A játék neve: Budapest



Te mit szólnál, ha egyik napról a másikra eltűnne a kémiatanárod? Nyilván magasról tennél rá – kivéve, ha ő a kedvenced, ráadásul az utolsó órán feladott egy furcsa és érthetetlennek tűnő rejtvényt.

Sági, Bogdán, Vaki és Petra azonnal nyomozásba kezd, de nemsokára kiderül, hogy a megfejtő egy rakás pénzt is nyer. A tét emelkedésével hamarosan az egész város beleveti magát a játékba, és felbukkan jó néhány alvilági figura is…
Vajon Ságiék elég ügyesek, hogy megfejtsék a feladványt? Helyt tudnak állni a régi számítógépes játékokkal vívott párbajokban? Le tudják győzni a gonosz Evilbellt? És főleg, sikerül kiszabadítaniuk Petrát, akit időközben elraboltak?

Miközben az egész város a feje tetejére áll, és a kamaszoknak egyszerre kell helytállniuk a digitális és a valós világban, appokban és társas kapcsolatokban, az olvasó megismerheti a kortárs Budapest ikonikus helyszíneit és rejtett gyöngyszemeit.

Szűcs Ádám tíz évig napi rendszerességgel kutatta Budapest titkait, jó pillanatait az Egy nap a városban blog társtulajdonosaként és szerzőjeként. Rengeteg városi túrát szervezett, ahol a fő rendezőelv mindig a meglepetés és a játék volt.
Első ifjúsági regénye szintén a meglepetés erejére épít, és izgalmas, fordulatos, friss nyelvezettel mutatja be a fővárost a tizenéveseknek.





További hasonló könyvek


Erdők-mezők népmeséi

A Népmesekincstár Plusz-sorozat negyedik darabja hiánypótló a családok és pedagógusok számára. A kötetbe válogatott mesék a természettel egységben és harmóniában élés örömeiről és nehézségeiről üzennek, és a 21. századi ember számára is életbe vágóan fontos kérdéseket vetnek fel és válaszolnak meg. A mesék, legendák és népköltések komplex egységet alkotnak az ismeretterjesztő szövegekkel, miközben a játékötletek […]

Unikornisok mesés világa

Gyöngy megszületik a Rózsaszín Felhők Birodalmában, ahol virágtündér-keresztanyja vigyázza minden léptét. Lili, a kis unikornis megment egy kislányt, és bátorságának köszönhetően megtanul repülni. Mázli lesz az első kandúr-unikornis az unikornisok országában… Tizennégy tanulságos és kedves történet barátságról, jóságról, hűségről és bátorságról, melyek kicsiket és nagyokat egyaránt kalauzolnak el az unikornisok csodálatos világába.

A mutatványos

Egy zsebtolvajból lett mutatványos. Egy forradalmárból lett régész. És egy lány, aki összekuszálja a szálakat. Pest, 1847. Forró nyári este. Miközben a gazdagok egy estélyen mulatnak, a háttérben az osztrák titkosrendőrség, a magyar politikai vezetők és a tolvajokból lett Árnyak csoportja fut versenyt az idővel. A tét: Magyarország függetlensége. Egy régész ugyanis megtalálta a hun […]