„Gyereknek lenni egy vers erejéig” – interjú Markó Béla költővel
Markó Bélát sokan csak politikusként ismerik. Ha olvasták is egy-egy versét, vagy tán ő rajta keresztül találkoztak először a haiku műfajával, a közvetlen, gyereknyelven megszólaló költő képe mégis legtöbbünk számára ismeretlen. Igaz, ez a gyerekek esetében nincs így. Ők a gyerekversein keresztül ismerték és szerették meg a költőt, akivel a Könyvvásáron új verseskötete, a Száz mázsa hó kapcsán beszélgettünk.
– Ön politikai karrierje során számos nehéz helyzetet élt meg, hogyan sikerül ezek után is gyereknyelven fogalmazni?
Az az igazság, hogy nem mindig sikerült. Amikor a legintenzívebben politizáltam, akkor egy jó tíz esztendeig nem csak gyerekverset, hanem általában verset sem írtam. Ennek az egyik oka az volt, hogy szerintem politikai szerepet vállalni úgy tisztességes, hogyha az ember reggeltől estig és estétől reggelig ezt csinálja. De az biztos, hogy különösen gyerekeknek szánt verset vagy egyáltalán gyerekeknek szánt irodalmat írni, ahhoz kellenek bizonyos feltételek. Én például akkor kezdtem gyerekverset írni, annak idején, amikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején kisgyerekeim voltak. Nem is annyira abból a célból, hogy nekik írjak verset vagy, hogy ők olvashassák ezeket, hanem egyáltalán ekkor kerültem testközelbe ismét gyerekekkel a gyerekkor után, és ez megteremtette számomra a lehetőséget, hogy megpróbáljak belehelyezkedni a gyerekek gondolkodásmódjába. Most pedig a kétezres évek közepén, tehát 2004 és 2005 között megint úgy kezdtem gyerekverset és néhány mesét is írni, hogy volt egy kisfiam, aki azóta nagyfiú lett, de akkor kisgyerekként megint csak ott volt mellettem valaki, aki kihozta belőlem.
– Azon túl, hogy az ön gyerekei is inspirálták, még mi inspirálja? Vagy melyek azok a dolgok, amelyek gyerekvers írásra késztetik?
A gyerek közelebb van a tárgyakhoz, közelebb van a természethez, először tapasztal meg sok mindent. Ezért az ezzel kapcsolatos élményei élénkebbek, és ez a költőnek is lehetőséget ad arra, hogy ő is valami módon, amikor a gyerekekhez szól, úgy közelítse meg a természetet, a körülötte levő tárgyakat, mintha először találkozna velük. Tehát ez egy jó alkalom arra, hogy egy kicsit saját magunkban is felfrissítsük azt, amit természetnek nevezünk. Mert tulajdonképpen a költészet erről szól, hogy úgy nézünk dolgokat és úgy mutatunk fel dolgokat, mintha először találkoznánk velük. Tehát meg kell ezt próbálni. Ennek még van más gyakorlati oka is, mert azt hiszem, hogy nagyon fontos az, hogyha azt akarjuk, hogy a gyerekeink olvassanak, azt akarjuk, hogy könyvet vegyenek a kezükbe, akkor jó könyveket és szövegeket kell a kezükbe adni. Éppen ezért azt gondolom, hogy nagyobb felelősség gyerekekhez szólni.
– A gyerekek szeretik az ön verseit. Önhöz ebből mi jut vissza? Milyen kapcsolat tud kialakulni a gyerek olvasóközönség és ön között?
Itt-ott találkozom azzal, hogy gyerekek iskolában, vagy különböző ünnepélyeken mondják a verseimet. Vagy Magyarországon olvasókönyvekben, iskolai olvasókönyvekben itt-ott szerepelnek a verseim. Talán ezek a legfontosabb visszajelzések, azon kívül, hogy az mindenképpen jó, amikor egyik másik ismerősöm jelzi, hogy a gyerekeinek az én verseimből olvasott föl, vagy, hogy szeretik valamelyik versemet. Ilyen visszajelzéseim vannak.
– A Balázs kertje című kötete mennyire szól a fiáról és a fiának?
Ezt nehéz szétválasztani. Elsősorban a fiamról szól, vagyis találtam egy főszereplőt egy verses könyvnek és ez teljesen természetes volt, ugye mert, hogy Balázs a fiam. Az a kert létezik, az egy valóságos kert. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden képet és minden sorát alkalmazni lehetne a valóságra, de az egy valóságos kert. Nem arról van szó, hogy amikor megírtam abba egy-egy verset, akkor rögtön nekifogtam és felolvastam Balázsnak. Ő aztán később elolvasta, vagy amikor a könyv megjelent, akkor találkozott egyik-másik verssel.
– Mennyire tud megszólítani felnőtteket is gyerekversek által?
Azt a különbséget látom a felnőtteknek szóló és gyerekeknek szóló versek között, hogy a gyerekverset és a gyerek irodalmat úgy kell írni, hogy a gyerek is megérthesse és élvezhesse. Ez nem azt jelenti, hogy gügyögni kell, vagy, hogy valami primitívebb nyelven kell fogalmazni. Szerintem az ideális az lenne, hogyha a gyerekirodalmat úgy tekintenénk, hogy azt felnőttek is szívesen olvassák, de miközben a felnőtthöz szóló irodalomhoz nem mindig fér hozzá a gyerek, nincs meg a hozzá való tapasztalata, a gyerekvers a felnőttet, a benne levő gyermeket is megszólítja.
– Amikor ír, azt mennyire teszi költőként, mennyire teszi apaként?
Nehéz szétválasztani. Ugye gyerekverset apaként kezdtem írni, de az ideális az, hogy aki gyerekverset ír, az a költő, az maga is gyerekként tudjon gondolkozni, miközben a szöveget papírra veti. Tehát nem valami tanító bácsis kioktatásra van szükség, az nem jó. Hanem tulajdonképpen abban, hogy írtunk egy gyerekverset, abban az öröm az lehet a számunkra, hogy mi is gyerekek tudtunk lenni annak a szövegnek az erejéig. Lehet, hogy az indulás úgy kezdődik, hogy az ember apaként akar valamit mondani, de miközben írjuk a verset, gyereknek kell lenni.
Szöveg: Hamar Mátyás Ruben
Kép: Deák Zsombor
