November 3, 2017

„Anikó néni” és Anikó üzenete

„Nagyon megtisztelő, hogy ennyi diák, pedagógus döntött amellett, hogy kézbe veszi a regényemet, én pedig remélem, hogy mindenkinek tudtam adni valamit a könyvemmel: egy kedvenc szereplőt, kedvenc idézetet, megoldást, választ egy-egy problémára vagy egy új kérdést, mely eddig fel sem merült az olvasóban” – ezt nyilatkozta a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lapjának adott interjúban Wéber Anikó. El fogsz tűnni című regényét közel ötszáz erdélyi diák olvasta el az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedőnk keretében. Nagyon hálás, hogy sokan olvassák a könyveit, mert mint mondja, „olvasók nélkül nem sokat érne az írás”.

Makkai Kinga

– Az Aranyvackor gyermekirodalmi-és illusztrációs verseny III. helyezettje voltál 2015-ben, majd egy évvel később megszületett első ifjúsági regényed, Az osztály vesztese. Ez pillanatok alatt óriási népszerűségre tett szert a kamaszok körében. A kötet az iskolai bántalmazást, a bulling témakörét, egy osztály belső erőviszonyait tárja az olvasó elé hiteles képet nyújtva a mai iskolarendszer visszásságairól. Milyen szándék vezérelt a mű megírásakor?

– Amikor ősszel, az első tanítási napon beléptem egy fővárosi általános iskolába tanárként, ugyanaz az érzés fogott el, mint anno diákként. Hamar rádöbbentem, hogy hiába telt el 15 év azóta, hogy én voltam ötödikes tanuló, alig változott valamit az iskolai élet. A feladatok, az oktatás menete, az elvárások, a problémák – minden maradt úgy, ahogy én is tapasztaltam gyerekként. Testnevelés órán még mindig úgy alakítottak csapatot a diákok, hogy megszégyenítve, utolsónak hagyhatták a népszerűtlen, kevésbé ügyes társaikat. A nyári szünet után még mindig azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy írják-rajzolják le nyári élményeiket, így még a tanórai feladat során is kidomborodtak a társadalmi különbségek: az egyik gyerek külföldi, tengerparti üdülésről, lovas táborról, sárkányrepülésről mesélt, a másik zavartan lapult a padjában, mert csak a lakótelepi játszótérig jutott el. Még mindig frontális oktatásban zajlott a tanítás: a pedagógus beszélt, diktált, magyarázott, a diák hallgatott, jegyzetelt. Sok kötelező feladat, rengeteg szabály, néhány felelés és dolgozat jellemezte a gyerekek mindennapjait, miközben elvárták, hogy egész nap tudjanak figyelni, koncentrálni. Nem csoda, ha a nap során felgyülemlett feszültség kitört a diákokból. Így rengeteg iskolai konfliktus alakult ki, a gyerekek gyakran – látszólag ok nélkül – belerúgtak a másikba, szekálták és kinevették a gyengébbet. Nagyon fájt látni, hogy az eltelt 15 évben minden maradt a régiben. Arra gondoltam, ha leírom, mit éreznek az érintett diákok, amikor bántják, csúfolják őket, ha bemutatom, mi megy végbe egy bántalmazó diákban, talán könnyebben elindítható a párbeszéd a témáról pedagógusok, szülők és diákok bevonásával. Remélem, hogy ha olyan tanuló olvassa a könyvem, aki maga is áldozat az iskolában, megélheti, hogy nincs egyedül, hogy másokkal is történt hasonló. Segítséget szerettem volna adni a könyvemmel, és lehetőséget arra, hogy beszélgessünk a problémákról.

 

Fotó: konyves.blog.hu

– Az ELTE Bölcsésztudományi Karán szereztél magyar és filozófia tanári oklevelet 2013-ban. A következő tanévben már ki is próbálhattad magad a katedránál. Hogyan befolyásolta írói pályafutásod a tanári tapasztalat?

– Ha nincs ez az egy év, valószínűleg nem született volna meg Az osztály vesztese és az El fogsz tűnni. Sok benyomást, élményt építettem bele a regényekbe ebből az időszakból. Lehetőséget adott arra, hogy kötetlenebb formák között beszélgessek, játsszak a diákokkal, és megismerjem ezt a korosztályt. Nagyon megszerettem az ötödikeseimet, ezért is fájt, ha azt tapasztaltam, hogy bántják őket.

Amikor pedagógusként dolgoztam, nagyon hiányzott az írás, és egy év után váltottam: újságíró lettem. Az írói pályán viszont épp a gyerekek hiányoztak. Jó volt úgy fogalmazni, történetet szőni, hogy közben az 5. és 6. osztályos korosztály lebegett a szemem előtt. Másrészt fájdalmas is volt az írás, mivel felidézett bennem nagyon sok nehéz helyzetet, problémát. Sokszor a saját gyerekkori élményeimet is beépítettem a történetekbe. Én is átéltem, hogy utolsónak választottak be a labdajátéknál a csapatba, mert ügyetlen voltam testnevelésből. Engem is tartottak strébernek, visszahúzódónak ötödik osztályban. Pedagógusként pedig valóban találkoztam olyan diákkal, akinek otthon nem volt mit enni adni, vagy aki nem kapott szeretetet. Bevallom, amikor Az osztály vesztesében a Sárkányról szóló fejezetet és a zöldborsók között is hercegnővé váló lány fejezetét írtam, többször is elsírtam magam.

– Mi a véleményed a „pszichologizáló” gyermek-és ifjúsági könyvekről, amelyek valamilyen tabu témát dolgoznak fel az olvasók számára? Kell-e, lehet-e szépirodalmi művek segítségével szólni az ifjúsághoz egy-egy ilyen téma kapcsán? Baj-e az, ha az irodalom kiszolgálja a pedagógiát, ha „alkalmazott irodalmi” jelleget ölt, és elveszíti a gyönyörködtető, poétikai funkcióját? Vagy a kettő összeegyeztethető?

– Szerintem a kettő összeegyeztethető. Lehet egy ifjúsági könyv egyszerre gyönyörködtető, tabudöntögető, miközben a pedagógiát is segíti, szolgálja. Arra törekedtem, hogy ne legyek didaktikus, és ne uralja a regényt egyetlen pedagógiai cél. Sokan kérdezték, olvasható-e a könyvben a megoldás az iskolai agresszió problémájára. A regénynek azonban nem feladata és célja, hogy egyetlen, biztos megoldást nyújtson. Sokkal inkább elgondolkodtató, kérdésfelvető a mű, a válaszokat pedig az olvasókra bízza. Nem egy, hanem sokféle üzenetet lehet kiolvasni egy jó történetből.

Fotó: karpatalja.ma

– Az idén megjelent El fogsz tűnni ifjúsági regényed szereplői mások, mint az előző regény szereplői, egy évvel nagyobbak, VI. osztályosok, mégis számos ponton kapcsolódik Az osztály veszteséhez, hisz ez is az iskolai bántalmazás témakörét járja körbe. Miben hoz újat a második regényed az előzőhöz képest?

– Az osztály vesztese láttatja, mit érez a bántalmazó és az áldozat, ők vannak a történet fókuszában. Egy-egy fejezet erejéig mindenki azt érzi, hogy – képletesen – ő az osztály vesztese. Az El fogsz tűnniben azonban a néma tömeg kerül előtérbe. Azok a diákok kapják a főszerepet, akik máskor a háttérben maradnak. Itt lehetőségük nyílik arra, hogy az előtérbe lépjenek, hogy elmondják véleményüket, megmutassák egy új oldalukat. Szerettem volna egy történetet, amelyben bemutatom, hogy az előre kiosztott szerepek, címkék levethetők, és a „csatlósok”, „nézők” szerepe is óriási az iskolai agresszióban. Ahhoz azonban, hogy az osztályhierarchia megváltozhasson, ki kell húzni a diákok lába alól a talajt, szokatlan, új helyzeteket, feladatokat kell teremteni. Én ezt tettem a történetemben szereplő osztállyal, amikor „kivittem” őket egy titkokkal teli remeteséghez.

– A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékában részt vevő 5-8 osztályosok ezt a regényt kell elolvassák.  Ebben a kategóriában 163 csapat jelentkezett. Milyen érzés azt tudni, hogy közel ötszáz erdélyi diák olvassa legújabb köteted?

– Különös érzés, szinte felfoghatatlan. Nehéz abba belegondolni, hogy amit én egy budapesti asztalnál ülve írtam, az eljut sok-sok városba, sok-sok olvasóhoz, és mindenkinek más élményt ad. Nagyon megtisztelő, hogy ennyi diák, pedagógus döntött amellett, hogy kézbe veszi a regényemet, én pedig remélem, hogy mindenkinek tudtam adni valamit a könyvemmel: egy kedvenc szereplőt, kedvenc idézetet, megoldást, választ egy-egy problémára vagy egy új kérdést, mely eddig fel sem merült az olvasóban. Innen is üzenem nekik, hogy sose érezzék magukat rosszul, ha nem simulnak bele a tömegbe, az átlagba. Vállalják fel a véleményüket, de hallgassák meg a többiekét is. Ez azonban egy nagyon „tanár nénis” üzenet. Ezt „csak” Anikó néni üzeni. Anikó pedig azt üzeni: köszönöm! Köszönöm, hogy olvassák, olvassátok a könyveimet, mert olvasók nélkül nem sokat érne az írás.

– Mi foglalkoztat most? Miről szeretnél írni a közeljövőben, és melyik korosztálynak?

– A következő regényem középpontjában nem az iskolai agresszió áll majd, a főhőse azonban szintén 12 éves lesz. Szeretem a titkokat, krimi szál eddig mindkét regényemben volt, a harmadik könyvemben pedig valóban a rejtélyek megfejtése, a nyomozás kapja a főszerepet. Ráadásul az olvasót is bevonom majd a történetbe. Az azonban még szintén titok, hogyan.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]