A kufli-siker nyomában
Interjú Dániel Andrással
„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova.” Idén tízévesek a világhírű kuflik. Miben áll a kufliság töretlen sikere?
A világhír ugyan még nem érte utol a kuflikat, de a világ magyarul olvasó részén tagadhatatlanul népszerűek lettek. És ennek lehet, hogy több oka van. Azt hiszem, a kufli-történetek abszurd, némileg szürreális világa kicsit meglepő volt a sorozat indulásakor, és mintha ez a rácsodálkozás azóta sem múlt volna el teljesen. Az elhagyatott rét kicsit olyan, mint egy gyerek képzelete: bármikor bármi megtörténhet, a legfurcsább dolgok is. Én szándékosan kezdtem másféle történeteket írni, mint amilyeneket kisgyerekeknek szóló képeskönyvekben többnyire szokás. Ezek a furcsa mesék a szülők egy részének is bejöttek, aminek örültem, mert igazából őket is szórakoztatni szerettem volna. Az ovisoknak szóló könyveknél sokszor nem veszik számításba olvasóként a mesét felolvasó szülőt. Mintha csak egy magnó lenne, amiről a gyerek meghallgatja a történetet. Pedig ő is szeretné élvezni a sztorit, főleg ha ezerszer kell azt felolvasnia. Én tudom, mert nekem is voltak kisgyerekeim. Éppen ezért nyelvileg is feljebb tettem a lécet. Nem féltem az összetett mondatoktól, sem a nyelvi poénoktól, amelyek nem csak a szövegben, hanem a rajzokban is felbukkannak itt-ott. Nem is beszélve a félig-meddig elfeledett, kitekert, esetleg sosem létezett, általam kitalált szavakról. Ezek láthatólag egyáltalán nem zavarják a gyerekeket, sőt! És közben a felnőttek is kapnak valamit. Mert ha egyszer-kétszer megmosolyogtatja őket egy kufli-könyv, azt már bátran nevezhetjük valaminek! Ezen kívül talán ott van az is, hogy a kufli-történetek világa békés és toleráns, az elhagyatott réten zajló élet egymás megértéséről, az mindenféle életformák és értékek elfogadásáról szól. Ez valószínűleg nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtt olvasóknak is vonzó lehet. Nem rossz, ha ebből az agresszióval, intoleranciával, valós és kitalált ellenségekkel meg mohó hatalomvággyal teli valóságból el lehet néha szökni – ha csak néha, egy képeskönyv lapjaira is.
A Kufli-sorozatból a PhD-dolgozatokon túl már több rajzfilm-sorozat, társasjáték, hangoskönyv is született, sőt, már kulfi témájú játszóteret is létrehoztak. Mit gondol, meddig és milyen kalandok várnak még a kulfikra a jövőben? Hová tudnak eljutni a könyvek szereplői?
Ha a kuflikat kérdezné, ők szerintem azt válaszolnák, hogy ha egy mód van rá, sehová. Ők leginkább heverészni szeretnek, és semmi más vágyuk nincsen, mint hogy békén hagyják őket. Ehhez képest ideát, az elhagyatott réten túli világban a kuflik tényleg nagyon sok meglepő helyre eljutottak az elmúlt években, bábszínpadoktól kezdve játékokon át gyerekeknek készült tejtermékek csomagolásáig. Ezek soha nem az én ötleteim, de természetesen nagyon örülök nekik. Meg kell hagyni, a kuflik kinevezett nagyköveteként elég sok dolgom adódik ideát az ő méltó képviseletükkel. Bevallom, hogy telefonok, megbeszélések és e-mail írás helyett időnként én is szívesebben lustálkodnék Fityircékkel a kuflikupac tetején… Ami a jövőt illeti, abban valószínűleg lehet bízni, hogy a kuflikkal – hiába a nagy heverészhetnék – mindig történik valami. Ha így lesz, én biztos beszámolok majd ezekről újabb könyvek lapjain.
Gyerekkönyvei tele vannak fantáziával, de mégsem a varázslatos, mesés fonalat követik, inkább valósághűen fondorlatosak. A karakterek megformázásakor honnan merít inspirációt?
Mindabból, amit magam körül látok a világban. Szeretem vegyíteni a valóságot a fejemben megszülető furcsa ötletekkel. A szereplőim, nézzenek ki bármilyen különösen, legyen akár hat lábuk és két fejük, egyéniségüket, tulajdonságaikat tekintve valóságos alakok. Az író akkor is saját tapasztalataiból dolgozik, ha mesét ír, ezért a szereplőim természetüket tekintve nem sokban különböznek az ismerőseimtől vagy azoktól az emberektől, akikkel nap, mint nap találkozom az utcán, a buszon, vagy mondjuk egy bolt pénztára előtt a sorban állva. Kíváncsi vagyok és szeretek nézelődni, ezért aztán sok olyan apróság bekerül a történeteimbe, amiket erre-arra jártamban észreveszek. Sokszor fel is írom, ha olyasmit látok, amiről úgy gondolom, egyszer talán használni tudom valamire.
Az íráson túl illusztrálással is foglalkozik. Már rengeteg projektben vett részt, illusztrált könyvet, sajátot is. Van köztük úgynevezett képeskönyv is. A kötetek egyaránt szórakoztatják a kisebb és nagyobb korosztályt is. Gondolt már arra, hogy egyszer a képregény műfajában is kipróbálja magát?
Valóban, a könyveim között sok képeskönyv akad, olyan nincs is, amiben ne lenne illusztráció. Mivel nem csak írok, hanem rajzolok is, nehezen állom meg, hogy amikor egy szövegen dolgozom ne gondolkozzam képekben is. Nagyon szeretem a képeskönyvet, mint műfajt, izgat minden olyan koncepció, ahol a kép és a szöveg egyenrangú társai lehetnek egymásnak. És igen: éppen ebből az okból érdekelnek a képregények is. Olvasok is ilyeneket, és úgy látom, ennek a nálunk nehezen gyökeret eresztő műfajnak a határai felszabadítóan képlékenyek, sok minden befér a „képregény” meghatározás alá. Mivel magam is szeretem a műfaji határok átlépését, elképzelhető, hogy egyszer megpróbálkozom ezzel is.
Melyek azok a könyvek, amelyek meghatározók voltak? Vannak kedvenc gyermekkönyvei?
Szerencsémre gyerekkoromban nagyon sokat meséltek nekem, sok könyv vett körül. Ha össze kéne állítanom, jó hosszú lenne a kedvenc gyerekkönyvek listája! Az elején mindenképpen ott volna Lewis Carroll két Alice könyve (bár hogy ezek igazán gyerekkönyvek-e azon lehetne vitatkozni), Pamela Lyndon Travers Mary Poppins történetei, Alekszej Tolsztoj Aranykulcsocska című Pinocchio-átirata és Lázár Ervin meséi, különös tekintettel a Négyszögletű Kerekerdőre és lakóira. De a listára felkerülne néhány nem gyerekeknek íródott mű is, mint például Christian Morgenstern különös, abszurd versei, amikért szintén rajongtam kisgyerekként (és azóta is).
Volt egy beszélgetés Önnel a Nem tilos olvasni online könyvklubban. Véleménye szerint milyen jelentősége van ma a személyes vagy online könyvkluboknak?
Minden olyan kezdeményezés nagyon fontos, ami kedvet csinál az olvasáshoz, különösen ha gyerekekről, kamaszokról van szó. Nagyon sok jó gyerek és ifjúsági könyv van, ezek száma évről évre csak gyarapodik, ám azon túl, hogy megjelennek, kaphatók a könyvesboltokban vagy kikölcsönözhetők a könyvtárakból, valahogy el is kell vezetni hozzájuk a leendő olvasóikat. Felhívni rájuk a figyelmüket, beszélgetni róluk, felkelteni a kíváncsiságukat. A könyvek hallgatag tárgyak, maguktól nem tudják elérni, hogy felfigyeljenek rájuk azok, akiknek íródtak. Ebben nálunk sajnos, kevés kivételtől eltekintve, sem az ósdi irodalom tantervekkel tönkretett iskola nem segít, sem a fáradt és túlterhelt szülők. Úgyhogy üdvözlendő minden olyan fórum, program és foglalkozás, ami ezt a feladatot felvállalja.
Miben változtak az utóbbi húsz-huszonöt évben a gyermekek olvasói igényei? Igazodik bármiféle olvasói elvárásokhoz, a gyermekirodalmi trendekhez, tendenciákhoz?
Húsz-huszonöt éve született az első olyan korosztály, amelynek a digitális kommunikáció által mind jobban uralt világban nőttek fel. Az ő gyerekkorukat már erősen meghatározta a vizuális tartalmak dominanciája, ami jelentősen befolyásolta az olvasás pozícióját, de az olvasott szöveggel kapcsolatos elvárásokat is. A világnak azon a felén, ahol mi élünk, a gyerekek többségének, egészen kicsi koruktól kezdve rendkívül intenzív vizuális ingerek között telik az életük. Folyamatosan megy az „adás”, amit csak nagyon meggondolt és odafigyelő szülői szűrő tud ideig-óráig ellensúlyozni – például mesékkel és olvasással. Ebben a rendkívül gyors, információ- és élménytöredékekre szabdalt világban a szövegeknek is reagálnia kell a változásokra. A gyerekek (már akik még olvasnak közülük) a saját problémáikat egy számukra is átélhető, nekik szóló nyelven szeretnék viszontlátni a kortárs könyvekben. Akárhogy is ragaszkodnak hozzá egyes tantervek összeállítói, Jókai ilyen szempontból véglegesen halott. Miközben a másik oldalról közben változatlanul ott van az erős mítosz- és meseigény, amiről a fantasy-irodalom töretlen népszerűsége árulkodik. Ami a látványt illeti, a vizualitás markáns jelenléte is megfigyelhető a könyvpiacon, lásd a képregények, és a grafikus, illusztratív elemeket kreatív, újszerű módon alkalmazó könyvek egyre növekvő népszerűségét nem csak a gyerek-, hanem a kamasz és felnőtt közönség körében is. Ami engem illet, én a trendek helyett inkább saját kíváncsiságomat követem. Számomra nagyon fontos a kísérletezés. Szeretek játszani, és bízom benne, hogy ezekben a játékaimban az olvasó is örömet talál.
Mit gondol arról, hogyha egy történet, egy kötet adaptálódik, akkor az adaptációk „átveszik az uralmat”? Visszatérnek még a korábbi olvasók könyvekhez?
Tény, hogy nagy divatja van a sikeres könyvek filmadaptációinak. Én bízom abban, hogy egy jól sikerült filmes feldolgozás az adott könyv népszerűségére is visszahat. Sok néző, akik szeretnének még „benne maradni” a film világában, örömmel veszik kézbe az eredeti könyvváltozatot, amit jól tesznek, hiszen a film a maga sajátos eszközeivel meséli újra az irodalmi alapanyagot, ami sokszor óhatatlanul egyszerűsítéssel, a szereplők, a történetszálak szelektálásával jár. Hogy csak egy példát mondjak, a Harry Potter-filmek sikeres emmivel sem csökkentette a könyvváltozatok iránti érdeklődést, sőt, inkább az ellenkezője történt. Egy sikeres film ösztönzője tud lenni az olvasásnak.
Kérdezett: Szabó Csenge
