André Ferenc: Szókráter – avagy a Gutenberg-galaxis őrzői
Sápadt már a láthatár, a huzat könnyen átjár engem,
mégis felmelegít a látvány Maroskönyvásárhelyen.
Föllapozhatnánk a mindig friss Téreyt
hátha mesélne valami pálfordítót estére itt,
hogy ultrajó útra visznek a valóságos verssorok.
Somewhere I Nibelung lakópark, s lassan az álmom elcsorog.
Hömpölyögve kiáradó verssoraimmal körbefonlak,
Hosszú leszek, mégis precíz, mint egy Bodor Ádám mondat.
Komfortzónádból kicsavarlak, mint kiégett villanykörtét.
Engedjük ki a szekrényből a tudatalattink legszebb szörnyét.
Szavaim szépek és üresek, mint egy hétfő hajnali környék.
Töltsd hát te fel tartalommal a vásár összes csukott könyvét.
Csütörtök este a szót kikeresve
a színpadra, ha épp fölmásznál,
ha tudod, mi közöd
itt e sorok között olvasva:
nyílik a könyvvásár!
Hogyha kívánod a kultúrát,
a rímözönöm nézd, úgy hull rád,
mintha magadba lebámulnál.
Ez költészet, ez itt l’art pour l’art.
Mert hó halihó, Jonathan Swiftiek és sadboiok,
ADHD-s könyvmolyok,
pánszexuálisok és pán péterek,
bibliofilek és könyvhéterek!
Itt a lehetőség most a versekre ropni,
csak szólok előre, jobb, ha tudod:
a könyvolvasás és a könyvvásárlás az két,
egymástól rohadt távoli dolog.
De miért is hinnél bármit el nekem, amit igazságként betolok alád?
Verslábakon botladozva lettünk egy rím rendes család.
Krúdy megy itt, ez a krú, ha direkt
beáldoz bármit egy jó sorért, mint Hamlet:
Oféliát nem éli át, mert szétírt shakespeare utalásokból
Lear királyt leárazták, s a vége szívroham lett.
Nem vagyok én don Juan, csak tömény vitaminhiány,
Egy torz zsivány, aki a saját kópiámként
kutatom, hogy mi talán a jó irány:
to go viral, mert ugye ez most kijár,
hogy a sors, mint olcsó lisztet, megőröl és megszitál.
Mert nekünk nem csak Vibe meg pop meg a techno,
de az irodalom is fesztivál.
Itt utat mutat ugatva szelfibotjával az untoldi Miklós.
A verdám: a fantáziám, green energy, de fullba nitrós.
Daktilusokra, ha úgy van a kedved,
pirkadatig is veretheted itt,
Majd egy partimesével ringatod el magad:
ez a Benedek Electric.
Úgy állnak itt össze a headlinerek, abban nincs hiba,
mert itt jó csávó a Markó és nagyon Viva la Vida.
Koccintok én veled, ha neked épp nincs kivel,
Charlie angyala leszek érted: jég, dupla Viskyvel.
Mert idegenként minek köszönjek
az idegesítőn hideg közönynek,
míg te Albert Camus margójára
lapozod a végtelen facekönyvet?
Digitális Sziszüphoszként boldogan csak egyre görgetsz.
Futsz a pokol fele, mint Dante: a lábad is Alighieri földet,
de bárhogy trappolsz, bárhogyan szaladsz is,
magába szippant a Gutenberg-galaxis.
Hát ne csak Freud felől ragadd meg álmaid,
egyre magasabb a hegy, amire fölmásznál.
Most közöttünk tényleg élő klasszikusok járnak itt,
a világ közepe egy kicsit a Marosvásárhelyi Könyvvásár.
Ez itt az eminemes Nagy Ágnes,
ahogy kipörög a 50 centre,
mert, hogy bizti Szentírás lesz,
ha beindul a tiszti szemle,
trend szerint az egyszer egyre intve, rímbe rendszerezve
olvassunk a sorsok között – magunk is kicsit megszeretve.
A szavakban bíztam elejétől fogva,
s lásd az értelem mégis elmenekült.
Rab lettem csupán, a grammatika foglya,
őrült vagyok kicsit, és nyelvetemült.
Engem egyik sor a másik sorra szórva szóra bír,
a szikrázó szavaimtól felizzik a könyvpapír.
Szókráterbe hullva szenvedek, vagyok versfakír.
Arcom úgyis elfeleded, letörli a bőrradír.
Amíg odaát, a túltúrázott
kultúrkampfban vacakul turkáló kúrókanok
verseket már rég nem, csak számlákat írnak,
árasztják magukból a túrószagot,
mert ez a Petőfi-klónok harca:
„hát Sándor vagyok én es”,
kár, hogy nem akad a torkukon piszkosul a vicc kossuth díjas –
hogy is hívják? kormánypártos krémes,
amit majd aluról nyal ki egymásból
a hűségre nevelt csőcselék,
bár csak végre a valódi verseket,
és nem csak a közpénzt költenék…
Izgágán, hahotázva hazudják,
hogy mindezt csak a haza miatt,
de könyvtárak helyet csak az erszényüket tölti meg,
mint a Puskást Azahriah.
Számolgatják, az elszámoláshoz
a ragrímekből még hány sor kell.
Az irodalom úgyis visszavág majd,
eljön Anyegin Skywalker.
Mert az a sok szar, ami lerakódott,
annak egyszer el is kell hordódnia.
Nem kell nekünk az álszent védelem,
sem a fóliába csavart homofóbia.
Lehet, hogy náluk fullba a kamra,
tömve padlás, tömve a pince,
lehet, most ők ültek magasabbra,
de a mi könyveinknek van igazi gerince.
És hiába röhögnek össze egyre,
mint a vicsorgó fakutya,
én úgy élek itt, mint Angliában:
nekem csak a líra a valuta.
Elsodorja őket saját saruk egyszer,
mint túl vakmerő sirályt a Niagara.
Mert most veletek és velünk telt meg színtér:
ez minőségi kultúrára éhezők diadala.
És hogy bennünk születik meg a történet,
közhely, giccs, de azért kicsit költői.
Hát írjuk együtt meg a Groot kiskacsa meséjét,
itt, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron
mi vagyunk a Gutenberg Galaxis őrzői.
Mindenkiben van egy regény:
hát akkor meséld el a te történeted.
Yolozgatánk apámmal – csak egyszer élsz,
a könyvekben mégis lehet több életed.
Csak engedd, hogy átitasson,
hagyd hatni a költészetet.
Lásd, beragyogja a szilánkokat
és összeragasztja a tört részeket.
Hogy összhangod tán majd megleled,
s a némaság a célját eléri-e,
nem tudom.
A szív ritmusát kiszámolni nem lehet.
Mert a szív: segédige.
A harmónia kereszt is,
megfeszít, mint Esterházy,
hogy elveszítsd, de keresd is.
Rossz volna elherdálni.
Ne félj, épp csak kóstolgat az élet,
Mint anno a mérget Szókratesz.
Félig mondott és kiürült,
megtépett szókra tesz.
Addig jár a korsó a pultra, amíg be nem törik.
Lerágod az éjjeleket, s a körmeid is tövig.
Minden újabb pánikrohamon csak vihorászva áttáncolsz.
Gyűlölöd a tükröket, pedig csak a látvány torz.
Mert nem ide indultál, de lábaid túl messzire vittek.
Tüdőre szívod álmaid, s aztán felköhögöd mindet.
A vágy csikkeit eloltanád, de túl vizes a hamutál.
Ha az isten nem is szeret, örülj, ha bár nem utál.
Majszolgatjuk életünk, habos, vaníliás.
Hőseposzba tévedünk: habozva Íliász.
De a vers tenyérnyi szabadságharc
a párnák közt az ágyban.
Az életünk egy nyitott könyv.
Kár, hogy gazdaságtan.
A vers nekünk allegóriásabb,
az elején szőcsgézás, a közepén pimaszul petris,
de mégis összeáll a végére, mint
kockákból a Tetris,
hogy eltűnjön. Mert csak a hiánnyal nyerhetsz.
Végtelen tréfa az egész, egy előre jól kitervelt hecc.
A vers felemel és a mélybe húz,
összetör és ápol.
Elnyel és aztán megrágva
visszaköp magából.
Megcsókol és szíven döf,
majd megcsókol újra.
Százszor cseszi el a neved,
százegyedikre megtanulja.
A vers a szkizofréniád, a csikorgó
paradoxonok benned,
letépi képzeld szárnyaid, mert
gyalog kell magadhoz közelebb menned.
Egy versben tíz évet leélsz
amíg egy fél szakasz szalad.
A vers sötét árnyék és verejték
arcodon a maszk alatt.
A versben átkarollak a sodró tömegben,
és aztán elszalasztalak.
A vers a haldokló és a hordágy.
A vers: – sebtapasztalat.
Hát itt vagyok most Marosvásárhelyen,
hogy a hosszú sorok közt ne tévedj el.
Itt vagyok és gyógyítani jöttem:
szókrátétellel.
