Hogy ízlik a szégyen?
A könyvvásár egyik legsziporkázóbb beszélgetése minden Király Kinga Júlia legújabb könyve, Az újrakezdés receptjei kapcsán alakult ki. Az Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről alcímű könyvről a szerzővel Sebestyén Mihály és Diamantstein György beszélgetett.
Az írónő leszögezi, ő ténylegesen a gasztronómiából indult ki. 2015 őszén, egy reggel arra ébredt, hogy ez az, ami őt igazán foglalkoztatja. Hogy mi történt az erdélyi magyar zsidók receptjeivel. Így hát elindult, hogy felkeressen olyan személyeket, akiket kamaszként ért a holokauszt. Vagy ha úgy tetszik, olyan személyeket, akik túlélték ezt a szörnyűséget. Utólag döbbent rá arra, hogy a gasztronómiáról nem lehet a holokauszt nélkül beszélni.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Király Kinga Júlia 2016 elején kezdett bele a kutatásba. Nem volt könnyű feladat. A megkeresett személyek közül többen elzárkóztak a beszélgetéstől, és a különböző hitgyülekezetek is igyekeztek megvédeni a már 90 évet is meghaladott személyeket. Az írónő felidézi, ahogyan az egyik megkérdezett arról beszél, hogy ő még 74 év után is várja haza az édesanyját. A gyermekkor fűszerei fanyar utóízt hagyhatnak a poklot megélt ember lelkében. Ha a gyermekkor ízeit próbáljuk felidézni, akaratlanul is feltör bennünk azoknak a személyeknek az arca, akik azt a bizonyos ételt készítették, vagy az a családtag, aki éppen fanyalgott az asztalra tett vacsora láttán. Az erdélyi magyar zsidó túlélők majdnem kivétel nélkül elveszítették szüleiket, kisebb testvéreiket, rokonaikat. Így a zsidó hagyomány, a gyermekkor illata kéz a kézben jár a pokol és a gyász szellemével. Ezek az emberek küzdelmek által tartották meg a recepteket az emlékezetben. Az anya elveszítésének súlyával cipelték éveken keresztül. Diamantstein megjegyzi, hogy ez a fizikai voltában, és mondanivalójában is egy súlyos könyv. Már-már tabukat döntögető ereje van.
Nem sokan vállalták a zsidó identitást a holokauszt után. Az írónő azt is megjegyzi, hogy a nem zsidó vásárhelyiek, mintha betapasztották volna szemeiket, füleiket. Nem akartak tudni arról, hogy a városban egyszerre több ház üresen marad. Azt mondja mély szégyenérzete van azok helyett a vásárhelyiek helyett, akik nem restellték kifosztani ezeket a házakat, vagy csak egyszerűen annyit tettek, hogy nem tettek semmit. Diamantstein erre hevesen kapja fel a mikrofont. Nincs amiért szégyent érezzen az írónő. Németországban is megoldották. Az újabb generáció már nem érez szégyenérzetet, nem vállalja fel a nagyapja bűneit. Kibeszélték. Továbbléptek. És ma már egy erős zsidó német közösség él az országban. Az igazi probléma az antiszemitizmusban lelhető fel. Felidézi azt a 2008-as esetet, amikor antiszemita jelek és feliratok jelentek meg a kolozsvári zsidó hitközség székházának falán.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Király Kinga Júlia nem akar magának bűntudatot, de a szégyenérzetet igenis kikéri magának. Főleg, hogy ahogy ő fogalmaz, verjük a mellünket azért a 2-3 zsidóért akinek segítettünk, ehhez képest Dániában, Olaszországban vagy Bulgáriában a katolikusok tömegesen segítettek túlélni. Sebestyén Mihály szerint az a probléma, hogy Marosvásárhelyen nem volt alkalom leülni és feloldani ezt a néma feszültséget. Ez a kötet talán elindít valamiféle kommunikációt. Király Kinga Júlia közli, hogy hamarosan egy olyan Facebook-csoportot készül indítani, amelyre történeteket vár, nem csak a zsidó túlélőkről. Bárkitől, aki beszélni szeretne erről az iődszakról. Bármiről. Gyűlöletről, részvétről, fájdalomról. A lényeg az, hogy feltörjön az a kemény felszín, amire a történelem magas rétegeket dobott.
Király Kinga Júlia könyvében 10 ember mesél a gyerekkoráról. Ott vannak a téma apropójaként kitűzött ínycsiklandó receptek. Mellettük pedig egy néha émelyítően szemlesütő múlt. Segít a zsidó közösségeknek újra megtalálni a polgáriasodásba fojtott identitásukat, a nem zsidó erdélyieknek pedig az ingerükbe szorít. És talán azzal, hogy ízlelőbimbójukra tapint, képes arra hogy maguktól kinyíljon a száj.
Brassai Eszter
