Összeáll minden



Az élet alapproblémáit feszegeti, úgymint az emberi létezés megoldható és megoldhatatlannak érzett kihívásai, az alkotás, a művészet, a hagyományok sajátosnak is mondható költői értelmezése, illetve a klasszikus és jelenkori olvasmányélmények (mind a magyar, mind az idegen) továbbolvasása, beépítése ebbe a költészetbe. Arra a fajta kiegyensúlyozottságra törekszik, amely mai világunk atomizált emberét jellemzi általában: az emberi és költői magány kiútat kereső, és azt meg is találó moralitásában, hiszen végül összeáll minden.





További hasonló könyvek


A nyom

Megszökni a börtönből még hagyján, de beszökni a börtönbe, és látszólag ott is maradni?! Adrian Alui Gheorghe regénye mesterien göngyölíti fel a rejtély megoldására törekvő nyomozás szálait, amelyek mentén nemcsak az emberi kapcsolatok politikailag-társadalmilag is elfojtott rákfenéi bontakoznak ki a kor szellemében, hanem a félelem és tekintélyelvűség medrében gördülő rendszer gyenge pontjai is kirajzolódnak ebben […]

Ecet és méz

ECET ÉS MÉZ – ritka találó cím a könyvnek, amely nem másról, mint az ÉLETRŐL kíván szólni. „Olyan vékulcsárosan”. Benne is van fehéren-feketén, ami a mai édes-keserves világunkat jellemzi. V. Kulcsár Ildikó mindent észrevesz, ami körülöttünk zajlik, és a legjobban foglalkoztat: írásaiban, beszélgetéseiben szó esik a későn jövő szerelem körüli bonyodalmakról, a mamahotel „intézményéről”, a […]

ꓯ vers

…s ekkor bennem lekristályosodott legújabb versem, melyet szíves engedelmükkel felolvasok Önöknek ezennel –, s fehér ingfoszlányáról, lelkesedéssel olvasta, szép arámi kiejtéssel deklamálta a címet: „Zsákban futás az élet”.