November 16, 2013

Közélet vs. költészet, Csatolmányokban

A kortárs erdélyi magyar költők közül az egyik legtermékenyebb Markó Béla, aki szonettjeivel és gyermekverseivel hosszú hallgatás után tért vissza az irodalomhoz.

„Mindannyian megcélzunk egy „leg”-et, nekem ez jött össze” – mondja viccesen Markó Béla, majd hozzáteszi. „A költészet egy folyamatos reflexió a körülöttünk zajló világra. Nálam ez a folyamatosság megszakadt, ezért úgy érzem, hogy sok kimondanivalót elmulasztottam, sok mondandót elhalasztottam” – fogalmazta meg az „irodalomfelévalófordulás” fontosságát a még mindig aktív politikus, aki bevallása szerint szeret írni, „a nyelvvel bánni, keresni a legpontosabb kifejezésmódot, fogalmazásmódot”.

 

 

De mi a helyzet a költészet és a közélet, a politika kapcsolatával? Mi a feladata egy politizáló költőnek, költőként? – tesszük fel a kérdést, amikor Markó Béla legújabb, „Csatolmányok” című kötetét a kezünkbe vesszük. Ez a kötet, amint a Bernády Házban tartott könyvbemutatón elhangzott, több mint egy „kváziközéleti” verseket tartalmazó kötet – a Markó Béla állásfoglalását mutatja be a politika és közélet vs. költészet vitában.

„Korábban tudatosan kerültem, hogy szövegeimnek átkötése legyen a politika és a közélet felé. Próbáltam egy éles határvonalat húzni. De rájöttem arra, hogy ez nem mehet. Ennek a kötetnek a verseiben a haza, nemzet, illetve a mögöttünk álló jelenkori történettel foglalkozok. Hagytam, hogy ez az élményvilág áttörje azt a falat, amely egy bizonyos megközelítésben mesterségesen felépített” – magyarázta Markó. Hangsúlyozza, versei nem patetikusak, sokkal inkább ironikusak. „Van benne pátosz, de épp annak érdekében, hogy segítsen lemosni a hamis magasztosságot ezekről a fogalmakról” – mondja a költő, aki sokak megdöbbenésére kijelenti: „Nekem ez a szó, hogy haza egyelőre egy szótári tétel”.

De a Csatolmányokban sem „kímél”:

„Szívünk fölött a kokárda,
mint ízes palacsinta
vagy az is lehet, hogy már
inkább paprikás pizza
……………………………….
S hiába kapsz majd papírt
hogy ki lettél s ki voltál
maradsz, akárcsak eddig:
sokszoros álompolgár”

„Számos olyan morális dilemmával, drámai helyzettel állunk szembe, amit kötelező kimondanunk, illetve feldolgoznunk” – teszi hozzá az elhangzottakhoz, mintegy magyarázatként Markó Béla. Tabudöntögető olvasásra fel, Fehérlófia fiai.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]