Markó Béla: A könyves város
Néhány esztendővel a diktatúra bukása előtt Romániában megtiltották számos erdélyi város magyar nevének használatát a sajtóban. Így aztán azok az újságírók, akik nem voltak hajlandók Nagyváradot magyar szövegben Oradeaként emlegetni, úgy írták körül, hogy a „pece-parti Párizs”, ami egy száraz tudósításban eléggé furcsán hangzott, de jól tudták az olvasók is, miről van szó. Kolozsvárt sem nagyon nevezték az újságban Cluj-Napocának, hanem a „kincses városnak”. Marosvásárhelynek nem volt ilyen állandó jelzője, legfeljebb a családiasan lenéző „flekkenváros”, de ezt már csak azért sem lehetett volna használni a Târgu Mureș helyett, mert azokban az években flekkenről beszélni nagyjából annyi volt, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Szóval maradt a meglehetősen erőltetett „Somostető alatti város”, illetve a vége felé fel-felbukkant az egyik lehetséges jó megoldás is: a „Bolyaiak városa”. Gondolom, ha ne adj’ isten még folytatódik az a rendszer, eljutottunk volna a „Teleki Téka városáig” is, hiszen több, mint két évszázada már Csokonai is megírta Marosvásárhelyről: „A világ abroszán a legrendesebb hely: / Mely a csinos nyugot s a durva kelet közt, / A hatalmas észak s az erőtlen dél közt / Középpontba lévén, tisztán kimutatja, / Milyen még az ember s földünk ábrázatja.– / Itt van a legvégső oltára Pallásnak, / Az emberiségnek, a csínosodásnak”. Emlegethettük volna az első akadémiai igényű magyar intézmény, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság alapítójának, Aranka Györgynek a városaként is.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Most pedig, amikor huszonötödik alkalommal kerül sor a Marosvásárhelyi Könyvvásárra, legszívesebben azt javasolnám, hogy a több évszázados előzményeket is figyelembe véve, nevezzük ezt a várost egyszerűen „könyves városnak”. Huszonöt év is hosszú idő, tulajdonképpen egy emberöltő, és ennyi ideig működtetni ezt a rangos könyvvásárt, nagy érdem. Érdeme elsősorban Káli (Király) Istvánnak, aki annak idején létrehozta, és azóta is ő szervezi. Mert hát nem a szó szoros értelmében elfogyó termékek, alma, szőlő, krumpli mulandó őszi vására ez, hanem maradandó és maradandóságot kínáló vállalkozás. Ugyanazt a könyvet sokan, sokszor fogyaszthatják, mégis megmarad. Nem tudom, ennyi idő alatt hány könyvet adtak el itt a kiadók. Tízezret, százezret vagy ennél is többet? Valószínűleg nem számolta össze senki. A kiadók jönnek, velünk vannak, aztán hazamennek, viszont sok könyvük itt marad, és ez remélhetőleg így lesz ezután is. Intézmény, ünnep, kulturális esemény, vásár? Akárhogy nevezzük: érték Marosvásárhely számára.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Igen, könyves város voltunk, és bízom benne, hogy könyves város leszünk ezután is. Ennek így kell lennie azért is, hogy ne jöhessenek megint olyan idők, amikor nem jókedvünkből, hanem kibúvóként kell „könyves várost” mondanunk ahelyett, hogy Marosvásárhely. Káli István velünk együtt sokat tett már ezért 1990-ben is, amikor még nem könyvvásárt, hanem gyertyás, könyves felvonulást szerveztünk. Az akkor tiltakozásként felmutatott könyvek talán abban is segítettek, hogy ma olvasók, írók, művészek, könyvkiadók tényleg szabadon – felszabadultan – találkozhassanak itt egymással.
Elismerés illeti mindazokat, akik dolgoztak és dolgoznak ennek a huszonöt esztendős intézménynek a fenntartásáért. Nagyszerű dolog ennyi könyv között járni-kelni évről évre. És utána persze egy jó flekkent vagy vargabélest sem kell megvetnünk, ha úgy adódik.
