Book vs Facebook

Kicsit közhelyes, de a nagytöbbség úgy tartja, hogy ha valaki nincs fent e szociális hálón, szinte nem is létezik. Mi, akik könyvvásárt szervezünk és hiszünk a nyomtatott papír szépségében, nem így gondoljuk, ettől függetlenül beszélgetést kezdeményeztünk erről.

A meghívottak elmondásaik szerint napi több órát töltenek a Facebookon, aktív netezők, széles online ismeretségi körük van és jó dolognak tartják azt, hogy a FB megnyitotta ezt a hatalmas közösséget. A színművész nem szól bele, hogy gyerekei mennyi időt töltenek az internet közelében, úgy gondolja, ez nem egy megtiltandó dolog, annál inkább sem, hogy az ő generációja nem tudja, milyen ezekkel a kommunikációs csatornákkal felnőni.

Gáspárik szerint a forradalom az elektronikával kezdődött, a rádió eltemette az újságot, a tévé eltemette a rádiót, az internet pedig megváltoztatta az egész információáramlást, ezt valami egészen mást hozott. Borzasztónak találja, hogy a hazai magyar kereskedelmi rádiókban hallani lehet, ahogy a műsorvezetők élő adásban kattintgatnak egereikkel és szinte képtelenek önálló, saját híreket gyártani. Tudja, hogy lehetetlenség az internetet megtiltani, de óvva int arra, hogy ellenőrizzünk le minden netről származó információt, mert rengeteg a valótlan és hibás adat a világhálón.

Gáspárik és Zorán (középen)

Kétségtelen, hogy a mai számítógépes világ nem adja vissza a papíron történő olvasás élményét, egy könyvnek textúrája és illata van, amit nem lehet pótolni semmivel. A FB-s generációval a közösség élménye tűnik el, ma már nincs meg a régen nyújtotta MÜSZI hatása (a nyolcvanas évekbeli egyik legpoénosabb tévéreklám). A Nemzeti Színház vezetője úgy véli, a Facebook verhetetlen intézmény-kommunikációs szempontból. A lájkolási kultúra kapcsán elmondta, vannak FB depressziósok és lájk függők, de kétségtelen, hogy a nagy számok vonzzák egymást – ha egy post sok lájkot kap, automatikusan még többet vonz maga után.

A legelterjedtebb internetes szociális háló gyökeresen megváltoztatta a kommunikációnkat, nem figyelünk a mondatok központosítására, az ékezetekre és lealjasodunk odáig, hogy „smiley” hangulatikonokat küldözgetünk egymásnak.

Talán a legnagyobb félelmünk a kollektív felejtés kellene legyen. Hol vannak már nagymamáink rózsaszín szalaggal átkötött szerelmesei levelei? Csak remélni tudjuk, hogy a papírnak azért még lesz ereje a jövőben is.

A beszélgetést moderálta Barabási Tivadar színész-pedagógus.