A világ urai 1.



Mi, emberek nem vagyunk olyan erősek, mint az oroszlánok, nem úszunk olyan jól, mint a delfinek, szárnyunk pedig egyáltalán nincsen. Akkor mégis hogyan hódítottuk meg a földet? Hát úgy, hogy van egy szuperképességünk: a történetmesélés. A mesék segítségével jutottunk el a barlangrajzoktól az első városok építéséig, a kerék feltalálásától a holdra szállásig. Az évezredek során egyre erősebbek lettünk, de egyúttal pusztító erejűek is. Készülj hát fel minden idők legfantasztikusabb meséjére: a megállíthatatlan emberiség igaz történetére! Tudd meg, hogy zsugorította össze a gyomrunkat a tűz, hogyan beszélgettek őseink az állatokkal, mit árul el a foci az emberi létről, és miféle szupererő segítségével változtathatod meg akár te is a világot! A részletgazdag képeknek köszönhetően úgy élheted át a történelmet, ahogyan eddig soha.





További hasonló könyvek


Keljfeljancsi – Mesék hívőknek és hitetleneknek

Volt egyszer egy bátor legény, aki nem volt sem erősebb, sem tudósabb, mint a többiek, de aki mindig a szívére hallgatott. Amint kiderül a mesékből, ez volt a legjobb, amit tehetett. Jancsinak így sikerült királlyá kotyvasztania magát, olyan csuda dolgot művelnie, aminek láttán megszaggatta köpenyét az udvari mágus, és még a száguldozó szeleket is le […]

Meglessük a pandát – 12 vers védett állatokról

Panda, elefánt, kékbálna, orangután és társaik mutatkoznak meg és hallatják hangjukat e lapozó képein és szövegeiben. Mind-mind olyan állatok, amelyeket izgalmas meglesni a képzeletbeli bozótosokban, hajók fedélzetéről, kopár dombhátakról. Mind-mind olyan állatok, amelyek szépek, aranyosak, tiszteletet parancsolók. Szívesen megsimogatnánk, vagy legalábbis hosszan figyelnénk őket. Ha beszélni tudnának, azt mondanák, hogy még sokáig szeretnének örömet okozni […]

Galibák és egyéb cifraságok

Szereted a vidám történeteket? Ismerkedj meg Ritkafalva és Cifra erdő lakóinak kalandos mindennapjaival! E könyv hősei iskolába járnak, barátkoznak, szerelembe esnek, tanulnak – csakúgy, mint bármelyikünk. Unatkozni nincs idejük, hiszen mindig történik velük valami, de találékonyságuk, éles eszük és nyitott szívük segítségével minden helyzetet megoldanak. Kalandjaikból te is sokat tanulhatsz a barátságról, megbocsátásról, szeretetről, de […]