Írók, városok, viszonyok
Magyar írók estje – ezzel a címmel szervezett beszélgetést a Kultúrpalota Kistermében a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csapata. Az est házigazdája Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt, aki Györe Balázst, Tompa Andreát, Krusovszky Dénest és Papp Sándor Zsigmondot kérdezte a szülővárosukról, illetve a helyhez való viszonyukról és persze, hogy milyen hatással van (?) az írásaikra. De szó volt a magyar irodalomról, mint nehezen meghatározható egészről, erdélyiségről és az irodalmi élet vélt vagy valós hanyatlásáról.
Tompa Andrea, Györe Balázs, Károlyi Csaba, Krusovszky Dénes és Papp Sándor Zsigmond
Györe Balázs író költő 1951-ben született Újpesten. Tizenéves korában a szoba-konyhás lakásból a Rózsadombra költöztek, kétutcányira Kádár János lakásától. Ez a váltás, elmondása szerint kihatott a személyiségének alakulására, mert ahogyan visszaemlékszik: „ott már nem voltunk egyenlőek, mindenki feljebb állt a társadalom ranglétráján, mint mi”. Eddig több mint 10 kötete van, ezek jellegzetessége, hogy szereplői nem kitalált figurák: ezek kivétel nélkül a szerző életét meghatározó és valamilyen módon keresztező hús-vér emberek. Hogy miért? „Csak az életemről tudtam írni, csak így” – hangzik az író válasza. Györe regényei dokumentumszerűek, az egész apró mozzanatok is részletezve vannak benne. Olyan kérdésekkel foglalkozik írásaiban, melyek mind kötődnek egy-egy személyhez, mégsem írnak, beszélnek róluk: „engem az is érdekel, hogy ha a kórházban maradt dolgokért elmész, mit adnak vissza? Mik azok? Hogy kötődnek a személyhez?” A szerző az egyedi megközelítést azzal indokolja, hogy így próbál megérteni egy tenyérnyit a világból, amelynek sok-sok szenvedését is dokumentálja – írótársai szerint meglehetősen szenvtelenül, ám épp ettől válnak annyira erőssé ezek a mozzanatok. A halálom után eltüzelni! című kötetéből olvasott fel egy részletet.
Krusovszky Dénes novellista, költő Debrecenben született 1982-ben. Szüleinek kihelyezése után Hajdúnánásra került, ott is nőtt fel. Számára Hajdúnánás „úgy fontos, hogy ne kelljen visszamenni.” Egyetemistaként költözött Budapestre, ma Bécsben él. Ennek megfelelően tiltakozik az ellen, hogy írásait, verseit hajdúnánásinak nevezzék, szerinte azokat nem kell semmiféle jelzővel ellátni. Ami a helyhez kötöttséget illeti, számára „az utazások mindig valahogyan fontosabbak voltak, mint az odaszületettség köteléke”. Bécsben is azért érzi jól magát, mert ott abszolút kívülálló. Verseiben gyakran megjelenő motívumai az állatok illetve a vér. Legújabb kötetéből, az Elégiazajból olvasott fel verseket.
Papp Sándor Zsigmond 1972-ben született, jelenleg Budapesten él, immár tíz éve. Romániában a Szucsáva megyei Radócon (Rădăuți) született a hetvenes évekbeli kihelyezések áldozataként. Viszont csupán egy hónapig élt ott, sokáig azt sem tudta, hogy szülővárosa hol található a térképen. Ebből a személyes élményből táplálkozik legújabb regénye, amelyet most ír, „egy olyan személyről, aki felkeresi szülővárosát”.
Papp Sándor Zsigmond pályáját újságíróként kezdte, novellákat ír és eddig egy regénye jelent meg, a Semmi kis életek. Ennek egyik jellemzője, hogy nem az egyes emberek, hanem egy hely történetét próbálja megkonstruálni. Elmondta, mindig foglalkoztatta egy-egy hely múltja: kik éltek ott, mit csináltak ott? Inspirációt adtak a személyes tapasztalatok: „elég sivár helyeken laktam, azok voltak az olcsók”. Regényében az erdélyi közegben zajló legtöbb kortárs regénnyel ellentétesen feltűnően sok román szereplő van. Ennek legfőbb az az oka, hogy az író el akarta kerülni a „gettósítást”. „A Wass Albert regényekben is az zavar, hogy amikor feltűnik egy román, az rendszerint egy gonosz pópa” – mondja. Arra a felvetésre, hogy de hiszen az ő regényében se teljesen tiszta a román szereplő (aki szekus), így válaszol: „a legnagyobb hibája az, hogy túl jól végzi a munkáját: egységnyi idő alatt ő szedi ki a legtöbb információt az emberből, neki ez a dolga”.
Tompa Andrea Kolozsváron született, kiköltözött Budapestre majd az ezredforduló után visszatért szülővárosába tanítani. S hogyan kötődik szülővárosához? „Egyfolytában a város körül járok az írásaimban, azonban a városhoz való viszonyom folyton változik.” Jelenleg Budapesten él, civilben színházkritikus.
Fejtől és lábtól című regénye a tízes évekbeli Erdélyről szól, két – név nélkül szerepeltetett orvos szerelmi történetével a középpontban. A szerző elmondta, a zsidó orvos lány az emancipációt, a többszörösen kisebbségi léthelyzetet kívánja az olvasóhoz közel hozni.
Ugyanakkor az időbeli elhelyezés folytán regénye Trianon regény is egyben, amely új kihívások elé állította a szerzőt. „Íróként mindig az az érdekes, hogyha valamit lehet tanulni közben” – mondja Tompa Andrea.
Szöveg: Hamar Mátyás Ruben
Fotó: Deák Zsombor
