Történet egy verseskötetbe gyömöszölt fotóalbumról
„mert én verset is csak
másképpen tudok írni.”
Rendhagyó könyvbemutatóval indult el a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Sütő István, fiatalon elhunyt marosvásárhelyi költő, Válogatott versek című kötetét mutatta be Fekete Vince, Horváth Benji, Kovács András Ferenc, Lövétei Lázár László és Markó Béla a Művészeti Egyetemen.
Belépve a színtérre öt, szemmel láthatóan különböző egyén fogad minket a Stúdió Színház előcsarnokában. Egyikük, az alkalmat megragadva frissen vasalt zakóval, inggel jelenik meg. Másikuk pedig az egyéniségére, s gondolom az aznapi kedvére hivatkozva kényelmes szvetterben feszeng a széken. A kezdésig maradt időt is másképp töltik el a szereplők. Van, aki a telefonjára pillantgatva várja a rajtot, más pedig kihasználja az alkalmat, hogy néhány szót váltson a megjelent szakmabeliekkel és egyben barátokkal. Sütő István kötete összerakta ezeket az embereket ma estére egy igen jól megkomponált kép erejéig. Ha köztünk lenne, talán meg is írná az egyik versében.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Végül, öt percnyi haladék után Markó Béla nyitja meg az ünnepi alkalmat elegánsan, kellően nosztalgikus szavakkal. Elmondja, hogy ez a rendhagyó alkalom egyben tisztelgés, sőt, akár törlesztés is az elhunyt barát előtt. Mivel hogy barátok, sorstársak voltak. A közösen megélt emlékek által születnek ma újjá a versek benne, és úgy gondolom, hogy sok más emberben is, akik ugyanazt az életérzést szívták magukba a diktatúra idején. Markó felidézi, ahogy verscímeket dobálóznak egymásnak az utca két oldaláról. Megosztja a résztvevőkkel azt a szekus jegyzőkönyvet is, ami a Sütő temetése utáni estéről készült. A lehallgatott személy megkérdezi a feleségét, milyen volt a búcsúbeszéd. A feleség elmondja, hogy szép volt, az emberek szívesen hallgatták. Kicsinyes, emberi töredékek, amik igenis hozzáadnak a versek olvasásának élményéhez. Markó Béla vállaltan szubjektív Sütő István költészetével szemben.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Ugyanígy kívánja leróni tiszteletét Lövétei Lázár László is, akinek nevéhez kötődik a Székely Könyvtár sorozat, aminek részeként jelent meg ez a válogatás is. Lövétei válogatta össze a kötetben található verseket, úgyhogy kijelenthető, hogy igenis önmagát is belehelyezte az összeállításba, főleg, hogy elmondása szerint gyerekkorától végigkíséri a költő életműve. Gyermeteg mosollyal az arcán, még valamiféle könyvtárból általa ellopott Sütő köteteket is felemleget. Erősen érződik az első két felszólalóból az, hogy itt ma többről van szó, mint néhány központozás nélküli, kisbetűvel írt vers.
Kovács András Ferenc valamiféle cinkosságot lát a költő verseiben. Hogyan mehettek át ezek az érezhetően áthallásos versek a cenzúrán? Mosolyt csal az arcára ennek a ravaszul szenvedő költőnek a bája. Már-már játszadozva, mondhatni KAF-osan olvassa fel az általa kiválaszott Sütő István verset.
Horváth Benji a költőtársadalom egy újabb kiadásaként látja a költő írásait. Ő is gyerekként talált rá, viszont az ő gyermekkora, az ő jelenje már a társadalom újabb verzióját közvetíti. A fiatal generáció számára, a nem megélt múlt képkockái csak a jelenhez való kötődéssel élnek meg. Önmagukban, úgy, mint diktatúra, mint rendszerváltás nem élnek. Viszont úgy, mint a hatalom elleni harc, a szabadságvágy, az el nem érkezett jövő miatt kialakult indulat, aktuális lehet. Úgy, ahogy aktuális volt akkor is, hasonlót jelent most is. Csak mások a szereplők, az eszközök. Fekete Vince szintén alátámasztja a fiatal költő szavait. Ezek a versek ma is megélnek. A fő kérdésfelvetések ma is ugyanazok, mint ötven évvel ezelőtt.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Sütő István versei az idővel érnek, mondja Markó. Kezdetekkor csak az újdonságával lepett meg. Akkoriban patetikusabbnak, önironikusabbnak hatott, ezzel tudott kitűnni. Amit a mának adhat, az abból adódik, hogy jelenleg egy olyan korban élünk, amikor érzékelhető a visszatekintés igénye. Sütő, a verseiben erős képeket rögzít egy, már ilyen formában nem létező világról.
Ami pedig egyeseknek visszatekintés, az másnak pont a jelenidejűség. Ezért volt élvezetes hallgatni az alkotók közötti párbeszédet.
A költő egy úgynevezett nyelvi fotográfiával dolgozik. Montázsolt képekkel próbálja életben tartani mindazt, ami a versek megírásának pillanatában szúró valóságként válnak eggyé vele. Ebből adódik a versek dokumentarista jellege. A megszólalók olyan művészeti ágakat illesztenek a poétikájához, mint a film-, fotó- vagy a színházművészet. A stiláris megakadás, a csendek, Kovács András Ferenc szerint a mai költészet ismérvei.
Sütő István különös helyet foglalt el az akkori költőtársadalomban. Egy meg nem értett s valahogyan önmagát sem értő emberként tárul elénk a verseiben. Aki a valóság pontos mását, annak savanyú iróniáját tükrözi írásaiban. Ahogyan azt a résztvevők is elmondják, fontos mérföldkő az, hogy munkája bekerült a Székely Könyvtár sorozatába, mivel szükség van a kevésbé ismert, erdélyi magyar költők kanonizálása. Egy olyan korképet fest, ami a 21. század generációjának nyelvén szólal meg. A verseskötetet különböző generációk, eltérő egyéniségek mutatták be. Mindegyikük más kapaszkodó felől közelítette az írásokat hozzánk, hallgatók felé. Saját magukon keresztül közvetítették az elhunyt költő világát.
Brassai Eszter
