Időutazás többgenerációs költővel

Időutazáson vehettek részt azok akik részt vettek Csuhai István, az Élet és Irodalom szerkesztője és Kemény István, utóbbi legújabb kötetéről, a Nílusról szóló beszélgetésen.

Nemcsak műhelytitkokról és az alkotó terveiről volt szó, a kérdező és felelő  gondolatban elmerészkedett egészen a rendszerváltás előtti időszakig, és Kemény István íróvá válásának pillanatáig.

Csuhai István és Kemény István kortársak, korban három hét választja el őket egymástól, de csak 1990-ben ismerkedtek meg. A szerkesztő szerint Kemény már a húszas évei közepén „megnyugtatta” szövegeivel az akkor középkorú írókat és szerkesztőket, afelől, hogy ebből még lesz valami. Lett is.

Fotó: Barbócz Zsolt

A rendszerváltás miatt Kemény Istvánt három világ választja el a gyerekkorától, a jelen, a 90-es évek és az azelőttiek. Fiatalon jogi pályát választott, de aztán érezte, hogy át kell nyergelnie a bölcsészetre. Költői karrierjét nehezítette, hogy akkoriban a kezdő tollforgatók számára szinte nem is létezett megnyilvánulási felület. Működött a cenzúra és sokszor az öncenzúra.  Első versei kiadásával ő maga nem is próbálkozott, egy ismerőse vitte el egy laphoz.

Első kötete 1984-ben jelent meg, Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel, Budapesten, egy olyan világban, ahol harminc év alatt az ember szakmailag nem létezett. Kemény Istvánra nem jellemző a túltermelés, inkább fokozatosan, évek alatt gyűl össze egy-egy kötetre való. Ez idő alatt félig megírt verseket fejez be és mindig az utolsó utáni pillanatban készül el. Munkáit közben csak feleségének mutatja meg, aki a legnagyobb segítsége is. A köteteibe a már megírt verseit, kártyaszerűén rakja össze. Ezeket jellemzően papírra vagy füzetbe írja és csak azután kerülnek át a számítógépbe.

Fotó: Barbócz Zsolt

Köteteire jellemző az, hogy egy versek vannak, azaz mindegyik verse különleges és nincsen közöttük egyforma. Új kötete egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő világrésze, egy nagyszerű életmű újabb szigete, hosszú versek és egysorosok.

Az egyik szomszédjuk, a boltos néni a változások kapcsán egy nap azt a kérdést tette fel az írónak, hogy maguk költők miért nem csinálnak valamit? Ez is erősíthette azt a gondolatot Kemény István fejében, hogy talán többet kelleni foglalkozni közéleti tevékenységekkel.

Miután a két lánya felcseperedett, hamar kiderült, hogy mindkettőjükben vénáiban írói vér csörgedez. 12 éves korukra már egy hosszabb történet megírásába is belefogtak és ugyan nem fejezték azt be, az apa objektív szemmel olvasva azokat jött rá, hogy amit írnak az egyáltalán nem rossz. Így olvashatja most a világ is Kemény Zsófi és Kemény Lili munkásságát is.

Kemény István nem csak egy generációs költő, hanem ahogy Parti Nagy Lajos fogalmaz: „költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig és az utána jövők is” Kemény István a megkerülhetetlen alapembere a kortárs magyar irodalomnak, aki úgy megkerülhetetlen, hogy senkinek nem áll soha az útjában.

Vass Márton