Keresztyén dogmatika



Megtisztelő számomra, hogy ajánlhatom ezt a munkát mindazoknak, akiknek a hite keresi a megértést, megértésük a cselekvést, cselekvésük a szeretetet, szeretetük pedig reménységet gyújt, melynek fényénél „megláthatják a láthatatlant” (Zsid 11,27) – akitől hitüket ajándékba kapták, mely keresi a megértést… A mindenkori teológus nem kerget délibábot, és nem képzeli, hogy bármily vaskos mű fedőlapjai közé befoghatná az Örökkévaló végtelen titkát – mégis könyvet ír, olykor a mértékadó keresztyén tanítás igényével. Tárgya előtti megrendülése nem némítja el, hanem éppen ez az, ami állandó keresésre hajtja: fegyelmezett, rendszeres, precíz munkára, és ennek nyomán szabatos, tiszta beszédre. Adott esetben pedig imádságos lelkülettel végzett tankönyvírásra, hisz ma is érvényes a régi tétel: lex orandi – lex credendi, azaz a hit rendjét az imádság rendje szabja meg. Bizonyára érvényes ez az alkotói dinamika e tekintélyes kötet szerzőpárosára nézve is, az amszterdami Vrije Universiteit két kiváló református professzorára, akiket – miközben a mű egészében a lehető leglogikusabb gondolatvezetésre törekednek – pillanatig sem hagy el az ámulat, a rácsodálkozás a Szentháromság-Isten lényére és munkájára. dr. Visky S. Béla, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora





További hasonló könyvek


A tudatszintek meghaladása

A tudatszintek meghaladása című könyv visszatér az ego megnyilvánulásainak és eredendő korlátainak feltárására, valamint részletes magyarázattal és útmutatással szolgál ezek meghaladásának mikéntjére. Amint azt Dr. Hawkins előző könyveinek olvasásakor is megtapasztalhattuk, az olvasó tudatszintjét már magával az információval történő találkozás is megemeli. Ezzel megnyílik az út a saját és a mások szenvedésének enyhítése előtt, ami […]

Stílustérkép

A kötet a fenntartható divat egyik legfőbb pontjára fókuszál, az önismeretre, amely elengedhetetlen része minden változásnak, legyen szó egy fenntarthatóbb gardróbról, tudatos öltözködésről vagy önmagunk mélyebb megismeréséről.

A megvilágosodás útján

Mi akadályozza a spirituális fejlődést, és hogyan lehet ezeken az akadályokon felülemelkedni? David R. Hawkinsnak a tudat, a lélek és az ego természetéről szóló tanításait világszerte ismerik tanítványai, akik a spirituális igazság megértésére törekednek. Dr. Hawkins misztikusként a nyugati vallás felfogását a keleti filozófiák lényegével ötvözi, hidat verve a megszokott fizikai világ és a nemlineáris […]