában nagyon erős az a vonulat, amit autofikciónak, akár újdokumentarista prózának szokás nevezni. A korábbi írásaid közül többet is ide sorolhatnánk (én akár még a Bolyai egyik párhuzamosát is ide illeszteném), ebben a regényben viszont mintha határozottan elfordulnál ettől, és valóság és fikció sokkal bonyolultabb rendszerét alkalmaznád. Van-e ebben szándékosság, illetve hogyan jelenik meg a szövegben a valósághoz való viszony?
A legegzaktabb tudományok is, amilyen például a fizika, mindig kénytelenek bevinni valamennyi fikciót. Például hajszálpontosan ismerjük, milyen sebességgel kell felbocsájtani egy űrhajót, hogy elszakadjon a földi gravitációtól, de amíg odáig jutottunk, hogy ezt ki tudjuk számítani, rengeteg fikcióra szükségünk volt. Amit írtam, abban a méhek élettana, maga a méhészkedés, a világot átfogó mézipar, vagy a kiindulópontnak tekintett 2012-es chevaline-i gyilkosság, vagy a postai telefonközpont működése is dokumentumszerűen valóságos, de a fikció teszi, vagy szerényebben: teheti a valóságot életszerűvé.
Valóban, az egyik főszereplő, az időnként nevet változtató Zsombor a falu terébe való belépésekor már ismeri/felismeri annak lakóit, hiszen korábban Amara mesélt ezekről a figurákról neki. Ahogy a szereplőid, úgy az irodalom is „képes szavakkal felismerhető képeket alkotni”, de képes egy, a valóságban megoldatlan gyilkosság magyarázatát is megteremteni?
Zsombor hivatalosan is nevet változtat, amikor megtudja, hogy az apja hazudott neki az anyjáról, aki nem halt meg, hanem lelépett Amerikába. Az apját okolja azért, hogy az anyja elment, meg persze sok egyébért is, lényegében élete minden kudarcáért. Ezekről részletesen mesél. A gyilkosság „magyarázatát” is az ő elbeszélésében találjuk. Az ő interpretációját kell a megoldást kereső olvasónak figyelembe vennie. Az ő egész életét kell megismernie, hogy mérlegelni tudja az ő, a fiú magyarázatát. Az irodalom ebben a mérlegelésében tudja az olvasót segíteni. Nem ad magyarázatot semmire, de segíti az olvasót rálelni a magyarázatra. Nem csupán ennek, hanem minden gyilkosságnak a „magyarázatára”. Mert az irodalom nem pusztán leír, nem pusztán ábrázol, hanem összefüggéseket is teremt.
Amara minden szava hazugság volt, mégis felismerhető valóságot teremt Zsombor (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így) számára. Az olvasónak is rendkívül figyelmesnek kell lennie, hogy átlássa a regénybeli valóságok egymáshoz való viszonyát és a véletlen szerepét az események alakításában. A regényvilágban különböző módon megidézett szerzők, szövegek, hiedelmek ebben a tájékozódásban segítik az olvasót?
Amara talán azért beszél így, mert azt szeretné, ha Zsombor, akit ő Bernardnak ismer, elvinné abból a faluból. Talán szerelmes belé, különben hogyan tudna ott mellette feküdni, és a méhekkel szerelmeskedni. Hogyan lássuk őt, miként értelmezzük viselkedését? Na és Pascal? Mandeville? A kakukkméhek? Őket honnan nézzük? A méhsejt alakja valóban hatszögű, ahogy a könyv borítóján látható? Az olvasónak szüntelenül figyelnie kell. De ezt talán nem bánja.
A végére hagytam azt a kérdéskört, amivel akár indíthattunk is volna, hogy az utóbbi szövegeidben létrejövő apa-fiú viszonyok nyugtalanítóan ambivalensek. A fiúkban dúl a sérelem, az apák pedig menekülnek a konfliktusok elől. Mi történik, milyen dinamikát próbálsz megragadni az ilyen típusú kapcsolatokkal?
Az utóbbi időkben az apa-fiú viszony sokat változott mifelénk. Az alapvető emberi viszonyok közül talán a legtöbbet. Persze sok egyéb is átalakult, a szerelem például, a szerelmi techné, vagy az, ahogy a testre tekintünk. De leginkább az apa-fiú viszony változott. Hogy milyen dinamikát próbálok megragadni? Erre azt mondhatom, hogy épp ennek a változásnak a dinamikáját. Vajon fel tudom-e használni arra, hogy a saját szempontjaimon változtassak. Ahogy a könyvbeli Gudi kéri: hogy új szemmel tudjam látni a világot. A méhek képesek erre. Ha a környezetük átalakul, új szemet növesztenek. Mondjuk sárga virágok helyett kékek nyílnak, akkor három nap alatt lesz egy új szerkezetű szemük, amivel a kék árnyalatait messziről észreveszik.
