Szükség van az irodalmi folyóiratokra (?) Nem kérdés.

Az irodalmi kávéház mindig izgalmas, és legtöbbször végteleníthető beszélgetéseket, pontosabban építő vitákat szül egy-egy témában. Irodalmi folyóiratok szerkesztői ülték a kis kávézóasztalt, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, fájó sebeiket, és a bennük súrlódó kérdéseket. Kicsit az volt az érzésem, hogy túl ritkán ülnek össze ezek az emberek, akiknek – véleményem szerint – ugyanaz a céljuk, küldetésük.

Első körben a folyóirat fogalmát pontosították. Pontosításra szorult, hiszen a Várad esetében már a rovatok önmagukban is kitesznek egy-egy különböző művészeti ágat képviselő folyóiratot. Ezen kívül a szerkesztőség összetételében sem vehető egy kalap alá minden folyóirat. Szűcs László, a Várad főszerkesztője kiemelte, hogy a szerkesztői munka csupán 15 százalékát teszi ki a munkaköri leírásának. Ahogy az más ágazatokban is lenni szokott, az aláírásukat többször gyakorolják a főszerkesztők, mint bármely más szó leírását. Erre a jelen lévő Borsodi L. László, a Székelyföld folyóirat felelőse, Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője és a Látó szépirodalmi folyóirattól Vida Gábor is hangsúlyosan bólogatott.

Fotók: Szigeti Szenner Szilárd

Ezen kívül pedig, ahogy majd a következőkben ki is fejtették, a folyóiratoknak az írott sajtónál sokkal tágabb szerepe, feladatköre is van. A köré szerveződött események teszik ezeket népszerűvé és elengedhetetlenné. Ezen a ponton tette fel Vida a kérdést, hogy miért kellene bárkinek is támogatni anyagilag egy szépirodalmi folyóiratot? Mi a szerepe napjainkban? A kérdés nyers változatába bonyolódni olyan, mintha önként indulnék a Minótaurusz labirintusába. Megtehetném, de politikai és diplomáciai akadályok árán. A való életben kikerülhetetlen, egy beszámolóban viszont megvan a hatalmam hogy átnézzek fölötte.
Fontosabb kérdés, hogy miről kell szóljon egy irodalmi folyóirat. Karácsonyi Zsolt szerint a beszélgetésekről és a találkozásokról. Egy-egy lapszám megjelentetése, egy párbeszédet, közös gondolkodást elindító folyamat is a szerzők között. Továbbá egyre fontosabb, hogy egy irodalmi lap műhelyként is tudjon működni.

Vida Gábor egy nagyon fontos kérdésfelvetéssel zárta a beszélgetést. A diákokat egy bizonyos életkor után már nem tanítják írni. Írni viszont tanulni kell. Kinek a felelőssége ez, és mit tehet egy irodalmi folyóirat, hogy ez változzon? A kérdésben már-már elindulna a vita, de az idő véges. Át kell engedni a helyet. A kérdés pedig a levegőben marad. Legalábbis számomra.Talán ez lehetne majd a következő eszmecsere témája.

Brassai Eszter