Kaláka a Z-generációnak
A szülőknek fülbemászó, a gyerekfülnek (már amelyiknek nem „napi betevő” a Kaláka) inkább szokatlan zene áradt a színpadról. Kellemes akkordok, ismerős sorok – mindenki dúdol, tapsol, a zenészek igyekeznek diszkrét showt csinálni. A Z-generáció cseperedő tagjait elnézve nyugtázom magamban: a Kaláka örök, varázsa azonban már sokkal inkább az élő zenének, mint előadásnak van, mintsem a dallamoknak.
Kányádi Sándor örökzöldjei mellett kortárs erdélyi magyar költők (Balázs Imre József, Kovács András Ferenc, Markó Béla) verseit is hangszerelte a Kaláka, amely még azokat is lenyűgözte, akik sem a versre, sem a zenés lírára nem voltak kaphatóak a hűvös szombati délelőttön. Ők a hangszerelésben gyönyörködhettek, Gryllus Dániel ugyanis különbnél különb fúvós hangszerekkel lepett meg.
Megtelt a terem
Ez a műfaj ugyanis közelebb hozza az irodalmat a hallgatósághoz, énekelhetősége és táncolhatósága által pedig újra közösségivé teszi azt. Persze lehet úgy viszonyulni a megzenésített versekhez, mint a „modern” istentiszteletek beat-zenéihez, amelyek átköltik a régi, és ami még fontosabb eredeti liturgiát, de ne feledjük, a költészet és zene eredendően szoros kapcsolata nem a 20. században kezdődött. A mai Kaláka-koncert résztvevői ennek tudatában dúdolták együtt a Gryllus-fivérekkel, Becze Gáborral és Radvnyi Balázzsal Kányádi Sándor vagy Móricz Zsigmond gyerekverseit és hallgatták szájtátva Tompa Gábor Szemérmes ünnepét, Markó Béla „Milyen állat kell nekünk” című versét vagy Balázs Imre József „Csigaexpresszét”. Utóbbiak a „Ragyog a mindenség” (Gutenberg Kiadó) című erdélyi magyar költő gyermekverseit tartalmazó antológiából valók. A kötet mintegy kétszáz verse közül 24-et zenésített meg a Kaláka.
Ezeket a dalokat először énekelték közönség előtt a Kaláka tagjai, így premiernek lehettünk részesei.
