Gyógyulás és felépülés



Ezeket a holisztikus gyógyászattal kapcsolatos előadásokat a szerző eredetileg különböző rehabilitációs szervezetek és klinikai szakorvosok előtt mondta el. A hangsúly a felépülésen van, annak legteljesebb értelmében: mentális, fizikai, lelki, valamint spirituális téren. A „gyógyulás” az EGÉSZséget, teljessé válást jelenti, míg a „kezelés” korlátozott, és rövid távra szól.

A szerző ötvenévnyi széleskörű klinikai tapasztalattal a háta mögött a terület legkiválóbb vezető egyéniségévé vált, amint erre az emberi tudat témakörében írt több mint nyolckötetes könyvsorozata is rávilágít. A tudat összefonódik mind az egészséggel, mind a magatartással, ugyanakkor az emberi lét pszichológiai pilléreivel is.

Ez a kézikönyv a szerzőnek a témában írt minden előadását magában foglalja, és a sokféle formában megnyilvánuló emberi szenvedés enyhítését szolgálja. Valóban meggyógyulni annyit tesz, mint minden szinten teljessé, egésszé válni.





További hasonló könyvek


A tudatszintek meghaladása

A tudatszintek meghaladása című könyv visszatér az ego megnyilvánulásainak és eredendő korlátainak feltárására, valamint részletes magyarázattal és útmutatással szolgál ezek meghaladásának mikéntjére. Amint azt Dr. Hawkins előző könyveinek olvasásakor is megtapasztalhattuk, az olvasó tudatszintjét már magával az információval történő találkozás is megemeli. Ezzel megnyílik az út a saját és a mások szenvedésének enyhítése előtt, ami […]

Befejezetlen férfiak útikalauza

Van egy csapás az autentikus férfiassághoz, amelyet előttünk járt férfiak és apák lábnyomába lépő fiúk alakítottak ki nemzedékről nemzedékre. E csapás mentén veszélyek, sőt katasztrófák leselkednek ránk – annál több okunk van rá, hogy az utat már megjárt Apa vezetésére bízzuk magunkat. De ebben a korban, amikor hiány van igazi apákból, hogy találunk rá a […]

Az örök visszatérés mítosza

S e szabadság forrása, biztosítéka és támasza: maga az Isten. Minden más modern szabadságfelfogás, akármilyen elégedettséggel tölti is el birtokosát, képtelen a történelmet igazolni. S ez a képtelenség, legalábbis annak szemében, aki önmagával szemben őszinte, maga a történelem rémülete.