October 25, 2023

A könyvvásár teljes programja

Szerda, november 15.

1800 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Újlaki-Nagy Réka Zsidó székelyek. A bözödújfalusi szombatos közösség emlékezete c., a Balassi Kiadónál megjelent könyvéről a szerzővel Novák Csaba-Zoltán beszélget.

1900 NagyteremSzínházi előadás – Székely Csaba Az igazság gyertyái c. színművének bemutatója.A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánakprodukciója, Sebestyén Aba rendezésében.

Csütörtök, november 16.

1000 – Színház tér és Nagyterem – Megnyitó – A könyvek hangján és Hepehupa című gyermekkoncert – A Kiskalász zenekar előadása óvodásoknak és kisiskolásoknak.

1030 – Kisterem – Rendhagyó irodalomóra – Parti Nagy Lajos találkozója irodalomkedvelő középiskolásokkal.

1200 – Irodalmi Kávéház – Kiállításmegnyitó – Bánffy Miklós rajzai és karikatúrái – Közreműködik Szebeni Zsuzsa.

1200 – Kisterem – Találkozás a kedvencekkel – László Noémi és Barátai – Beszélgetés a Napsugár és a Szivárvány gyermekfolyóiratokról.

1300 – Klubterem – Író-olvasó találkozó – Szántai János Tintapacák c.,az Erdélyi Híradó Kiadónálmegjelent gyerekkönyvérőla szerzővel László Noémi beszélget.

1300 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Susan Verde Én én vagyok és Maggie O’Farrell A fiú, aki a szívében hordozta a csodát c., a Manó Könyvek Kiadónál megjelent köteteiről Kádár Annamária fordítóval Bota Trombitás Melinda beszélget.

1400 – Kisterem – Beszélgetés egy mesterműről – A Székelyföld folyóiratszerkesztője, Magyarosi Sándor faggatja a filmkészítés titkairól a Móricz Zsigmond Tündérkert c. regényének filmváltozatában szereplő marosvásárhelyi színészeket. Meghívottak: Bokor Barna, Henn János, Németh B. Kristóf, Ördög Miklós Levente, Pál D. Attila, valamint Madarász Isti,a tévéfilm-sorozat rendezője.

1400 – Dedikálósarok – László Noémi és Szántai János dedikálja Keljfeljancsi, illetve Tintapacák c. kötetét.

1500 – Kisterem – Könyvbemutató – Az Erdélyi Szép Szó 2023 c., a Pro-Print Kiadónál megjelent kötetről, az értékekről és azok fogadtatásáról a meghívott szerzők – André Ferenc, Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Lokodi Imre, Markó Béla, Nagy Attila, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor –, valamint Lövétei Lázár László, az írások válogatója, a könyv szerkesztője beszélgetnek.

1500 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője aIX–XII. osztályosoknak.

1600 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Parti Nagy Lajos Hadd legyek hűs c., összegyűjtött verseinek kötetéről a szerzővel André Ferenc, a Látó folyóirat szerkesztője beszélget.

1600 – Protokollterem – Könyvbemutató – Jakab Norbert Volt egyszer egy háború c.,az Exit Kiadónálmegjelent könyvéről a szerzővel Sajó Norbert beszélget.

1700 – Dedikálósarok – Parti Nagy Lajos dedikálja Hadd legyek hűs c. verseskötetét.

1700 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Lövétei Lázár László A legkönnyebb igazat mondani. Sóváradi beszélgetés Király Lászlóval c., azErdélyi Híradó Kiadónálmegjelent könyvének kapcsán a szerzővel és a 80 éves Király Lászlóval Fekete Vince beszélget.

1700 – Protokollterem – Könyvbemutató – Mark R. Laaser Gyógyulás a szexuális függőség sebeiből c., a Koinónia Kiadónálmegjelent könyvéről Bartha Éva és Horváth Levente beszélget.

1700 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Bernáth Zsolt íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő IX–XII. osztályos résztvevői. A szerzővel Kányádi Orsolya beszélget.

1800 – Dedikálósarok – Bernáth Zsolt dedikálja Holnapelőtt, tegnapután c. ifjúsági regényét.

1800 – Kisterem – Költők estje – Versvariációk Beethoven-témákraMeghívottak: André Ferenc, Erdős Virág, Fischer Botond, Parti Nagy Lajos. Az est házigazdája Balázs Imre József.

2000 – Kisterem – Felolvasószínház – Bánffy Miklós Naplegenda c. drámája nyomán.Rendező: Király István.

2100 – Underground terem – Jam session – Örömzene a könyvért. Többet és kevesebbet írók szabad harmóniái Meghívottak: André Ferenc, Balázs Imre József, Balázs K. Attila, Fischer Botond, Király István, Zsidó Ferenc, valamint bárki, aki a könyvek kedvéért belefeledkezne a zene örömébe. Az est házigazdája: Szabó Róbert Csaba.

Péntek, november 17.

1200 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Demeter Zsuzsa Bálint Tibor c. tanulmánykötetéről a szerzővel Gálfalvi Ágnes beszélget a Lector Kiadó szervezésében.

1300 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Selyemfényben. Japán haikuk a holdról Kosztolányi Dezső fordításában. A Bookart Kiadónál megjelent kötetet összeállító és illusztráló Paál Zsuzsannával a szerkesztő, Lőrincz Gabriella beszélget.

1400 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Karácsonyi Zsolt Belső tízezer c., a Bookart Kiadónálmegjelent regényekapcsán a szerzővel Vida Gábor beszélget.  

1400 DedikálósarokDániel András dedikál

1500 – Bookart Kiadó standja – Paál Zsuzsanna dedikálja a Selyemfényben. Japán haikuk a holdról c. könyvet.

1500 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Vida Gábor Senkiháza c., a Magvető Kiadónál megjelent regényéről a szerzővel Codău Annamária beszélget.

1500 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője aVII–VIII. osztályosoknak.

1500 – Bookart Kiadó standja – Karácsonyi Zsolt dedikálja Belső tízezer c. regényét.

1500 – Kisterem – Mesepedagógiai műhely – A láthatóvá tett láthatatlan. Bajzáth Mária interaktív előadása pedagógusoknak a Népmesekincstár mesepedagógiai eszközeiről és módszereiről.  

1500 – Protokollterem – Könyvbemutató – Cseh Katalin Öröknyár c.,a Koinónia Kiadónál megjelent verseskötetéről a szerzővel és Pánczél Évi illusztrátorral Molnár Andi beszélget.

1600 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Erdős Virág könnyei c., a Magvető Kiadónál és Énekes könyv c., a Rózsavölgyi Kiadónál megjelent versesköteteiről a költővel André Ferenc beszélget.

1600 – Dedikálósarok – Vida Gábor dedikálja Senkiháza c. regényét.

1600 – Bookart Kiadó standja – Kovács András Ferenc dedikálja Névtelen cserépdarab c. verseskötetét.

1600 – Protokollterem – Könyvbemutató – Hurdugaci Katalin ismerteti A kommunikáció mint a társas interakció alapja c., a Garabontzia Kiadónál megjelent könyvét.

1700 – Dedikálósarok – Erdős Virág dedikálja versesköteteit.

1700 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Kovács András Ferenc Névtelen cserépdarab c., a Bookart Kiadónál megjelent új verseskötetéről a szerzővel Mészáros Sándor beszélget.

1700 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Egressy Zoltán íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő VII–VIII. osztályos résztvevői. A szerzővel Szekernyés Tünde beszélget.

1700 – Protokollterem – Könyvbemutató – Petőfi Sándor Apostolul (Az apostol) c., a Tipo Moldova kiadónál román nyelven megjelent könyvről Kocsis Francisko fordítóval Aurel Ștefanachi, a könyv szerkesztője, a kiadó vezetője beszélget.  

1700 – Dedikálósarok – Tompa Andrea dedikálja Sokszor nem halunk meg c. regényét.

1800 – Kisterem – Irodalmi est – Az elbeszélés felelőssége. Az etika dimenziói a prózában Meghívottak: Egressy Zoltán, Miklóssi Szabó István, Tisza Kata, Tompa Andrea, Vida Gábor. A beszélgetést Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője moderálja.

1800 – Teleki Téka – Könyvbemutató – Balázs Ádám A legnagyobb székely c., a Kriterion Kiadónálmegjelent Orbán Balázs-monográfiáról László Lóránd történészés H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója beszélget.

1800 – Protokollterem – Könyvbemutató – Nick Page Karácsony. A kereszténység majdnem tévedhetetlen története c., a Koinónia Kiadónál megjelent könyvéről Jakab-Benke Nándor fordítóval Gálfalvi Ágnes beszélget.

2000 – Nagyterem – Színházi előadás – Pokorny Lia Válótársas című produkciója.

Szombat, november 18.

1000 – Protokollterem – Versmatiné – Gyéresi Júlia olvas fel Faludy György verseiből.

1000 – Kisterem –Mesefoglalkozás – Népmesekincstár Bajzáth Máriával 5–8éves gyerekek számára.

1000 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő döntője aIV. osztályosoknak.

1000 – Dedikálósarok – Demeter Arnold, Kellerwessel Klaus és Vados Anna dedikál.

1100 NagyteremSzínházi előadás A kis herceg – A gyergyószentmiklósi FIGURA Stúdió Színház produkciója.Rendező: Moșu Norbert-László.

1100 – Kisterem – Fiatal költők matinéja – Meghívottak: Demeter Arnold, Kellerwessel Klaus, Vados Anna. Házigazda: Ferencz Nagy Zoltán.

1100 – Dedikálósarok – Bajzáth Mária dedikálja a Kerek élet fája c. meseválogatását.

1200 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Kolozsi László íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő IV. osztályos résztvevői. A szerzővel Szekernyés Tünde beszélget.

1200 – Dedikálósarok – Egressy Zoltán dedikálja Jolka harangja c. regényét és A virágot jelentő deszkák c. ifjúsági regényét.

1300 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Tisza Kata Szakáll Péter illúziói c., a Scolar Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel Ugron Hanna beszélget.  

1300 – Dedikálósarok – Kolozsi László dedikálja Áram nélkül c. meseregényét.

1400 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Egressy Zoltán Jolka harangja c., a Helikon Kiadónál megjelent regénye kapcsán a szerzővel Gálfalvi Ágnes beszélget.  

1400 – Dedikálósarok – Tisza Kata dedikálja Szakáll Péter illúziói c. kötetét.

1500 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – László Noémi Pulzus c., a Lector Kiadó és a Prae Kiadó közös gondozásában megjelent verseskötetéről a szerzővel Codău Annamária beszélget.

1500 – Protokollterem – Könyvbemutató – Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos c., a Garabontzia Kiadónál megjelent könyvéről a szerzővel Bódizs Edit beszélget.

1600 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Markó Béla Már nem közös c., a Kalligram Kiadónál megjelent verseskötete kapcsán a költővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.  

1600 – Protokollterem – Könyvbemutató – Bakk-Miklósi Kinga és Hézser Gábor Pasztorálpszichológia c., az Exit Kiadónálmegjelent könyvéről Bakk-Miklósi Kingával Simon János lelkipásztor, teológiai tanárbeszélget.

1600 – Dedikálósarok – Erdős Virág dedikálja Könnyei és Énekes Könyv c. köteteit.

1700 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Jászberényi Sándor Mindenki másképp gyászol c., a Kalligram Kiadónál megjelent új kötete kapcsán a szerzővel Miklóssi Szabó István beszélget.

1700 – Protokollterem – Könyvbemutató – Love2translate Kiadó – Dr. David R. Hawkins tanításaiElőadások a spirituális igazságról és a megvilágosodásról. Fordító: Rácz Virág-Lilla. Közreműködik dr. Rácz Attila pszichiáter főorvos, a magyar kiadás szaklektora.

1700 – Dedikálósarok – Markó Béla dedikálja Már nem közös c. verseskötetét.

1800 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg c., a Jelenkor Kiadónál megjelent regénye kapcsán a szerzővel Mărcuțiu-Rácz Dóra beszélget.

1800 – Dedikálósarok – Jászberényi Sándor dedikálja Mindenki másképp gyászol c. kötetét.

1900 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Csapody Miklós A történet fénye c., az Exit Kiadónál megjelent új kötetéről a szerzővel Markó Béla beszélget.

1900 – Dedikálósarok – Miklóssi Szabó István dedikálja Holdanya unokája c. regényét.

2000 – Underground terem – Szabad Színpad – Az irodalom hangjaAz est házigazdája: B. Szabó Zsolt.

Vasárnap, november 19.

10001. sz. próbateremAz Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője az V–VI. osztályosoknak.

1100 – Dedikálósarok – Csapody Miklós dedikálja A történet fénye c. kötetét.

1200 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Pifkó Célia íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő V–VI. osztályos résztvevői. A szerzővel Szabó Csenge beszélget.

1300 – Dedikálósarok – Pifkó Célia dedikálja A holdfény őrei – A Füveskönyv c. ifjúsági regényét.

Gyermekprogramok

Csütörtök, november 16.

1000 – Színház tér és Nagyterem – Megnyitó – A könyvek hangján és Hepehupa címűgyermekkoncert – A Kiskalász zenekar előadása óvodásoknak és kisiskolásoknak.

1100 – Klubterem – Könyvbemutató – Szőcs Margit Ha belefáradsz a pihenésbe c., a Gutenberg Kiadónálmegjelent könyvét Keszeg Ágnes illusztrálta. A szerzővel Tekei Erika beszélget.

1200 – Kisterem – Találkozás a kedvencekkel – László Noémi és Barátai – Beszélgetés a Napsugár és a Szivárvány gyermekfolyóiratokról.

1300 – Klubterem – Könyvbemutató – Szántai János Tintapacák c.,az Erdélyi Híradó Kiadónálmegjelent gyerekkönyvérőla szerzővel László Noémi beszélget.

1300 – Irodalmi Kávéház – Könyvbemutató – Susan Verde Én én vagyok és Maggie O’Farrell A fiú, aki a szívében hordozta a csodát c., a Manó Könyvek Kiadónál megjelent köteteiről Kádár Annamária fordítóval Bota Trombitás Melinda beszélget.

1400 – Klubterem – Könyvbemutató – Berszán Lídia Egymásmesék c., a Koinónia Kiadónálmegjelent gyermekkötetéről a szerzővel Kádár Annamária beszélget.

1500 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője aIX–XII. osztályosoknak.

1700 – Klubterem – Babadalok – Kiskirics, rengőfütty, tátillá – Iszlai Renáta és Szász Márk Boka interaktív koncertje a legkisebbeknek(1–3 éves korig).

1700 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Bernáth Zsolt íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedőIX–XII. osztályos résztvevői. A szerzővel Kányádi Orsolya beszélget.

1800 – Dedikálósarok – Bernáth Zsolt dedikálja Holnapelőtt, tegnapután c. ifjúsági regényét.

Péntek, november 17.

900 – Klubterem – Könyvbemutató – László Noémi Keljfeljancsi. Mesék hívőknek és hitetleneknek c., a Gutenberg Kiadónálmegjelent könyvét Tomos Tünde illusztrálta. A szerzővel Tekei Erika beszélget.

1000 – Klubterem – Tomi Kontio A kutya, akit macskának hívnak és a karácsony csodája, valamint A kutya, akit macskának hívnak és otthonra vágyik c., a Koinónia Kiadónál megjelent köteteket a műfordító, Jankó-Szép Yvette jelenlétében Lovász Andrea méltatja.

1100 – Klubterem – Könyvbemutató – Szőcs Imre Tűzember c.,a Koinónia Kiadónál megjelent könyvével kapcsolatos eseményét Lovász Andrea moderálja.

1200 – Klubterem –Író-olvasó találkozó – Tasi Katalin Lányka, tükörben c., a Pagony Kiadónálmegjelent könyve kapcsána szerzővel Kőrössy Erika beszélget.

1300 – Klubterem – Író-olvasó találkozó – Kirándulás az elhagyatott réten Dániel Andrással.

1500 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő döntője aVII–VIII. osztályosoknak.

1500 – Klubterem – A könyv hangjaiZenés foglalkozás kicsiknek, vezeti Geréd Jolán.

1600 – Klubterem – Könyvbemutató – Bayer Dóra Karmok erdejében c., a Juventus Kiadónálmegjelent könyve kapcsána gyerekíróval Szabó Csenge beszélget.

1700 – Klubterem –Babadalok – Kiskirics, rengőfütty, tátillá – Iszlai Renáta és Szász Márk Boka interaktív koncertje a legkisebbeknek (1–3 éves korig).

1700 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Egressy Zoltán íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedőVII–VIII. osztályos résztvevői. A szerzővel Szekernyés Tünde beszélget.

Szombat, november 18.

1000 – 1. sz. próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője aIV. osztályosoknak.

1000 – Kisterem –Mesefoglalkozás – Népmesekincstár Bajzáth Máriával 5–8éves gyerekek számára.

1100 NagyteremSzínházi előadás – A kis herceg – A gyergyószentmiklósi FIGURA Stúdió Színház előadása.Rendező: Moșu Norbert-László.

1100 – Dedikálósarok – Bajzáth Mária dedikálja a Kerek élet fája c. meseválogatását.

1200 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Kolozsi László íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedőIV. osztályos résztvevői. A szerzővel Szekernyés Tünde beszélget.

1200 – Dedikálósarok – Egressy Zoltán dedikálja A virágot jelentő deszkák c. ifjúsági regényét.

1300 – Klubterem – Galibák és egyéb cifraságok. Meseolvasás, játék és beszélgetés László Gyopár szerzővel és Pápai Barna illusztrátorral. A Kreatív Könyvkiadó eseményét Tekei Erika, a könyv szerkesztője moderálja.

1300 – Dedikálósarok – Kolozsi László dedikálja Áram nélkül c. meseregényét.

Vasárnap, november 19.

10001. sz. próbateremAz Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedő döntője azVVI. osztályosoknak.

1200 – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Pifkó Célia íróval találkoznak az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-vetélkedőVVI. osztályos résztvevői. A szerzővel Szabó Csenge beszélget.

1200 – Klubterem – Alkalmazott bábszínház – A hangfoglaló A foglalkozást Tálas Ferenc és Kali-Barabási Hajnal vezeti.

1300 – Dedikálósarok – Pifkó Célia dedikálja A holdfény őrei – A Füveskönyv c. ifjúsági regényét.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]