Gyógyulás és felépülés



Ezeket a holisztikus gyógyászattal kapcsolatos előadásokat a szerző eredetileg különböző rehabilitációs szervezetek és klinikai szakorvosok előtt mondta el. A hangsúly a felépülésen van, annak legteljesebb értelmében: mentális, fizikai, lelki, valamint spirituális téren. A „gyógyulás” az EGÉSZséget, teljessé válást jelenti, míg a „kezelés” korlátozott, és rövid távra szól.

A szerző ötvenévnyi széleskörű klinikai tapasztalattal a háta mögött a terület legkiválóbb vezető egyéniségévé vált, amint erre az emberi tudat témakörében írt több mint nyolckötetes könyvsorozata is rávilágít. A tudat összefonódik mind az egészséggel, mind a magatartással, ugyanakkor az emberi lét pszichológiai pilléreivel is.

Ez a kézikönyv a szerzőnek a témában írt minden előadását magában foglalja, és a sokféle formában megnyilvánuló emberi szenvedés enyhítését szolgálja. Valóban meggyógyulni annyit tesz, mint minden szinten teljessé, egésszé válni.





További hasonló könyvek


Ferenc pápa – próféta vagy eretnek?

Ferenc pápa egészen különleges a Szentatyák sorában: az első jezsuita, aki a Katolikus Egyház földi vezetője lett, de ugyanígy a legelső az amerikai kontinensről is. Pápasága is szokatlanul indult, mikor XVI. Benedek emeritus pápa lemondott hivataláról. A Time az év emberének választotta, és úgy alakult, hogy Ferenc olyan pápa lett, akit nem támad a sajtó, […]

Befejezetlen férfiak útikalauza

Van egy csapás az autentikus férfiassághoz, amelyet előttünk járt férfiak és apák lábnyomába lépő fiúk alakítottak ki nemzedékről nemzedékre. E csapás mentén veszélyek, sőt katasztrófák leselkednek ránk – annál több okunk van rá, hogy az utat már megjárt Apa vezetésére bízzuk magunkat. De ebben a korban, amikor hiány van igazi apákból, hogy találunk rá a […]

A tudatszintek meghaladása

A tudatszintek meghaladása című könyv visszatér az ego megnyilvánulásainak és eredendő korlátainak feltárására, valamint részletes magyarázattal és útmutatással szolgál ezek meghaladásának mikéntjére. Amint azt Dr. Hawkins előző könyveinek olvasásakor is megtapasztalhattuk, az olvasó tudatszintjét már magával az információval történő találkozás is megemeli. Ezzel megnyílik az út a saját és a mások szenvedésének enyhítése előtt, ami […]