November 21, 2013

Átadták a Székelyföld folyóirat díjait

Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az adott évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át a lap díjait.

„Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő.

Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. „Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba” – fogalmazott Lövétei Lázár László.

A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító vehette át, akit Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. A főszerkesztő megemlítette, hogy ez a díj a nem székelyföldi szerzőknek jár. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre még kötet nélküli Adorjáni Pannának adták át.

A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. (mti)

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]