Vásárhely fölött az ég

Marosvásárhely, az irodalom bölcső-városa címmel szerveztek beszélgetést a könyvvásáron, azzal a céllal, hogy bemutassák Marosvásárhely irodalmi vonatkozásainak pozícióját és jelenlegi helyzetét. A meghívottak Demény Péter, Káli István, Király Kinga Júlia, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor voltak. A beszélgetést pedig Mészáros Sándor moderálta.

Elsősorban talán pozícionálni kellene Marosvásárhelyt. Hol is helyezkedik el az irodalmi térképen, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak a helynek. Meg hogy egyáltalán mit jelent az, hogy marosvásárhelyi irodalom? Nem feltétlenül azt, hogy az illető tősgyökeres marosvásárhelyi legyen, derül ki a beszélgetésből. Hiszen a meghívottak közül szinte mind ide telepedtek, vagy már élnek itt életvitelszerűen. A közös bennük, hogy Marosvásárhelyen találtak rá erre a pályára, itt történt velük szakmailag valami olyan, amit emlékezetesnek, kulcsfontosságúnak neveznek.

A beszélgetés során a Látó szerepe is szóba került, hisz mint mondták „miatta tudunk Marosvásárhelyről úgy beszélni irodalom szempontjából, ahogyan”, de mint elhangzott, a Teleki Téka szerepét sem szabad elhanyagolni, Láng Zsolt felidézte, hogy ő maga nagyon sok időt töltött a Téka falai között. Egy másik fontos helyszín a Maros Megyei Könyvtár. Vida Gábor szerint vannak itt olyan érdekes gyűjtemények, amelyek egyedinek számítanak. Nem mellesleg pedig a Marosvásárhely történeti lenyomataként is említhetjük az itt fellelhető kiadványokat.

Marosvásárhelynek sajátos helye van Erdélyben. „Ez egy identitásáért küzdő, identitását védő város. De ha megküzdesz érte, és te adsz valamit a városnak, akkor igazán a városoddá válhat, ami fontos szerepet tölt be az életedben” – fogalmaz Markó. „Ha gőggel nézünk körbe, akkor rosszul jövünk ki” – fogalmaz Kovács András Ferenc. Ez egy teljesen élhető hely. A térképre került. A Látónak köszönhetően a kilencvenes évektől rengeteg színvonalas irodalmi esemény zajlott Marosvásárhelyen.

Király Kinga Júlia Vida Gábor kreatív műhelyéhez tartozott. Visszaemlékszik, ahogy kamaszkorában erős lángon élt a tehetséggondozás. A Vagon – Filharmónia – Látó hármasa segítette abban, hogy igazán közel kerüljön az irodalomhoz, annak ellenére, hogy már kisgyermek korában, a családban „körülzsongták a szövegek”. Ezért is gondolja úgy, hogy „nem tudná elvágni az irodalmi származását Marosvásárhelytől”.

Markó Béla 1974 óta él Vásárhelyen. Viszont – mint fogalmaz – igazán vásárhelyivé csak 1989 után vált igazán. Nyilván a rendszerváltásról van szó, meg arról a szerepről, amit akkor Marosvásárhely betöltött. Vásárhelyinek lenni egy sajátos optikát jelent. Innen szemléljük a glóbuszt és a magyar glóbuszt is ezen belül. „Peremen élünk, identitások találkozásánál. Marosvásárhelyen ma már egy városban igazából kettő van, egy magyar és egy román, és ez sok mindent jelent, pozitívumot és negatívumot is egyaránt” – mondja Markó Béla.

Kovács András Ferenc szintén „nem bennszülött” mégis vásárhelyinek érzi magát. Már gyerekkorában is gyakran járt ide, később is, az itteni színészekhez, a Köteles utcába. A házassága után került végleg ide. Ugyanakkor a Látó miatt is. Láng Zsolt, ahogyan Kovács András Ferenc is, szintén Szatmárnémetiből költözött Marosvásárhelyre. Szerinte, ha nem lett volna a Látó és Gálfalvi György, akkor Vásárhely sokkal periférikusabb lenne ma. Vida Gábor szinténa Látó okán jött, és gyakorlatilag az irodalmi karrierje is itt teljesedett ki. „Amikor nem kirándultam, akkor írtam és olvastam. Ez a város, az ahol megírtam tíz könyvemből kilencet” – mondja Vida.

Káli István abból a szempontból kivételt képez, hogy ő az egyedüli, aki itt született és végig itt élt. „Nekem ez a város a világ közepe, megmondom őszintén úgy éreztem, hogy nem tudnék máshol élni” – mondja Káli, aki csupán 5 és fél évig volt távola várostól. A cementlapokat említi a város egyik emblematikus helyeként. Ahogy fogalmaz, az volt a város lelke. Ott zajlottak azok a találkozások, amelyek egy pezsgő, mesélő várossá tették Vásárhelyt. Továbbá kifejtette, hogy a vásárhelyi irodalmi közeg segítette hozzá, hogy ő író legyen, megkapta a lehetőséget olyan emberektől, akik értik a szakmát.

Szabó Róbert Csaba, aki Szilágybagosról költözött Marosvásárhelyre, akárcsak Király Kinga Júlia, a tehetséggondozás jelentőségét emelte ki. Az irodalmi kreativitás versenyt hozta fel példaként, amelyen nagyon sok tehetséges ember megfordult. Ezeken a versenyeken belakták Vásárhelyt. Szép emlékeket őriz ezekről az időkről. Továbbá a Látó az ő beszámolójából sem maradhat ki, valamint szerinte fontos megemlíteni még a könyvvásárt is, ami szintén egy színfolt, amely megvilágítja a várost, ahol „otthon lehet lenni”.

Nem hiába említik a Látót, hiszen ha az Igaz szót is beleszámoljuk, akkor már hosszú évtizedekre visszanyúlóan tartja kezében a város irodalmi életének alakulását. Erdélyben az 1989-es intézményi fordulat után több intézményt átkereszteltek. Így lett a Vörös zászlóból Népújság, Kolozsváron az Igazságból Szabadság.

Felemlegették, hogy a rendszerváltás után volt egy kis vita, hogy hogyan hívják az Igaz szó utódját, szó esett arról, hogy legyen Pásztortűz, vagy Termés. „Tulajdonképpen én vagyok az átkötés az igaz szó és a Látó között. Van időnként egy kis vita, hogy ki volt a névadó, én úgy emlékszem, hogy én” – mondja Markó Béla. Nem sokkal ezután kezdett el az irodalmi folyóirat új irányba haladni. De akár a Látóról, akár az Igaz szóról beszélünk, fontos szót ejteni arról, hogy a jelenlétük mit eredményez egy városban. Született egy döntés arról, hogy Vásárhelyen lennie kell egy ilyen intézménynek. Így jött létre az Igaz szó, ami korábban a kolozsvári Irodalmi Almanach volt. Demény Péter hangsúlyozza azonban, a magyarok mellett beszélni kell a többkulturális körökről is, mert voltak és vannak érdemes törekvések, illetve tenni vágyó és tehetséges emberek.

Szabó Eszter