November 11, 2016

A Bookart kötetei az idei Szép Könyv-díjasok

 

A Romániai Magyar Könyves Céh minden évben díjat ad át a céh kiadói által nyomtatott legszebb köteteknek szépirodalmi könyvek, gyermekkönyvek, valamint művészeti könyvek és albumok kategóriában. Idén a beérkezett pályázó köteteket magyarországi zsűri értékelte és két kategóriában hírdetett nyertest: a szépirodalmi kötetek közül Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve bizonyult a legszebbnek, a gyerekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el a három tagű szakmai zsűri tetszését. Mindkettő a Bookart Kiadó kötete. Az Erdély egyetlen könyves díját november 12-én, szombaton este a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 19 órától kezdődő gáláján adják át.

 

A Bookart Kiadót 2004-ben alapította Hajdú Áron azzal a céllal, hogy a könyvkiadás legnemesebb hagyományait követve, de nem riadva vissza a merész kísérletezéstől sem, izgalmas, igényes kivitelű, friss szellemiségű könyveket segítsen a világra.A műgond, az odafigyelés, a szerzők és az olvasók megbecsülése a Kiadó alapvető törekvése. Ezt az igényességet a könyves szakma már több alkalommal is elismerte, hiszen nemcsak a Romániai Magyar Könyves Céh Szép Könyv-díját nyerte el már sokadjára, hanem országos és nemzetközi elismerésben is volt már része.

 

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]