TestBeszéd
A test, testiség megjelenítéséről az irodalomban, kiszolgáltatottságról, öregedésről, test és lélek kapcsolatáról beszélgetett három kortárs írónő, Király Kinga Júlia, Szeifert Natália és Márton Evelin a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében szervezett Irodalmi Kávéházban.
Szeifert Natáliának nemrég jelent meg ágyregényként aposztrofált műve, Az altató szerekről, amely orvostudományi pontossággal és perspektívából közelíti meg a testet. Az írónőt eredendő kíváncsiság vezette az emberi test megismerésében. Elmondása szerint egy időben ápolóként dolgozott, az itt szerzett megfigyelései, tapasztalatai körvonalazták azt a testprózát, ami megjelenik a könyvben. A kórházi közegben egészen érzékeny helyzetben, a halál közelében találkozott emberekkel, részben viszont pont ezekkel a testtel kapcsolatos nyers tapasztalatok vezették a lélekhez, ekkor döbbent rá test és lélek szétválaszthatatlanságára.
Márton Evelin szerint a magyar prózából hiányzik a testről beszélés hagyománya, még mindig a tabukkal körülkerített, szemérmes megközelítés uralja a diskurzust. A kortárs próza szókimondása, vulgarizmusa sem oldja ezt, inkább eltávolít az egészséges testszemlélettől. Ezzel párhuzamosan pedig jelen van egy erősen pornográf irányzat, a test tárgyiasításának romboló hatásaival. A testről való írás kamaszkorában vagyunk, most tapogatjuk ki az utat a pornográfiától a személyes szövegekig – vallja. Szeifert Natália egyetért azzal, hogy jelenleg a tudományos és pornográf megszólalás közötti megosztottság jellemzi a testhez való viszonyulást az irodalomban, hiányzik a köztes, jó arányérzékkel megfogalmazott nyelv. Az írónő elárulta, hamar megérzi, ha egy szöveg szerzője nem találja a természetességet, megszólalása erőltetett, modoros. A tudományos szemlélet viszont nem teszi modorossá a szöveget – tette hozzá –, mert a tudóst és írót ugyanaz a munkájával kapcsolatos elemző távolságtartás jellemzi.
Király Kinga Júlia úgy véli, a testről való beszédet és gondolkodást deszexualizáló fogalmak irányítják. Vagy a tudományos szókészlet fogalmaival és olyan egzotikus kultúrák szimbólumaival történik a beavatás, amelyek nem összeegyeztethetőek a valóságunkkal, vagy a szeretetkörben kapott felvilágosítás által, amelyből alapvetően hiányzik a szexus. Az írónő ugyanakkor kiemelte, hogy az ő prózájában nem a test a lényeg, a test mint társadalmi-biológiai entitás csak egy vászon, amin átszűrődnek a valóságtapasztalatok, és a hatalom szerkezetét írja le a testmetaforákkal. Szeifert Natália prózájában sokkal hangsúlyosabb a testszerep. A szerző szerint becsapás csak lelki történésekről írni, miközben minden összefüggésben van a testünkkel. Márton Evelin úgy gondolja, a test kiszolgáltatottá tesz, de közben szolgál is. Mostanában nagymamája kapcsán az öregedéssel foglalkozik, testközelből figyeli, milyen változásokat indít el a test romlása az ember személyiségében.
Király Kinga Júlia megkérdezte szerzőtársait, tapasztalják-e már az öregedéstől való félelmet, és beleírják-e a szövegeikbe. Szeifert Natália szerint a mai világban a nőkkel szemben támasztott irreális elvárásokra, a fiatalság kultuszára adott természetes reakció a félelem. Ő inkább az időskori egészségromlástól fél. Vannak hipochonder időszakai, amikor minden tünetnek utánanéz, és minden mögött krónikus betegséget feltételez, de előfordul az is, hogy nem figyel a tünetekre. Véleménye szerint az író nem teheti meg, hogy ne fürkéssze magát, és ha nem is tudatosan, ezek a testtapasztalatok valamilyen szubtilis formában lerakódnak a szövegben. Márton Evelin szerint a szerelem az öregedés gyógyszere. Úgy gondolja, nem a kor teszi az embert. Képes néha öregnek érezni magát, és ez a szubjektív kor beleszövődik az írásaiba.
Írókról lévén szó, megkerülhetetlen a kérdés, hogy mi történik a testtel alkotás közben. A válaszokból egyöntetűen kiderül, hogy ilyenkor a biológiai szükségletek háttérbe szorulnak, írás közben kikapcsolják a testüket. A három író ezután arról beszélt, hogyan jelenik meg a test a prózájukban, hogyan alakult a testtel kapcsolatos viszonyuk. Márton Evelin mostohaanyja nőgyógyász, ami alapjában meghatározta viszonyulását. Leginkább az foglalkoztatja, hogy nőgyógyászati műtétek után mit tudnak kezdeni a testükkel a nők, úgy látja, az irodalomban nincs kapaszkodó ehhez. Király Kinga Júlia bevallotta, ödémásodásra hajlamos (feltelik vízzel), ha telítődik a világgal, ez könyvének, az Apa Szarajevóba mentnek a vezérmotívuma is. Szeifert Natália könyve, Az altató szerekről két nő párhuzamos története, akik álmatlanságban szenvednek.
Márton Evelin szerint érdekes lenne megvizsgálni, milyen lenyomatokat hagy az erőszak a testben, ugyanolyan kiszolgáltatott-e a test utólag a hosszú távú hatások miatt, mint amilyen a pillanatban volt. Király Kinga Júliát a lelki történések testi vonatkozásai érdeklik, szerinte hajlamosak vagyunk a tüneti kezelésre. A szöveg viszont nem tüneti kezelés, hiszen mélyen átjárja, körülfogja a témát, másmilyen kapaszkodót nyújthat az olvasók számára, mint az orvosi cikkek. Ezenkívül a #metoo kampány kapcsán utalt annak a szociális diskurzusnak a fontosságára, amely felkarolja a test abuzált állapotainak megjelenítését. Szeifert Natália egyetért azzal, hogy túlságosan a tüneti kezelésre koncentrálunk, különösen igaz ez alvászavarok esetén.
A beszélgetés a testiség megjelenítésével kapcsolatos irodalmi kitekintéssel zárult. Király Kinga Júlia máig keresi a választ szövegeiben a Nádas Péter Párhuzamos történetek című trilógiájában száznegyven oldalon keresztül leírt érzéki aktusra. Márton Evelin bevallotta, „dobott egy Nádast” amikor olvasta az ominózus részt, és azóta is sokat gondol Nádas Péterre, de nem azért, mert hasonlót szeretne írni. Szeifert Natália először azt mondta, ez sosem jutott eszébe, majd hozzátette: ebben nem lehet biztos. Ezt azzal indokolta, hogy még Umberto Eco is megkérdőjelezte magát, hogy vajon tényleg nem gondolt-e a téma olyan aspektusaira, amelyeket kritikusai beleláttak a műveibe.
Kozma Ágnes
