November 15, 2013

Nyomdavilág merre tartasz?

De teljesen más küzdelmekkel néznek szemben azok, akik a nyomda világában dolgoznak, könyveket tördelnek, szerkesztenek és publikálnak. Az évek során sokkal több kockázat halmozódott fel a kivitelezést illetően, gyakran előfordul, hogy a szerző elképzelése nem találkozik a már nyomdafestéket látott megvalósítással. Káli Király István, a Románia Magyar Könyves Céh elnöke a „Nyomdavilág” című előadáson arról mesélt, hogy milyen nehézségekkel néznek szemben a hazai kiadók a könyvnyomtatás kapcsán. Bevallása szerint kiadóként „elmaradottság” állapotában leledzik, hisz képtelen volt lépést tartani az újdonságokkal. Mondanunk sem kell, hogy a mai digitális világban rohamosan változnak a különböző nyomtatási technológiák, felszerelések és tördelési programok. Utolérni ezeket az újdonságokat, kettős befektetés, mind anyagi, mind pedig tapasztalat szempontból nagy erőbedobást jelent azoknak, akik fel szeretnének zárkózni a high-tech minőséghez.

 

Káli Király István (jobbra)

 

Káli elmondása szerint azok, akik régóta a könyv szakmában dolgoznak, sokkal nagyon precizitásra tettek szert, hisz kifejlett igényük van a tökéletességre. A mai digitális technikával több az esély a torzulásokra. Nagy szükség van átfedésre, a könyvnek azt kell hordoznia, amiről szól és a mai kiadóknak vissza kell tekinteniük, mire van szüksége a könyvnek.

A Nemzeti Színház Kemény János termében zajló előadássorozatot az Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság kezdeményezte és a témához Oláh-Gábor Dénes, Csegzi Magdolna, Speilmann Mihály, Ratkovics Péter és Iváncsics Péter szóltak hozzá, a moderátor pedig Hoch Sándor volt.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]