Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és Magyar Királyságban II.



A tanulmánykötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jakó Zsigmond Kutatóintézete és az HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete által 2022. november 10–11-én Budapesten – immár ötödik alkalommal – megrendezett Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című konferencián elhangzott előadások zömének szerkesztett, esetenként jelentősen bővített változatait tartalmazza. A kiterjedt levéltári kutatásokon alapuló, többségükben erdélyi vonatkozású témákat tárgyaló írások a tágan értelmezett hivatalnok értelmiség összetett kérdéskörét széles skálán mozgó kutatási módszerek és szempontok érvényesítésével vizsgálják. Az egyéni életpályák bemutatása során rendszerint fény derül a vizsgált személyek tevékenysége színteréül szolgáló hivatalok működésének részleteire is.





További hasonló könyvek


Mindennek van „azonban”-ja

„Gyerekkoromban azt hitték rólam, hogy az erdélyi magyar irodalom tudora leszek, aztán az 1980-as évek második felében, amikor a Romániából Magyarországra települők és menekülők az erdélyi magyarság ügyét folyamatosan napirenden tartották, tudatosan fordultam a csehszlovákiai magyarok akkor még ritkábban kutatott története felé; könyveim többsége erről, főleg a két világháború közötti korszakról szól. Több évtizedes szünet […]

Hullóidő. Székely identitásépítés a 19-20. században

A rendszerváltással indult korszak nagy ígéreteivel (határok spiritualizálódása, a liberális demokrácia győzelme, az európai identitás újjáalakulása) szemben napjainkban azt látjuk, hogy helyi, regionális identitások erősödnek fel, vagy olyan identitásépítések indulnak meg, amelyek néhány évtizede még elképzelhetetlenek voltak. Bár a székely identitás nem ilyen új keletű – a múltba, jóval a modern nemzetépítés kora elé nyúló, […]

Ahány helyre ment az ember

Rostás Zoltán – e sorozatban megjelenő – második könyve (is!) fontos jelenségekre hívja fel a figyelmet. Ezek tudatosítása nélkül egyszerűen nem létezhet korszerű (a korhoz méltó!) magyar szociológia. A PONT kiadó ezzel a sorozatával nem csupán a jeles erdélyi professzor életműve előtt tiszteleg, hanem a határon túli magyar szociográfia erdélyi kutatóműhelye felé is adósságot törleszt, […]