„Fejlődés?! Jó, ha legalább ezen a szinten meg tudunk maradni!”
Jeleztem a Vásárra készülve, hogy szeretnék – lényegében semleges kívülállóként, ám a Könyves Céh választott vezetőjeként közvetetten érdekelt lévén – az alkalomra egy rövid összefoglalót készíteni az erdélyi magyar könyvkiadás jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről. S mert az ötletem jónak találtatott, már másnap levélben kértem meg a szakmabelieket – 17 erdélyi magyar könyvkiadó vezetőjét –, legyenek a segítségemre szándékom megvalósításában azzal, hogy válaszolnak az alábbi kérdéseimre:
1. 2019-hez képest 2020-ban és 2021-ben nőtt vagy csökkent a kiadónál megjelent magyar nyelvű könyvek száma? Ha nem titok, kérlek, számszerűsítsétek! Ha a megjelent, illetve eladott összes példányszámról is kapnék összehasonlítást, külön megköszönöm.
2. 2019-hez képest hogyan alakult a kiadó gazdasági helyzete, tekintettel a bruttó (vagy nettó) forgalomra %-ban (vagy abszolút értékben) kifejezve, illetve a profitot illetően (ha volt ilyen egyáltalán)?
3. A kiadás költségeit hány százalékban fedezték az esetleges támogatások, ezek általában mekkora segítséget jelentettek?
4. Milyen gondokkal küszködött a kiadó 2020-ban és 2021-ben a szerződésekben rögzített honoráriumok kifizetését illetően?
5. Milyen esélyeket látsz az erdélyi magyar nyelvű könyvkiadás fejlődésére a saját kiadód perspektívájában?
Úgy gondoltam, ezek a kérdések elégségesek egy, ha nem is túl pontos, de a pillanatnyi célnak megfelelő áttekintés elkészítésére.
Nos, kilencen válaszoltak a megkérdezettek közül, hárman elutasítottak, ötön visszajelzésre sem méltattak.
A válaszokból – amelyek közül némelyik a teljességre törekvő, mások visszafogottabbak – sikerült végül egy részint elfogadható általános képet kialakítanom magamban, ezt igyekszem megosztani, kihangsúlyozva e kép szubjektív jellegét és mindenkori cáfolhatóságát.
Az erdélyi magyar kiadók többsége kis kiadónak számít a maga évenkénti 5–20 kiadványának megjelentetésével. Ez a minősítés, amely lényegében egy állapot, rányomja bélyegét valamennyiük puszta létére is, egy kivétellel – nem kimondottan a fikció vagy a tényirodalom kiadására szakosodott cégről van szó – a nyilvánvaló értékteremtés közben a mindennapi megélhetés, a jelen viszonyok között a túlélés az elsődleges szempontjuk. Ennek ellenére többé-kevésbé sikerült 2020-ban és 2021-ben is megtartani a 2019-ben elért kiadványszámot – címenként átlagban 300–400, jobb esetben 500 példányról beszélünk –, ez csak azok esetében csökkent, akiknél a járványhelyzet megakadályozta a közvetlen kapcsolattartást, amely – a kiadványaik jellegét figyelembe véve – az előző évekhez hasonlóan alapfeltételnek bizonyult. A forgalmazott mennyiséget tekintve viszont 2020-ban és 2021-ben szinte valamennyiüknél negatívan befolyásolta az eladott példányszámot a nagyobb szakmai rendezvények és a korlátozások nélküli bemutatók hiánya, ugyanis ezek azok az alkalmak, amelyek általában megfelelő lehetőséget teremtenek a kiadványok közvetlen ismertetésére és forgalmazásra. Emiatt legtöbbjüknek a kiadott példányszámoknak legfeljebb a felét sikerült értékesíteniük. Két kiadó esetében például a szinte már hihetetlen 70%-os forgalomcsökkenésről beszélhetünk 2020-ban, de a többségüknél is 35–40% ez, ami eleve megfosztja őket annak a forgótőkének a megvalósításától, amely nélkül az újabb kiadványok megjelentetése jóformán lehetetlen.
Ezért is hámozható ki a válaszokból az az egyértelmű vélemény, hogy a Communitas Alapítvány még létező, évenkénti elég számottevő támogatása (amely jelenleg kizárólag a nyomdai költségek teljes vagy részleges fedezését vállalja fel, a kiadás tervezett veszteségének függvényében), illetve a Nemzeti Kulturális Alap szórványos és esetleges támogatása nélkül – ezek összességükben legtöbb esetben a kiadványok összköltségeinek 35–50%-át fedezik – az erdélyi magyar könyvkiadás nem létezhetne, hiszen e támogatások nélkül minden kiadvány megjelentetése veszteséggel járna, ami ellehetetlenítené a további működést. Ebből kikövetkeztethető, hogy valamennyi választ adó – az erdélyi magyar írott kultúrát szolgáló – intézmény váltakozóan hol minimális nyereséggel, illetve veszteséggel zár egy-egy gazdasági ciklust, hol folyamatosan igen minimális nyereséggel, noha jóformán egyikük sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy szakembereket, munkatársakat alkalmazva azoknak hónapról hónapra legalább egy elfogadható bért fizessen. Kivételt ez alól csak azok képeznek, akik az oktatást szolgálják ki nagyobb példányszámú kiadványokkal, illetve akik mögött egy tehetős szponzor vagy a cégen belül más jövedelemforrást átcsoportosító tulajdonos áll.
Ez az általánosan kellemetlen gazdasági helyzet természetesen kihatással van a szerzői honoráriumokra, jogokra is, amelyek az erdélyi magyar kiadványok esetében jobbára jelképesek, távolról sem fedezik a szerző befektetett munkáját, nem honorálják a tudását, a tehetségét, különösen akkor nem, ha ezek az összegek az eladott példányszámok függvényei. Ennek ellentételezésére a kiadók igyekeznek legalább az egyezségek, szerződések alapján meghatározott járandóságokat időben kifizetni, vagy kellő likviditás hiányában mindezt úgy megoldani, hogy a megjelentetett példányszám egy részét honorárium fejében ingyen átadják a szerzőknek saját értékesítésre.
Mindent összevetve, túl azon, hogy az audiovizuális média általános eluralkodásának következményeként nyilvánvaló az írott kultúra globális válsága, az erdélyi magyar könyvkiadás hanyatlásának tulajdonképpeni fő oka a piac felvevőképességének lényegében felére csökkenése, az erdélyi magyarság létszámának drasztikus csökkenése miatt. Mert az anyaországi piacra ebből a szempontból nem igazán lehet számítani, valamilyen még megmagyarázatlan okból nem vevő az erdélyi kiadványokra, amelyeket jobb esetben is a minőség, az érték határoz meg, kevésbé egy-egy éppen menő szerző neve. Mindez lehetetlenné teszi, hogy a kiadók arról a címenkénti 2000–2500-as eladott példányszámról álmodhassanak, amely – a szakma véleménye szerint – alapfeltétele annak, hogy egy kiadvány eltartsa önmagát. Éppen ezért mielőbb szükség lenne egy, a létbiztonságot fenntartó, jól meghatározott és számonkérhető kritériumrendszer szerinti normatív támogatási formára, amely elejét venné, hogy megszűnjenek azok a kis műhelyek, amelyek az erdélyi magyar kiadói világ létét, az erdélyi (és nemcsak) magyar szerzők – eredeti műveket alkotó szép- és tényírók – megjelenési terét biztosítják. Enélkül a kultúránknak ez az ága sorvadásra van ítélve. Ezért is igen találó Burus Endrének, a csíkszeredai Pro-Print Kiadó vezetőjének a válasza az utolsó kérdésemre: „Fejlődés?! Jó, ha legalább ezen a szinten meg tudunk maradni!”
Káli Király István
