November 10, 2023

Normális vagy

A test lázadása világhírű szerzője eddigi legátfogóbb és legteljesebb könyvében a betegségek valódi okait kutatja, miközben éles kritikát fogalmaz meg a minket körülvevő mérgező világról, valamint utat mutat az egészség és a gyógyulás felé. Máté Gábor, magyar származású, Kanadában élő orvos forradalmi könyvében feltárja, hogy miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre […]

November 10, 2023

A magyar kisebbságek 100 éve

Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében a magyarság mintegy harmada – összesen több mint 3 millió fő — az új Magyarországgal szomszédos országok állampolgára lett. Bár 1938 és 1941 között ez a helyzet módosult, 1945 után – apró eltéréssel – ismét az 1920-as határok álltak helyre. A magyarság jelentős része tehát immár több mint egy évszázada […]

November 10, 2023

Nagy István 150

A Nagy István születésének 150. évfordulójára rendezett kiállítás és katalógus több szempontból is mérföldkő a Csíki Székely Múzeum életében, mivel egy olyan művész életművének a bemutatására vállalkozott, akinek nevét iskolák, utcák viselik, de műveit, életét, munkásságát mégis itthon kevesen ismerik. Ez célt ad, hogy a múzeum megismertesse az elfeledett vagy eddig nem ismert nagyjainkat, így […]

November 10, 2023

Galócák

Kirándulásaik során Peti és Huni Apuval (Peti édesapjával) felfedezik Kolozsvár környékét. Legendás helyeken túráznak, különleges kalandokban van részük. Például a kajaktúrán az óriás ragadozóhal, a galóca legendája bukkan fel, amely névadójává válik a fiúk túratestvériségének. Útjaik alkalmával, Apu segítségével, számos rovarral, lepkével, madárral, halfajtával, emlőssel találkoznak. Idővel egyre felelősebb kirándulókká válnak: megtanulnak biztonságos módon tábortüzet […]

November 10, 2023

ꓯ vers

…s ekkor bennem lekristályosodott legújabb versem, melyet szíves engedelmükkel felolvasok Önöknek ezennel –, s fehér ingfoszlányáról, lelkesedéssel olvasta, szép arámi kiejtéssel deklamálta a címet: „Zsákban futás az élet”.

November 10, 2023

Erdély fejedelmei

A kötet a 16-17. században, Erdély önálló államiságának kezdetétől (1571) annak megszűnéséig (1690/1691) terjedően uralkodó fejedelmek életpályáját mutatja be gazdag képanyaggal. Szerzője, Oborni Teréz különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az egyes személyek sorsáról fellelhető korabeli források közül a legizgalmasabbakat kiválogatva, ezek révén még közelebbről láttassa az Olvasókkal a „másik magyar haza”, az Erdélyi Fejedelemség szorított […]

November 10, 2023

Míves famunkák Erdélyben

Elképesztően nagyszámú és ismeretlen a XV-XVI. századi erdélyi festett-faragott famunkák szerencsés módon fennmaradt emlékanyaga, melyből eddig Magyarországon nem készült összefoglaló munka. A kötet szól a szakmának (építészek, művészettörténészek, restaurátorok, történészek és műemlék-helyreállításban résztvevők) mindenféleképpen, de pont úgy az érdeklődőknek vagy éppen a kirándulóknak is. A bevezető, a kutatástörténeti ismertető, valamint az előtanulmányok után szereplő adattárban […]

November 10, 2023

Függőleges koporsó

Ha a jelenlegi orosz–ukrán háborút tükörhöz hasonlítjuk és bele­né­zünk, akkor nem az ukránokat vagy az oroszokat látjuk benne, hanem a saját képmásunkat. Megnyugtató lenne azt gondolni, hogy a tükör­kép az üveg görbesége miatt torz. Valójában azt mutatja meg nekünk, amit az utóbbi évtizedek alatt annyira igyekeztünk nem észrevenni. A könyvet alkotó cikkek végigkísérik a háború […]

November 10, 2023

Pasztorálpszichológia

A kötet átfogó ismereteket közvetít a pasztorálpszichológia iránt érdeklődő vagy azt tanuló segítő szakemberek és a gyakorlatban tevékenykedő lelkészek, lelkigondozók számára. A pasztorálpszichológia alaptémáit a legújabb nemzetközi kutatások fényében tárgyalja, nemcsak naprakész tudást ad át, hanem szemléletet is formál. Az elméleti alapozás keretében először elemzi a pasztorálpszichológia és a rendszerszemlélet kapcsolatát. Ezután több fejezetben esik […]

November 10, 2023

A történet fénye

A történet fénye Csapody Miklós újabb esszéiben is a 20. század Atlantiszként alámerült, ám máig eleven magyar irodalmára esik. Emlékezetes régi és új művek, elfeledett vagy föl sem fedezett írások tanulságaira és a történelem tragikus fordulóira, a doni katasztrófára és a Ceauşescu-diktatúra bukására vetül a kutató fejlámpájának csóvája. A múlt század első feléből is min­de­nek­előtt […]

November 10, 2023

Volt egyszer egy háború

Én is betöltöttem a 18. életévemet, mint mindenki más, aki bevonul a hadseregbe. 1942-t írunk, szeptember elsejét, én pedig a II. világháború kellős közepén találtam magam…, mondjuk mindig is az volt az álmom, hogy katona legyek és szolgáljam a hazámat. Most lehet, hogy morbidan hangzik, de kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés emberre lőni, kíváncsi vagyok […]

November 10, 2023

Keresztyén dogmatika

Megtisztelő számomra, hogy ajánlhatom ezt a munkát mindazoknak, akiknek a hite keresi a megértést, megértésük a cselekvést, cselekvésük a szeretetet, szeretetük pedig reménységet gyújt, melynek fényénél „megláthatják a láthatatlant” (Zsid 11,27) – akitől hitüket ajándékba kapták, mely keresi a megértést… A mindenkori teológus nem kerget délibábot, és nem képzeli, hogy bármily vaskos mű fedőlapjai közé […]