October 11, 2023

A könyvvásár idei újdonságai

A zene bűvöletében, a fiatalokra való kiemelt figyelem jegyében szervezik meg idén a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. A „Könyvek hangja” mottóval szervezett vásár idén is több mint száz programmal, az erdélyi és magyarországi kiadók legújabb köteteivel, hazai és külföldi meghívottakkal várja a látogatókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületébe. A november 16-a és 19-e között zajló rendezvény kínálatát sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők.

 „25 kiadó jelentkezett a vásárra, többnyire erdélyiek, de hat magyarországi is jelezte részvételét. A könyvkínálatban nem lesz hiány, azok a kiadók, akiknek kereskedelmi tevékenységük is van, a legújabb kiadványok mindenikét elhozzák a vásárra, de nemcsak a könyvek kapnak figyelmet, nagyon gazdag irodalmi programot állítottunk össze” – fogalmazott Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. Idén Egressy Zoltán, Jászberényi Sándor, Tisza Kata, Tompa Andrea, Vida Gábor ülnek egy asztalhoz, hogy az elbeszélés felelősségéről beszéljenek, illetve fiatal költőkkel is találkozhatnak a vásározók szombat délelőtt egy matiné keretében. De Beethoven zenéje is felcsendül, melyre André Ferenc, Erdős Virág, Fischer Botond, és Parti Nagy Lajos versvariációkat hallhatnak az érdeklődők.” Kiemelte, idén a vásár mindhárom napján zenés produkciókkal szólítják meg a különböző korosztályokat. A legkisebbeknek az alig 1-3 éveseknek Iszlai Renáta és Szász Márk Boka zenél, az ovisokat és a Kiskalász együttes várja a csütörtöki megnyitót követően a Nagyteremben. Szombat délelőtt a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Kishercege korosztályra való tekintet nélkül ajánlja előadását. A felnőtteket péntek este Pokorny Lia szólítja meg, aki LIAison sanzon stand up estjével érkezik Marosvásárhelyre.

Balról: Pál D. Attila, Makkai Kinga, Káli Király István, Szepessy Előd és Krisár Ildikó

„A könyvvásár már túlnőtt azon, hogy egy három napos rendezvény legyen, ahol könyveket lehet vásárolni. Az ősz számunkra Marosvásárhelyen az erdélyi szerzők és új köteteik népszerűsítéséről szól. A könyvek és a szerzők vannak előtérben, általuk szólítjuk meg az olvasókat, ebbe a koncepcióba kapcsolódik a Vásár lapja, és erről szól az Év szerzője díj is, amelyet az általunk felkért szakmai zsűri idén is odaítél” – magyarázta Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy az idei könyvvásáron a 150 éve született Bánffy Miklós emlékének is teret szentelnek. „Úgy próbáljuk berendezni a teret, hogy Bánffy Miklósra is felhívjuk a figyelmet, és ehhez kapcsolódik a Király István által rendezett, Bánffy Miklós Naplegenda című művének a felolvasószínházi bemutatója is” – hangsúlyozta Szepessy Előd.

A Pro-Kaart Kulturális Egyesület célja hiánypótló események szervezése, minden korosztály számára, azért csatlakoztak a könyvvásárhoz, hogy színesebbé, még gazdagabbá tegyék Erdély legfontosabb könyves szemléjét. „A kamaszokat, fiatalokat november 16-án, csütörtökön Örömzene a könyvért jelszóval jam session, 18-án szombaton pedig a szabad színpad várja. Ez utóbbin előzetes bejelentkezéssel ők maguk is megmutathatják tehetségüket.” – magyarázta Krisár Ildikó, a Pro Kaart Kulturális Egyesület elnöke.

Makkai Kinga a gyerekprogramok koordinátora kiemelte, nagy örömként éli meg, hogy a 10 évvel ezelőtt életre hívott vetélkedő azóta is töretlen népszerűségnek örvend. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az olvasás, mint szabadidős tevékenység nem szorul ki a fiatalok életéből. Idén 200 csapat jelentkezett az olvasójátékra, ez 663 diákot jelent. Ez az adat is bizonyítja, hogy felneveltünk egy olyan fiatal generációt, akik évről-évre itt vannak a könyvvásáron. Idén is vendégül láthatjuk az olvasásra kiadott kötetek szerzőit: Egressy Zoltánt, Kolozsi Lászlót és Pifkó Céliát és Bernáth Zsoltot, utóbbi Máltáról érkezik, hogy találkozzon az erdélyi olvasókkal. De itt lesz a gyerekek által igen kedvelt Kuflik szerzője, Dániel András, a Napsugár főszerkesztője és sok kedvelt gyerekvers írója, László Noémi vagy éppen a papírszínház-meséiről ismert Tasi Katalin és Bajzáth Mária, a népszerű Mesekincstár szerzője” – magyarázta Makkai Kinga. A gyerekprogramok keretében az erdélyi Gutenberg, Koinónia és Kreatív könyvkiadók gyerekeknek, fiataloknak szánt újdonságaival is találkozhatnak, hiszen egy könyvvásár elsődleges feladata, hogy az újonnan megjelent hazai kiadványokat ismertesse, népszerűsítse. Idén a gyerekprogramokat is a vásármottó szellemében tervezték, így több zenés, könyves program várja a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat.

Színházi premierrel nulladik napja lesz az idei Könyvvásárnak, Székely Csaba, Az igazság gyertyái című előadást láthatják az olvasók szerelmesei, Sebestyén Aba rendezésében. „Míg eddig a nulladik nap a standok szereléséről szólt, most megpróbáljuk azt, hogy a színházról szóljon. A bözödújfalusi székely zsidók abszurd, gyomorbavágó sztorija ez, tele van tűzdelve humorral, ami már-már súrolja a komédia határát és a végén kapunk egy óriási pofont” – fogalmazott Pál D. Attila a könyvvásár helyszínét biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója. Viccesen beszélt arról, hogy a vásár kinőtte a színházat, de intézménye örül annak, hogy Vásárhelyen nem kapnak más helyszínt. „A könyvvásár már rég kinőtte a színház kereteit. Annyira szurkolok a szervezőknek, hogy méltó helyet találjanak a vásárnak, de köszönetet kell mondjak azért, hogy ezt nem kapjátok meg, mert így kénytelenek vagytok itt lenni, amire mi büszkék vagyunk” – mondta Pál D. Attila.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]