November 16, 2013

Nem kérdeztünk, de válaszoltak – 3. rész

A 19. Nemzetközi Könyvvásár harmadik, egyben utolsó napján még lehetőségük van a könyvbarátoknak a vásárlásra és nézelődésre. A szülőket és nagyszülőket izgatott gyerekek vonszolják maguk után, hogy minél hamarabb a színes könyvekhez férkőzzenek. Az emberek kíváncsian jönnek be a színház ajtaján, majd hatalmas mosollyal és elégedetten távoznak a megvásárolt könyvvel a kezükben. Minket is érdekelt, hogy az emberekben milyen benyomást keltett a vásár, szerettük volna megtudni a véleményüket, így beleolvastunk a vendégkönyvbe és kiragadtunk néhány írást, melyet az alábbiakban itt az oldalunkon is közlünk:

 

„Mi marosvásárhelyiek minden évben részesei lehetünk e nem mindennapi eseménynek, amikor az irodalmi értékek ilyen művészi rendezésben elénk tárulnak. Igyekszünk is kiválogatni a nekünk tetsző kötet, anyagi lehetőségeinkhez is viszonyítva, és megvásárolni, hogy ennyivel is gazdagabbak legyünk, mert a könyv a szellemi vagyon forrása. Köszönettel úgy a kiadók, mint a szervezők iránt.”

 

„Csodálatos kiállítás! Micsoda gazdagság! Szinte hihetetlen. Milyen kár, hogy mi vágyakozó vásárlók oly mértéktelenül szegények vagyunk pénz dolgában.”

 

„Nagy élmény volt számunkra ez a könyvvásár. Az elárusítók is nagyon kedvesek voltak. Jövőre is mindenképp ellátogatunk!”

 

A Könyvvásár vendégkönyve

 

„Köszönjük az évente élményszámba menő Könyvvásárt a szervezőknek, a kiadóknak és mindenkinek, aki hozzájárult a szervezéshez.”

 

„Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a harmadik könyvem itt és innen indult az útjára. Habent sua fata libelli…”

 

„A legjobb program egy ilyen hűvös és hideg napon a jó melegben sétálni, nézelődni és elveszni egy-egy jó könyvben. Köszönjük a lehetőséget, mi állandó látogatói leszünk a vásárnak.”

 

„Örömmel és megelégedettséggel állapítottuk meg, hogy a könyvvásár nagy sikernek örvend a mindannyiunk gazdasági nehézségének ellenére. Szerintünk jó ötlet volt, hogy ugyanazt a könyvet több standon is meg lehetett vásárolni, így hozzáférhetőbb és áttekinthetőbb a vásár felhozatala. Kívánunk sok kitartást a szervezőknek és köszönjük a fáradozásaikat.”

 

A vásár gyerekszemmel, íme néhány leírt gondolat a gyerekektől is:

„Nagyon szép itt minden. Sajnos csak most jövök másodszor, de remélem a jövő évben is jöhetek.”

 

„Nagyon sok gyönyörű könyv van. Tavaly sajnos nem tudtam eljönni, de nagyon örülök, hogy most itt vagyok.”

 

„Nagyon szép volt! Sok olcsó és jó könyvet találtam. Biztos vagyok benne, hogy jövök máskor is.”

 

„Ezt vártam egész évben! Végre megnyílt! Sok könyvet megtaláltam és nagyon örülök ennek. Jövőre remélem ennyire jó lesz a Könyvvásár vagy még jobb.”

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]