Utazás és otthonkeresés
Könyvben utazunk – ez az idei könyvvásár mottója és ez sokmindent magában hordoz. Hogyan lehet írni tájakról és hogy hogyan lehet „irodalommá írni egy-egy térséget”. Hogyan olvasunk és írunk utazás közben. De arra is választ kapunk, hogy mit jelent magyar írónak lenni.
Mészáros Sándor, a beszélgetés moderátora először arra kérdez rá, hogy miért is utazunk. Hogy milyen feladatunk lehet azzal, hogy valahová rövidebb vagy hosszabb időre elmegyünk.
Kiss Noémi elmesélte, hogy néprajzosokkal, antropológusokkal sok helyre eljutott már diákkorában. Teljesen véletlenül került például Ukrajnába is és így keletkezett a Rongyos ékszerdoboz című könyv. Mint mondta, őt nem érdekli annyira a Nyugat. Kelet-Európáról kevés tudósítás van, mert amikor lehetőség volt utazni, akkor inkább nyugatra mentek az emberek, viszont itt van egy térség, amiről írni lehet és kell.
Péntek Orsolya másképp utazott. Neki ilyenkor ez belső utazás is. Számára ez elsősorban identitáskeresést jelentett. „Szerettem volna kideríteni, hogy miben különbözöm egy átlag magyar embertől” – fogalmaz Juhász Orsolya. Ő azonban a klasszikus Európa berkeit kereste. Egy tizenvalahányéves csavargás áll mögötte már, és ezáltal sokkal tisztábban látja egyrészt önmagát is, másrészt pedig egész Európa helyzetét.
Nyáry Krisztián azzal kezdi, hogy kiemeli, a többiekkel ellentétben ő nem szépíró. Szórakoztató tényirodalmat csinál. „Én úgy utazom, hogy azt nézem, hogy itt mászkált Márai, vagy itt szállt meg Petőfi” – mondja. Ugyanakkor, szerinte a történelmi Magyarország területén teljesen más utazni, otthonosan mozog ott az ember. Azért nem érzi magát turistának mert minden ismerős, látja az időbeli rétegzettséget is. Máshol viszont ugyanúgy utazik, ahogyan mások.
Oravecz Imre fontosnak tartja kiemelni, hogy meg kell különböztetni a rendszerváltás előtti és utáni állapotot. „Nem ugyanúgy utazunk most mint régen” – hangsúlyozza Oravecz.
Péntek Orsolyának az ehhez kapcsolódó nézeteit valahogy úgy lehetne összefoglalni, hogy „az utazás ma már nem olyan nagy ügy, mint amekkora feneket kerítünk neki”. Rámutatott arra, hogy egy repülőút Pestről már nem sokkal drágább, mint egy belföldi vonatjegy, ezért teheti meg azt, hogy ha meg szeretne nézni egy kiállítást Olaszországban, akkor másfél órás utazással ott van. „Összeszűkült Európa” – fogalmaz Péntek Orsolya. A Hóesés Rómában regényét azért kezdte el írni, mert a családtagjainak többsége disszidált és kíváncsi volt arra, hogy lehet-e gyökeret verni egy más országban. Ha meg igen, akkor hogyan. Szerinte itt az a kérdés, hogy ha valaki egy más helyet választ otthonának, az egy új identitást is választ-e.
Oravecz Imre határozott választ ad: azért jött vissza, mert ez az ő hazája. És ezt csak úgy lehet megtapasztalni, ha elmegyünk. Sosem leszünk ugyanolyanok, mint akik ott élnek. „Amikor elmentem akkor nem akartam itt semmit. Nem akartam azt sem, hogy a gyerekem ilyen országban éljen. Amikor disszidáltam akkor azt is mondtam, hogy nem is leszek költő. Ebben az országban nem akartam semmi lenni” – mondja Oravecz.
Mészáros Sándor arra is kíváncsi, hogy mi az ami idegenség, ha a külföldre, az utazásra gondolunk. Nyáry Krisztián azt mondja, nem szeret olyan helyre utazni, ahol nincs kiépített csatornarendszer, ilyen értelemben van benne egy kis félelem az exotikummal szemben – ez azt jelenti, hogy ha választani kellene, akkor inkább New Yorkba menne, mint Indiába.
Nyáry úgy fogalmaz, hogy ő főként a kultúrát akarja megérteni, és párbeszédbe akar vele kerülni valamilyen módon. És ott van Oravecz, aki már az utolsó amerikai utazásán is túl van. Legalábbis számára most már az utolsó az mindig az utolsó. Elmondása szerint már nem vágyik oda, ahol még soha nem volt. Nem akar felfedezni. Mészáros kérdésére, miszerint melyik az a hely, ahol legszívesebben élne, azt is elárulja, hogy ha egy helyet kellene választania, akkor valószínűleg a középkori város lenne az. Mert annak volt egy funkciója, védelmezni. Viszont most már a városoknak nincs ilyen konkrét funkciójuk. Ezért inkább a vidék. Azt is hozzáteszi, hogy ha még egyszer megszületne, már nem lenne író. Kiss Noémi Triesztet nevezi meg, ám ő most falura költözött és teljes mértékben vidékinek tartja magát. Péntek Orsolyának pedig Lisszabon ez a hely. Nyáry Krisztián nem tudna nagyon nagy városokban élni, viszont jól érzi ott magát. Viszont egy pici faluban sem tudna élni, inkább egy háromszázezres, fél milliós város az, ami ideális számára. „Amit az ember még be tud látni, meg tud tanulni” – fogalmaz.
A beszélgetés során szóba került a magyar irodalom helyzete a nagyvilágban. Kiss Noémi és Péntek Orsolya hozta szóba azt ahogyan talán látnak, vagy látjuk magunkat. Hogy mi vagyunk a periféria az európai centrum mellett. Kiss Noémi elmesélte, hogy sokan úgy tekintenek a magyar irodalomra, mint befele forduló irodalom, hisz csak magunkról beszélünk.
Szerinte azért fontos képviselni külföld irányába az irodalmunkat, hogy ezt a hamis képet árnyaljuk, ezzel a sematikus képpel szemben védekezzünk. „Ha elmész egy frankfurti könyvvásárra, szinte borítékolható, hogy mi lesz kiemelve. Ezért érdekes a periféria, a rendetlenség. Fontos, hogy ne engedjünk ennek az európai centrumnyomásnak. Mert ez az érdekes bennünk, hogy mi másról írunk, a traumáinkról” – mondja Kiss Noémi. Péntek Orsolya szerint azért fontos kiemelni, hogy nem csak nekünk vannak traumáink. Azoknak is van, akiket a centrumnak hívnánk. Csak vannak olyan nemzetek, akik ezt csak most kezdik feldolgozni. Ugyanakkor az is fontos kérdés, hogy mennyire szeretnénk világhírűvé tenni a magyar irodalomat. Oravecz Imre szerint magyarul kell írnunk és örülünk kellene hogy a magyarok olvasnak. Nyáry Krisztián úgy fogalmaz, hogy egy nyelvbe zárt művészetnél megvalósíthatatlan a szoros kapcsolat a másik kultúrával. A képzőművészetnél, vagy a zenénél például nincs nyelv, az gond nélkül be tud csatlakozni és kölcsönhatásba tud kerülni. Amikor az író máshová utazik, az akkor is magyar író lesz.
(Szöveg: Szabó Eszter / Fotó: Szigeti Szenner Szilárd)
