Szilágyi István 85
Atipikus pálya a Szilágyi Istváné: egy olyan nemzedékkel együtt, az első Forrás-nemzedékkel lépett az irodalmi színtérre, amely látványos irodalmi innovációt hajtott végre az 1960-as évek folyamán. Prózaíróként Szilágyi is része volt ennek a folyamatnak, de innovációi nem szembeötlőek, nem harsányak, nem látványosak: inkább lassú, ráérős hömpölygéssel, saját ritmusában haladt, és az 1970-es évek közepére, a Kő hull apadó kútba című regénnyel vált a magyar irodalmi hagyomány megkerülhetetlen szereplőjévé. Ennek a könyvnek a problémafelvetései, nyelvi megoldásai egyszerre modernek és archaikusak, balladaiak. Konszenzus-övezte teljesítmény, a legkülönfélébb irodalmi ízlések felől szemlélve: belső monológjai, sejtető, kihagyásos szerkezetei, lélektani titkai arra a köztes mezsgyére helyezik, ahol a prózanyelv megújítói és a klasszikus értékek kedvelői találkozhatnak.
Öt regény (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő; Messze túl a láthatáron), rövidprózák, esszék, cikkek, emlékezések teszik teljessé az életművet. Egyszer, egy beszélgetésünkben azt emlegette, hogy számára megnyugvást jelentett, hogy a harmincas évei során megformált, kimunkált nagyregény, a Kő hull… esetében valamiképpen találkozott az írói elképzelés és az olvasói-kritikai visszaigazolás. Ez a mű mintegy megteremtette számára a ráérősség lehetőségét ‒ azt, hogy ne kelljen sietnie többi munkáival. A további regények felől visszatekintve megállapítható, hogy a saját ritmus volt ennek az írói pályának az aranyfedezete.
2019 óta meggyarapodott a Szilágyi István-életmű látható része. A budapesti MMA Kiadó életműsorozatában számos, korábban kötetbe nem került írás látott napvilágot, ezt megelőzően pedig Márkus Béla irodalomtörténész, az életmű kiváló ismerője nagymonográfiában foglalta össze Szilágyi pályáját. A regényíró évtizedenként átlagban egy-egy művet tehetett le az asztalra, de a regények idejét folyóiratszerkesztői feladatok, novellaírói kísérletek, az alkalmiság és a szubjektív késztetések pillanatnyi villanásai is átszőtték. Ha valaki a Szilágyi-pálya folytonosságára, jelenidővel folytatott párbeszédeire is kíváncsi, akkor az utóbbi négy-öt évben megjelent könyvekben talál ehhez legtöbb fogódzót. A Szilágysághoz fűződő viszony, amely a Kő hull… hátteréhez is odagondolható, a hódoltsággal és az ítélkezéssel kapcsolatos gondolatmenetek, amelyek a Hollóidő vagy a Messze túl a láthatáron történeti idejében bomlanak ki legrészletesebben, nagyon is az 1990-es és 2000-es évek dilemmái között fogantak.
Szilágyi István publicisztikái, „krónikási” szerepvállalásai kevésbé látványosak ugyan, mint a nagyregények, de maga a látásmód, a gondolati háttér éppen általuk bontakozik ki legárnyaltabb módon az olvasói számára.
Szilágyi István jelen van az utóbbi évek Szamos-parti sétáiban, sétatéri padokon megpihenő alkalmakban ‒ öröm tudni azt, hogy továbbra is kortársai lehetünk. Az életmű pedig a rá irányuló figyelmünkben, elidőzéseinkben tovább gyarapodik, újabb árnyalatokat nyer. Az általa megálmodott irodalmi intézmény, a Helikon folyóirat folytatja, és újabb generációk számára teszi elérhetővé a huszadik században elkezdett történeteket. 85 éve egy kivételes alkotó született, Isten óvja őt!
Balázs Imre József