A sikeres gyermekkönyv receptje

Apa, menjünk…. Finnországba

A Rózsadombi család kicsit sem mindennapi életéből. a Koinónia Kiadó újabb történetet hozott a magyar gyerekek számára. Markus Majaluoma Apa, menjünk gombászni! című könyve már a negyedik kötet, ami nálunk is napvilágot látott.

Már az is érdekessé teszi a kötetet a gyerekek számára, hogy azt egy más ország írója teremtette meg. Így a könyv bemutatójának az első kérdése is az, hogy hol is van ez a Finnország. A közönség közül hirtelen előtörő frappáns válasz szépen illusztrálja azt, hogy egy távoli ország már önmagában mennyire meseszerűvé tud váli. „Egyszer ott dolgozott apukám és látta a télapót is.” A felvezetőt egy rajzos foglalkozás követte, ahol a gyerekek csoportokba tömörülve listázták a kiránduláshoz szükséges felszereléseket. Volt ebben alma, növényhatározó, iránytű de még sokkoló is. Miután a résztvevők bemutatták a túlélőcsomagokat, a nagyobbak, szerepekre bontva felolvasták a mesét.

Fotó: Barbócz Zsolt

Az Apa, menjünk gombászni, ahogy az alcím is hangsúlyozza, egy újabb őrült apasztori, hiszen gombászás közben sárkányokkal találkoznak, furábbnál furább dolgokat cipelnek magukkal – mert lehet hogy szükség lesz majd rá, és folyton valami nem mindennapi, de mégis, a mese kontextusában banális problémába ütik az orrukat. Ugyanezt tükrözi a könyv illusztrációja is. Annak ellenére, hogy az illusztrációnak nincsen nyelvtől vagy országtól függő sajátossága, valahogy mégis érződik rajta az „északiasság”.

A könyv receptje: három kanál humor, egy löttyintés valószerűtlenség, kétszáz gramm észak és tengernyi szép illusztráció.

Mesélj szájjal – de ne betűs legyen!

A Gutenberg Kiadó egy újabb, különleges gyermekkönyv mentorának szerepét vállalta magára. Gergely Edó Szájjalmeséi nem mindennapiak, mégis a mindennapok egyszerűségéből jött létre. Nemsokkal azután, hogy bemutatkozik, felhívja a gyerekek figyelmét arra, hogy még van valaki itt a teremben, aki figyelmet érdemel. Ő pedig nem más, mint Márkus, Edó kisfia. Márkus már nagyfiú. De amikor még kicsi volt, folyton kérlelte az anyukáját: „Mondj egy mesét a szájaddal! De ne betűs mese legyen.”

Ismerős számomra. Az én kislányom is mindig jobban szerette, ha hagyom a könyveket és inkább a „számból” mesélek. Ez személyesebb. Ilyenek ezek a mesék is. Beleszövik a mindennapokat. Egyszerű élethelyzetekbe lopakodik oda a varázs.

Fotók: Szigeti Szenner Szilárd

Visszatérve, az, hogy Márkus is jelen van a teremben, még ünnepibbé teszi ezt az alkalmat. Gondolom a szerző és kisfia számára is, viszont az ott kuporgó kis közönség számára is. Márkus már nagyfiú. Nagyon szép, ahogyan Gergely Edó a bemutató egyik pontján arról mesél a gyerekeknek, hogy a házukban évről évre egyre kevesebb varázslény és átveszik a helyüket a valódi dolgok. Szép ez a felnövés, így mesébe szőve.

A könyv olvasása közben azon gondolkodom, hogy ma a gyermekek valamiért jobban szeretik a valós élethelyzetekből kiinduló meséket. A varázsmese, a hercegek, kastélyok, szegénylegények is népszerűek, de az egyszerű, óvodába indulós történetekben nagyobb a biztonság, a kisimultság. Rengeteg az inger, a mese pedig így egy jól ismert menedékké válhat.

A könyv receptje: egy tál otthon-érzés, csipetnyi varázslat és mérhetetlen fantázia egy kitartó édesanya tollából szájából.

Komolytalanul komoly dolgokról

Lackfi János ezúttal mesekönyvvel rukkolt elő a Gutenberg Kiadó kezei alatt, és Kürti Andrea jellegzetes illusztrációjával. A Csodafogkrémben minden IS van. Viszont mindegyik mese alappillére a Lackfitól megszokott játék a szavakkal. Nyelvezete pedig, nagyon kortárs.

A könyvbemutató itt is meseolvasással kezdőik. A mesékben az a jó, hogy nem csak a gyerekeknek szólnak. Ez pedig a Csodafogkrémben található mesékre is ugyanúgy igaz. Néha észrevétlenül, csak egy-egy szó árulja el a történet súlyát. Úgy gondolom, hogy nem is feltétlenül gond, ha ezt a gyerekek nem veszik észre első, vagy többszörös olvasatra sem. Számomra sem jelentett traumát, amikor a gonosz mostoha levágott a lányai sarkából, csak hogy beleférjen a lábuk a varázscipellőbe. A mese egy védett terület. Ahol a gonosz, szomorú, defektes dolgokra távolsággal tudunk nézni, legalábbis egy ideig. Lackfi pajzsa pedig a humor. S talán pont erre az eszközre van szükség felkészülni arra a nagybetűsre, ami még a gyerekekre vár.

A könyv receptje: egy zsák humor, háromésfélliter izgalom, egy rejtett kiló érzékenyítő téma.

Brassai Eszter